A konstruktív alvás

Külvilág / Közélet (1612 katt) Norton
  2011.08.07.

Gondolatok a tudatos álmodásról

Álmaink sokszínűek. Lehetnek színesek, fekete-fehérek, mozgalmasak, nyugodtak, félelmetesek vagy boldogítók. Ez itt nem a reklám helye, de a honlapomról letölthető legújabb hanganyag egyfajta meditációs program, amely olyan szokásmintákat ír be a tudatalattiba, (például álomnapló vezetése, vagy a kritikus hozzáállás kialakítása) amivel elérhetjük az éber álmodás szintjét.

Mit is jelent ez?

Éber álmodás során az alábbi tényezők valósulnak meg:

• Tisztában vagyunk avval, hogy álmodunk, és szabadon cselekedhetünk az akaratunk szerint.
• Érzékszerveink teljes mértékben a rendelkezésünkre állnak.
• Emlékezetünk tiszta.

Vajon mire való ez az állapot?

Először is, nagyon jó érzés, mert rengeteg dolgot megtehetünk, amit máskor nem, másrészt haszna is van a technikának: például sokkal mélyebb önismeretre tehetünk szert, mint hinnénk, vagy legyőzhetjük rémálmainkat és válaszokat kaphatunk olyan kérdésekre is, amelyek már régóta foglalkoztatnak bennünket.

Miből tevődik össze egy álom?

- Az átélt cselekménybe gyakorta beépülnek a külső környezet ingerei, például hangok, illatok, de előfordulhatnak a közelmúlt eseményeinek az emlékei, vagy akár a sokkal régebbi idők, a gyermekkor élményei.
- Megjelenhetnek vágyak, vagy problémák, amik az álmodót foglalkoztatják - ezek általában szimbólumokban testesülnek meg. (Vagyis a felbukkanó képeket, eseményeket nem mindig szó szerint, hanem valaminek a szimbólumaként kell értelmezni.)
- Előfordulhat inger az úgynevezett „kollektív tudatalattiból” is, amit az „emberiség közös emlékezetének” neveznek. Ez egy kicsit misztikusnak tűnhet, és talán itt mosódik össze némileg az „asztrális utazás” és a „tudatos álom” fogalma. Az „asztrális utazók” meg vannak győződve róla, hogy vándorlásaik során valóban létező létsíkokon járnak, míg a „tudatos álmodók” abban a meggyőződésben élnek, hogy álom csupán az egész élmény, még akkor is, ha időnként mágikusnak tűnik. Nekem nem célom eldönteni, hogy léteznek-e, asztrális világok, vagy az álomtörténés csupán a fejünkben játszódik le - ezt döntse el mindenki maga - ám akárhogy is van, a technika teljesen biztonságos, az öntudat megőrzése időnként mégis komoly nehézségekbe ütközhet. S mi ennek az oka?

A tudat elérését gátló körülmények

Minden ember naponta több alkalommal álmodik, de általában egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben emlékszik vissza rájuk. Működik a tudatalattiban egy olyan tényező, ami akadályoz bennünket a visszaemlékezésre - s ugyanez gátol abban is, hogy elérjük az „éber” álmodás szintjét. Az eredete ennek igen egyszerű: álomállapotban sokkal mélyebb önismeretre tehetünk szert, mint általában, ezért rengeteg eltemetett fájdalom, szorongás, félelem, gyász, bánat, bűntudat, trauma, csalódás és egyéb kellemetlen érzethez juthatunk közel, melyek a lelkünkben vannak elrejtve. A tudatalattink pedig, akárcsak egy túlbuzgó portás, megpróbál „megvédeni” minket a nehezen elviselhető dolgoktól, néha úgy, hogy éppen „ő” az, aki kellemetlen érzeteket kelt bennünk, mert így akar a szándékunktól eltéríteni. A legrafináltabb eszközökkel próbál félrevezetni, s mindent megtesz azért, hogy elveszítsük az öntudatunkat. Az éber álmodás elsődleges célja azonban éppen az, hogy minél mélyebben megismerjük a belső világunk szimbolikáját, majd az emlékezetünkbe véssük, s ennek segítségével felszínre hozzuk az életünk problémáinak okait. Sőt álmunkban akár fel is dolgozhatjuk a bennünket ért traumákat, sokkal könnyebben, mint máskor. Jó példa erre a rémálmok megszűntetése az öntudat megőrzése által. De találkozhatunk akár elhunyt szeretteinkkel, vagy nyugodt szívvel megtehetünk olyan dolgokat, amik éberen szorongást váltanának ki belőlünk. Feldolgozhatunk fájdalmakat, félelmeket, fóbiákat. Hogy miért jó mindez? Mert attól, hogy eltemetjük a megoldatlan gondokat, azok még működnek, még akkor is, ha nem tudunk róla, és feltartóztatnak a céljaink, na meg a lelki szabadságunk elérésében. Az álomfejtés, valamint a tudatos álmodás olyan eszközök, amelyekkel felszabadíthatjuk magunkat.

Mindezt azért írtam le, hogy tisztába jöjj vele: az alvás közbeni öntudat elérése akadályokba ütközhet, s általában ütközik is, mert a tudatalatti gyakorta ellenáll - kinek jobban, kinek kevésbé -, ezért az átmeneti sikertelenség olykor szinte elkerülhetetlen; mint ahogy a jól megérdemelt siker is, ha kellően kitartó valaki a hanganyagban rögzített módszereknek a gyakorlásában. Ha rendszeresen alkalmazzák őket, az eredményesség száz százalékos; csupán az eléréshez vezető idő változik a különböző embereknél - de ennek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani.

Az akarat gátol!

