1. Horror Hava - Varrt Ember a Városban

Horror / Novellák (198 katt) Zspider
  2023.02.24.

A templom fanatikusai késekkel rontottak a hatalmas férfinak. Az összevarrt bőrű óriás a döfések ellenére tovább fojtogatta a papjukat, majd megvetőn törte el Zi’cs hívének nyakát. A támadói nem álltak meg, de ő sem. Minden gyilkos szúrást túlélt, hogy egy újabb hívővel végezhessen. Mire a csata véget ért, a templom padlóján bokáig állt a vér. A nyolcszemű áldatlan házában csak a hitetlen maradt talpon. Oly sok részét vesztette el, hogy egy késsel leült és kihasogatta a holtakból azt, amit pótolnia kellett. Már félúton járt, amikor a fejében meghallotta Zi’cs nevét. Összezavarodott. Akaratlanul is a nyolc szemet rajzolta késével egy tetem bőrébe. Minden szelettel, amit kiszedett, járt egy darabnyi a fanatizmusból is. Ezt nem tűrhette, őt senki sem uralhatta! Folytatta a varrást, küzdve a gondolataival. Ő a maga ura, neki csak Zi… csak önmaga parancsolhat. Ő egy szolga… nem az! Nem! Küszködve, szinte fulladozva kapkodott levegő után, mire a varrás végére ért. A küzdelem a hívők gondolataival nehezebb volt, mint a mészárlás maga, de győzött. Az utolsó szemet is elhelyezte és mind a nyolc egyszerre nyílt ki az arcán. Kilépett a templom ajtaján, az égre tekintett és az istene visszanézett rá. Mély morgással fogadott hűséget, miközben a Várost fedő búra alatti ég fénye villódzni kezdett.

Eredetileg publikálva: 2013. X. 12.

Előző oldal Zspider