Út a munkába

Neoprimitív / Írások (1265 katt) Mister eX
  2011.07.17.

Reggel 7:40. Felveszi a hátára fekete-zöld, harcedzett Adidas táskáját, elköszön anyjától, és kilép az ajtón.

Cipői közt szlalomozó macskákban botladozva ér el a kapuig, ami meg nyitva van, mert minden bizonnyal kinyitotta egy kutya, "aki" ezt gyakran megteszi. Immár az utcán lépked. Ilyen korán az alacsonyan "szálló" nap fényénél még a "gettó" is kellemes hely. Az utcák kihaltak, alig-alig lehet mozgást látni. Ez tetszik neki. Nem kell résen lenni, hogy vajon milyen irányból akarnak belekötni az emberbe mindenféle ok nélkül, pusztán szórakozásból.

Két kis bamba, buta kutya oldalog a járda mellett, ahol ő épp az úton megy, mert az járhatóbb. Enyhe fintorral néz rájuk. Jobban szereti a macskákat - szerinte összességében okosabbak. Oké, van néhány kutya, ami tényleg okos, de összességében a fajtájuknál az emberiség nagy része összetéveszti a lojalitást és alázatot az intelligenciával. Ezeken látszik az elementáris butaság, de mentségükre legyen szólva, hogy úgy gondolja, hogy szokott errefelé látni ennél butábbnak tűnő embereket is.

A harmadik utcára fordul. Kerülgeti az úton kisebb-nagyobb "kiszerelésben" szétszórt lósz*rt. Mekkora egy "redneck" város ez! És egyre inkább az...

Eszébe jut a Fly Me To The Moon, Frank Sinatra előadásában. Azon gondolkodik, hogy ha "találkozna" egy űrhajóval, elénekelné ezt neki. Kiér a temetőhöz. Azzal szemben ott a "Sirató" néven közismert kocsma, ahol általában vidáman részegednek az emberek. Mellette egy élelmiszerbolt. Ahogy közeledik felé, úgy közeledik felé szemből egy biciklis nő, aki mivel biciklije van, hamarabb odaér, és a bicikliről leszállva úgy nézi, mintha valami jelenést látna. Ő próbál nem tudomást venni róla a napszemüvege mögött, de nehéz megállnia, hogy meg ne kérdezze: "Mi az, véletlenül nem vettem fel az emberi formámat, mielőtt elindultam otthonról, vagy mi?" De talán a nő csak felismerte, ő viszont nem. Nem is igazán szeret/szokott jól megnézni senkit, és a szeme sem túl jó hosszabb távon.

Maga mögött hagyja az egészet. Rátér az útja leghosszabb utcájára. Gondolkodik mindenféléről: munkáról, írásról, létező és nem létező érzéseiről, Forma-1-ről, arról, hogy ma lesz a legmelegebb, és tegnap este elfogyott otthon a sör - cikáznak a gondolatok... Amiket alkalmanként félbeszakít az, hogy leszed fejjel egy-egy pókhálót a kerítések és fák közül, amiket pókiszonyos léte ellenére rezignált egykedvűséggel kezd el leszedegetni a fejéről. Majd ráér bepánikolni, ha érzi az arcán, hogy pók is volt az aktuális hálóban...

A gólyafészek felé közeledve kimegy az útra, mert nem akarja, hogy a gólyalábú (meglepődtél?) madarak lepottyantsák. A fészek alatti villanyoszlop mellett a járda szép fehérre van festve, megjelölvén a csőrösök territóriumát.

"Fill my heart with song and let me sing forever more
You are all I long for, all I worship and adore"

Érzi, hogy ma ez lesz az a szám, ami egész nap megy majd a fejében elrejtett mp3-lejátszón. Vagy talán inkább gramofonon, stílszerűen.

Kezd melege lenni - ujjatlan póló ellenére; azért félmeztelenül csak nem fog munkába menni... -, és kezd fájni a lába. Csökkenti egy picit a tempót a Jézus szobor felé közeledve. Melléérve megnézi az időt a telefonján, ahogy szokta. Újra fokozza a tempót. Útja harmadik Coop boltja előtt a szokásos Dex feliratú kisteher, amiről mindig a kekszre asszociál. A Dex meghozta a kexet.

Most miért; a "Kényelem és biztonság - meghoztuk a Purinát" mivel jobb?! Amúgy is mi a fene köze van a takarmányoknak a biztonsághoz? Ezen gondolkodik. Irritálja, ha valamibe csak a rím kedvéért írnak bele egy abszolút oda nem illő kifejezést.

Eléri a "célegyenesre", azaz a melóhely utcájára fordító jobb-bal "sikánt". Az abszolválása után fordulna a járdára, aztán inkább kihúzódik az út szélére, mert a járda melletti elhanyagolt bokrok, fák miatt hajlongania kellene, és potenciálisan újabb pókhálókat gyűjtene a fejére. A templom harangozza a nyolcat.

Felfigyel valami ritmikus csipogó hangra. Minden jobb lépésekor hallatszik. A cipője... Szétmegy a lábán. Van egy szép nagy kráter a talpán, de eddig nem "nyiszorgott"... Idegesíti. Próbál úgy lépni, hogy ne adja azt a hangot.

Sajgó lábszárakkal, enyhén kimelegedve lépked be az iskola főbejáratán, és az órára nézve konstatálja, hogy késett 1-2 percet, ahogy szokott, de nem baj, mert egy lélek sincs, aki ezt észrevegye, a közvetlen kollégája meg minden jel szerint még többet késik.

Kinyitja a könyvtárat, lecuccol, önt egy pohár hideg ásványvizet, bekapcsolja a gépet, közben befut a kolléganő is, és munka: indul.

Előző oldal Mister eX