1. Horror Hava - Félni az írástól

Horror / Novellák (190 katt) Zspider
  2023.02.19.

Már felkelt a nap, mire befejeztem a novellát. Horrort írni Óz világáról nem újdonság, de hosszú ideje járt a fejemben ez az alkotás. Még kimegyek a mosdóba, hogy arcot mossak. Fáradt vagyok. A fejemben még mindig az a világ, a szavak és a képek járnak. Mintha egy mámorító káoszban úsznék, írás után akár napokig képes vagyok elveszni a világomban. Olyan, mint egy jó futás, csak ez az agyamat pezsdíti fel. Mégis inkább lefekszem. Szabira már többször rám szólt, hogy ideje aludnom. Ledőlök és magamra húzom a takarót. Végre lecsukom a szememet. Ahogy hanyatt fekszem, lezárt szemhéjaimon keresztül is látom, hogy felettem egy vézna alak négykézláb áll. Vörös-fekete kockás inge szakadt és szalmaszálak állnak ki a lyukakból. Madárijesztő. Az arca olyan, ahogy leírtam, krumplis zsák, amire három rést vágtak. Kettő üres, végtelenül mélységesen üres. Ott lennének a szemei, és bár semmi sincs ott, mégis mintha a lelkembe pillantana. A harmadik a szája. A szalmából csavart ajkakba gyermekek tejfogait tűzték. Ez a rés mosolyra húzódik és torz, fullasztó lehelettel mondja ugyanazt, amit a barátnőm ugyanabban a pillanatban:

– Aludj!

A hideg táncol végig a hátamon, és ösztönösen felugrok az ágyból. Szabira felriad a mozdulatra és aggódva kérdezi, minden rendben van-e. Hazudok, majd kimegyek sétálni, mert ma már biztosan nem fogok aludni.

Eredetileg publikálva: 2013. X .07.

Előző oldal Zspider