Lelki bajok

Külvilág / Közélet (1437 katt) Norton
  2011.07.17.

A levertség egy olyan érzés, ami szinte mindenkit elkaphat. A depressziós ember gyakran érzi úgy, hogy a sorsa kilátástalan, olyan helyzetbe került, amit képtelen megoldani, nincs mellette senki, akiben megbízhatna, értelmetlen az élete, ő pedig egy értéktelen személy, aki nem ért semmihez, nem jó semmire, és csak a kárára van a környezetének vagy a családjának. Ezek a negatív gondolatok általában a szeretethiányból, a mellőzöttségből, vagy egyenest a rosszindulatból fakadnak. A fizikai, lelki bántalmazásban felnövő egyéneknél gyakoribbak, de előfordulhatnak a kiegyensúlyozott családoknál is.

A gyerekek és a serdülők erősen függenek a szüleiktől, és ha úgy érzik, hogy nem foglalkoznak velük eleget, vagy valósággal utálják őket, akkor nagyon könnyen depressziósakká válhatnak, és juthatnak akár olyan következtetésre is, hogy ez a világ nem kell nekik. Erről a jelenségről sajnos számos tragédia árulkodik. Beszélhetünk itt genetikáról, felborult hormonháztartásról, átmeneti elmezavarról, meg mindenféle pszichológiai fityfenéről, de valójában az egésznek a hátterében a szeretet, a törődés hiánya, vagy egyszerűen a gonoszság áll. Az ember egy társas lény, aki igényli a rokonszenvet, a támaszt és a biztonságot. Ha pedig azt mondja valaki, hogy nincs szüksége senkire, az csupán védekezik, mert megsebezték a lelkét és fél a fájdalomtól.

Manapság mindenki magáért kapar, s a világ egyre jobban elvadul. A nevelés sok esetben annyiból áll, hogy pénzt adnak a gyereknek, és megveszik neki, amit kell. A szülők fáradtak, épp elég a saját problémáikkal foglalkozniuk, és nincs idegzetük a „hisztis kamaszlányukra” vagy a „jómadár fiukra”. Elég csupán gondoskodni róluk, a lelkiviláguk pátyolgatásához viszont nem értenek, meg ugyebár idejük és türelmük se nagyon van hozzá. Pedig nem ártana, mert egyre több a csapda!

Az iskolák előtt drogot árulnak, az interneten nagyon kedves bácsik mutogatják magukat, mindenféle „üzletemberek” keresik a prédáikat, az alkoholizálás „menőnek” számít, egymás alázását már mobiltelefonon is rögzíthetik a fiatalok, akik dohányoznak, isznak és drogoznak. Hát volt ilyen a múltban? A szexualitás egyre perverzebb, s egy tapasztalatlan serdülő számára az a normális, amit az interneten lát. Mondhatják neki, hogy az összebújáshoz érzelmek kellenek, amikor azt látja, hogy hatan dugnak egyszerre, s mondhatják neki azt is, hogy nem az a normális, ha rászarnak valakinek az arcára, majd szétütik a szívlapáttal, amikor ilyen elmebetegségeket szintén végignézhet a világhálón. Csodálkozunk a rengeteg aberráción? Erőszak, szex, trágárság, szinte özönlik a médiából. A becsületes munkával, vagy a tanulással elért eredményekből fakadó büszkeség már elvétve sincs jelen, helyette a gyakran primitíven viselkedő sztárok, meg a kemény gengszterek jelentik az etalont. Ha pedig a szülő nem nevel, akkor nevel helyette a média, meg a haverok. És az bizony régen rossz! Tizenéves lányok lesznek terhesek, drogosok, prostituáltak, vagy fertőződnek meg a HIV vírussal. Lelki sérült gyermekek kallódnak el a nagyvilágban, vállnak áldozattá, bűnözővé, öngyilkossá. Rengeteg a bántalmazás sajnos a családokon belül is, és nagyon gyakran az agresszivitás az érvényesülés egyetlen formája. Ez pedig beteggé teszi az egész társadalmat, így felnövekvő generációk még nagyobb veszélyeknek vannak kitéve. Az emberek, ha bántalmazott kiskorúval találkoznak, általában félrefordítják a fejüket, inkább nem avatkoznak bele a mások dolgába. A fiatalok is borzasztóan agresszívak, ugyanakkor sérülékenyek, s könnyen lehetnek teljesen kiábrándultak.

Én nem állítok olyat, hogy akinek öngyilkos lesz a gyereke, az csak gonosz lehet - lehet ő nagyon jólelkű is, abban viszont biztos vagyok, hogy a kellő odafigyelésre mindenképpen szükség van. Sokat segít, ha megbízhatunk egymásban, ám ez olykor még a rokonok közt sincsen meg. Többet kellene beszélgetni, megismerni szeretteink gondjait - legalább a családban! Főleg akkor, ha nincs minden rendben. A depressziónak olyan tünetei vannak, amit észre kellene vennie még egy laikusnak is. Ha azt látjuk, hogy valaki magába fordul, nem beszél szinte semmit, bezárkózik, szomorúnak látszik, vagy feltűnően ingerlékeny, akkor nem árt megtudni tőle, hogy mi lehet a baja. Ha pedig hárít, az még gyanúsabb! Az állandó internetezés se normális, még akkor se, ha más is azt csinálja. Talán az is csak egy menekülést jelent a valóságból egyfajta szórakozásba. Néha talán egy-két kedves szó is elég lenne ahhoz, hogy megnyíljon valaki; ha pedig nem, akkor több kedves szó. Éreztetni kell a szeretteinkkel, hogy megbízhatnak bennünk, és tényleg törődünk velük, nem csupán egy kötelességet hajtunk végre. A lélek egyensúlya az egyik legfontosabb dolog a világon. Ám az emberek elfordulnak egymástól, észre sem veszik a másikon, ha bajban van. Vadidegenek esetében ez még talán érthető… De egy családon belül? Én nem akarok itt észt osztani senkinek, de néha megdöbbenve hallgatom, ha egy szülő azt állítja, hogy nem vett észre semmit a gyermekén, mielőtt az megölte magát. Valahogy nehéz megértenem, de nem ítélkezek, hogy ne ítéltessek.

Ehelyett csak ennyit kérek jó szándékkal:

Barátaim, figyeljetek oda egymásra, mert vannak dolgok, amiket utólag már nem lehet helyrehozni!

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 10 db)