Időutazás: Apáczai Csere János korában tanítok

Szépirodalom / Abszurd (1468 katt) Floró
  2010.08.20.

Naplórészlet Böröczei Ödön tollából, aki az Úr 1620. évében FábiánSebestyén nagyfaluban tanítói hivatását Isten segedelmével végezte, miután sok tudományát elleste Apáczai Csere János uramnak.


A mai reggel a nap első sugaraival én is felkeltem ágyamból, és vártam négy kedves tanítványomat. Ezt minden reggel így végzem el, mert nagyon restellném, ha csak egyszer is ágyban találnának a tudásra szomjazó gyereklelkek. Arra is ügyet fordítok, hogy az arcom tiszta legyen, és a hajam se kócos, se zsíros ne legyen. A reggeli mosdás egyébiránt is felfrissít, és a reggeli frissességet mind magamtól, mind a rám bízott tanulóktól elvárom. A ruházatomat már tegnap este gondosan összvehajtottam, hogy hajnalban ne kelljen még a simításával vagy tisztogatásával foglalkoznom.

A tanítványaim ma is időben érkeztek, így imádsággal üdvözíthettünk Urunk fényes napfelkeltéjét. Miközben a pirkadatot figyeltük, én János fiamat leckéztettem, emlékezetébe idézvén azt, amit a múlt héten tanultunk a napfénye és a növények növekedésének összvefüggésében. Legnagyobb megelégedésemre János pontosan emlékezett a tanításaimra, így egy érett, piros almával jutalmaztam, melyet helyben el is fogyasztott. Nagyobb fivére emlékeztette a falánkság bűnére, de átalláttam a szitán, és én is rögtönöztem egy példabeszédet az irigység bűnéről. Nem tellett bele sok idő, míg Márton is megértette a szózatomat, és elszégyellte magát. Én pediglen, jó példát mutatva, neki is, valamint a harmadik, Pál nevű, nemrégiben érkezett gyerekléleknek is adtam egy almát, melyet ők azonban nem ettek meg, mondván, majd az estebédnél jól jön, a fogaik tisztítása végett. Pál említette volt ezt, és hozzátette, ez volt az első lecke, melyet tőlem hallott.

Közben a nap felkelt, és mi a növénykertbe indultunk, hogy ott keressünk az ebédnek használatos fazekakba valót. Márton a borsófajták nagy ismerőjeként az apróbb, de ízletesebb borsóleveleket kezdé szedni, és ismerteti velem, valamint a társaival, miért is azt választá. Beszélt az erőteljesebb ízekről, valamit színezékről, de nem hagyva ki azt sem, hogy a levesnek több leve lévén a borsók kis adagokban is táplálóbbak valának. János, ki a hasát az többieknél jobban féltette, próbálta meggyőzni bátyját a nagyobb és sárgább borsószemek leszedéséről, enmagamat hívva segedelmül. Én közöttük gyorsan igazságot tevék, lévén Mártonnak mind esztétikában, mind gasztronómiában, mind pedig takarékoskodásban igaza lévén. Az elszontyolodott Jánost az ölembe vontam, és amíg Márton a konyhába vitte asszonyomnak a fejteni való borsót, meséltem neki a sárgarépa értékéről. Pál is itta tudományomat, és idősebb lévén Jánosnál, ő meg is kereste a nevezett növényt. Egy ásóval ki is emeltünk két közepes és egy nagyobb darabot, majd lassan mi is beballagtunk a konyhába. A gyerekek a borsó kifejtésével gyorsan végeztek, míg én vizet mertem a kútból. Az asszonyom gyorsan megtisztította és felaprította a répát, majd a tegnap meghagyott petrezselymet is előkészítette, így mutatva példát a takarékosság erényéről.

A tűzgyújtás a férfiak dolga, melyet Mártonnal végeztem most közösen. Közben meséltem nagytudású Arisztotelész és más antik filoszok eszmefuttatásait a tűz keletkezésével és az őselem voltával kapcsolatban. Nem felejtvén ki azt sem, hogy Apáczai professzor melyeket tartotta helyesnek, és melyeket tévesnek. Én is gondolkodásra intettem őket. Pál is áhítattal hallgatott, de Jánost láthatóan kifárasztotta a korai tudomány, melyet a sárgarépáról tanítottam neki. Őt egy kis reggeli szundikálásra eresztettem, míg én a szomszédba invitáltam a két nagyobbat, hogy a szokásos csöbörnyi friss kecsketejet elhozzuk. Ezt minden reggel megkapom Töröki Dénes gazduramtól, hálából azért, mert középső fiát előkészítettem a líceumi életre az aritmetika nemes tudományából.

Mivel Dénes gazduram hites felesége és eladósorban lévő lánya éppen kecskeszőrből nemezt gyúrtak, Márton kérdésére meséltem nekik őseink jurtáiról, valamit a tarisznyáiról. Márton szerette volna, ha még maradunk kicsiny időnyit, bizonygatván tanulási szándékát, ám én szerettem volna, ha a reggeli tejet a zsömlével otthon, együtt fogyaszthatjuk el. Az utóbbi időben Mártont minden érdekli, amit a szomszéd kisasszony éppen csinál. Az apjaura szerint már ideje lenne, hogy a városba küldjék a nagybátyjához, aki egy nagykereskedő helyi warehousát vezeti. Így tisztes városi polgárrá válhatna, így segítvén önmagát és szülei sorsát is. Márton azonban inkább még maradna egy–két évet az én nevelő törődésem alatt, így vigyázva öccsére, Jánosra is.

Visszaúton Pál vitte a tejes csöbröt, mondva, hogy erősödni szeretne vállban és karjai szerint. Én engedtem neki, de feltételül szabván, hogy megerősödvén nem a felebarátai ellen fogja majd használni a izomzatát.

A reggeli tejet már újra teljes létszámban fogyasztottuk. Szükségünk is volt a testi táplálékra, mert a déli levesbe hites asszonyom tésztát is akart tenni, így én a búza útját szándékoztam bemutatni a kis tanítványimnak.

A templom magtárába vezetett az első utunk. Kihasználva az időt, leckét adtam a fiataloknak, miért is kell minden templom mellé magtárat is építeni, kiemelve a tatár idők bizonytalan időszakát. Kérdéseimre Márton már emlékezetből tudott válaszolni, lévén vele már megbeszéltük egyszer a szörnyű tatárdúlás tanulságait, éppen akkor, mikor még Töröki gazduram négy fia is a kezem alá volt bekommandírozva. Abban az időben tizenegy nebuló hallgatta szavaimat. A magtárnál hagytam, hogy Pál és János egy néhány szemet összetörjön, sőt meg is rágjon. Pálnak nem ízlett a „csemege”, de János természetesen minél többet szeretett volna magába tömni.

Miután illőn megköszöntük a plébános úrnak az engedélyt, a falu végi malomhoz mentünk, érintve Kántorhalmi őrtornyot is, hogy a fiatalok is megérthessék, miről is beszélgettünk Mártonnal. Itt hagytam időt a két fiatalnak játszani, és beszédbe elegyedtem az őrrel. Támadás nem fenyegetvén a falut, az őr is hajlott a strázsa könnyítésén, és nem szólt a fel s alá mászó gyereklelkekre. Márton már majdnem felnőttként inkább a mi társaságunkat keresve, bár ellenségesen tekintett az őrre, aki szintén sokszor megfordul Dénes gazduram házában. Mikor az őr egy kört tett, én atyai barátsággal szólottam Mártonhoz, hogy hagyja csak az élet folyását a maga medrében haladni. Szeresse távolról a szép Rózaliát, ő már a házasság előtt áll, míg a fiatal tanítványomnak előbb egzisztenciát és pénzmagot kell szereznie, ami nem kevés idő. Márton szomorúan bólogatott, majd nagy sóhajokkal követett a malom felé.

A malomnál elmagyaráztam a figyelmesen hallgató tanítványoknak a malom működését, szerkezetét, majd azt is, hogy milyen egy molnár élete, megadván a tiszteletet a kétkezi dolgozó embernek is. A molnár nagy bólogatással erősítette szavaimat, majd hasonló udvariassággal megkért, hogy legidősebb unokáját jövő tavasszal fogadjam a tanítványaim közé. Én természetesen igent mondtam.

Mivel az idő nagyon elszaladt, mi kora délután értünk vissza a házunkhoz. A déli ima után, melyet most Pál mondott, megettük a levesünket. Jó erdélyi szokás szerint egy-egy karéj kenyeret is ettünk hozzá.

A délutánt már az elméleti tudományok fölötti gyakorlással töltöttük. Mivel vasárnap utáni második nap volt, így a latin nyelv szépségeibe nyertünk betekintést. János még a betűk leírását gyakorolta Pál segítő felügyelete mellett, míg én az ablatívuszt próbáltam megértetni Mártonnal. Bár egy nagykereskedő segítőjének erre nem biztos, hogy szüksége lesz, ám sosem lehet tudni, merre veti a sors. Márton nagy érdeklődést mutat a lélek dolgai iránt, így az is előfordulhat, hogy prédikátornak vagy tiszteletesnek megy, asszerint, hogy apjaura és a rokonsága végül az Úr mely vallásának tiszteletét választja ebben a zavaros időben.

Mikor a nap már lemenőben volt, akkor fogyasztottuk el szerény estebédünket, egy–egy szelet vékonyan kent kenyeret, melyhez a két idősebb tanítványom az almát is megette. János kicsit szomorkodott, de neki is meg kell tanulnia, hogy nem szabad mindent felfalni. Bár gyanítom, hogy a leves maradékából ettől függetlenül a délutáni pihenő alatt, amíg én Pállal foglalkoztam, biztosan kikönyörgött egy kistányérnyit jólelkű asszonyomtól.

Előző oldal Floró
Vélemények a műről (eddig 3 db)