Első olvasatra talán furának tűnhet ez a mondat. Pedig igaz. A túl erős vágy azt eredményezi, hogy a kezdeti sikertelenséget „kudarcként” éljük meg. A kudarcélmény csalódást okoz, amiből a legközelebbi próbálkozáskor az „úgy sem fog sikerülni” hozzáállás alakul ki, vagy már előre idegeskedünk, még akkor is, ha ennyire direkt módon ez nem fogalmazódik meg bennünk. Talán mondanom sem kell, hogy ez a hozzáállás önbeteljesítő jóslatként működik, ami gátol bennünket a céljaink elérésében. (Gondoljuk csak az úgynevezett vizsgadrukkra!) A megoldás természetesen nem az, hogy fojtsuk el a vágyainkat, mert az elfojtás feszültséget eredményez, a feszültség pedig újabb kudarcokat. A legjobb módszer az efféle helyzetek kezelésére talán az lehet, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a végeredmény így is, úgy is az lesz, amit el akarunk érni, s ha nem sikerül gyorsan, az sem baj, legfeljebb lassan fog sikerülni - de mindenképpen elérjük a célunkat. (Nekem például több mint három hónap után érkezett meg az első tudatos álmom, ami viszonylag hosszú időnek számít.)

Az akaratunk tehát nem lemondó, de mégis könnyed, mert képesek vagyunk elfogadni azt is, ha nem alakul minden azonnal az elvárásunk szerint. Ugyanakkor avval is tisztában kell lennünk, hogy már elértük a célunkat - már elvetettük a „magot”, tehát már a birtokában vagyunk az eredménynek - csak türelmesnek kell lennünk. Rendszeresen „locsolnunk” kell, s a „gyümölcs” a miénk. Ez a hozzáállás egyébként az élet szinte minden területén hasznos lehet. De nem elég csak megérteni az érzelemvilágunk és a tudatalattink egymásra gyakorolt hatását, hanem át is kell éreznünk ennek az igazát. A „ne görcsölj” felszólítás csak így lehet valóban hatékony. A teljesítménykényszer feszültsége nem visz közelebb a megoldáshoz, hanem éppen ellenkezőleg: eltávolít tőle. Az álomkontroll hanganyagában többször elhangzó szuggesztió, hogy „az akaratod nyugodt és derűs” - ez a program a megfelelő lelki ráhangolódást teszi lehetővé.

Az álomkontroll haszna

A célunk lehet egyszerűn csak az élmény átélése - egyfajta szórakozás -, például élvezhetjük azt, hogy sokkal nagyobb befolyásunk van a „világra”, mint az éber realitásban; de lehet szándékunk információk lekérése a tudatalattiból - na, ez már sokkal keményebb dió! A tapasztalataim azt mutatják, hogy addig, amíg nem vagyunk túlságosan „kíváncsiak”, viszonylag könnyen megőrizhető az öntudat; de mihelyt konkrét válaszokat kezdünk keresni életünk különböző problémáira, rögvest a legkifinomultabb akadályok merülhetnek fel, a „téves ébredéstől” kezdve a váratlan „veszélyhelyzetekig”.

A leghasznosabb dolog, ami történhet, természetesen az, hogyha felülkerekedünk az akadályokon és megkapjuk a válaszokat a bennünket foglalkoztató kérdésekre - ez megeshet direkt módon, de előfordulhat úgy is, hogy csak a (valódi) ébredés után fogjuk fel az álomnak az igazi jelentését. Az öntudat fennmaradása a REM periódus közben természetesen elősegíti azt, hogy sokkal részletesebben emlékezzünk vissza az álomtörténésre, ezáltal könnyebben fejthessük meg a szimbolikát - s valójában ez lehet az egyik legkomolyabb haszna a módszer elsajátításának!

Néhány gondolat az álomfejtésről

A világot, amely körülvesz bennünket, mindahányan a saját „szemüvegünkön” keresztül látjuk: a „totális realitásból” csupán egyetlen létezhet, de azt senki sem érzékeli mindent átfogóan, legfeljebb a jóisten. Szemünk a fénytartománynak csupán egy jelentéktelen hányadát fogja be, a szaglásunk gyenge, s a hallásunk is hagy némi kívánnivalót maga után. A különböző elektromágneses vagy rádióhullámokból érkező információkat viszont egyáltalán nem észleljük - jól is néznénk ki -, és a „hiányosságainkat” sorolhatnám akár a végtelenségig. A lényeg viszont az, hogy a „teljes valóságnak” csak egy minimális részét ismerhetjük meg a saját látóterünkből, ráadásul azt is mindenki egy kicsit másképpen fogja fel a szerint, hogy milyen a látása, a hallása, vagy épp a lelkiállapota. Ezért van az, hogy ugyanannak a balesetnek a szemtanúi, mind egy kicsit (vagy nagyon) másképpen írják le az eseményt, vagy ugyanazt az arcképet lerajzoló emberek, „másféle” arcokat rajzolnak: van, aki vidámabbat, akad, aki fiatalosabbat, esetleg sunyibbat, de ezt is sorolhatnám a végtelenségig, mert mindenkinek más a gondolkodásmódja, a felfogása és a megfigyelőképessége.

Talán nincs is olyan személy, aki ne „torzítaná” valamelyest a valóságot a saját lelkivilágának megfelelő módon. Ezt a jelenséget az „individuum törvényének” neveztem el. Az egyiknek ez feltűnő, a másiknak az, és természetesen mindenkinek különbözik a sorsa, a tapasztalatai, ezért más és más fog az eszünkbe jutni ugyanarról a dologról. S mindez persze érvényes az álmokban látott szimbólumokra is! Az oly nagyra tartott álmoskönyvek ezért (az én megítélésem szerint) egy fabatkát sem érnek. A fekete kutya például egy álmoskönyv szerint betegséget jelent, s meglehet, hogy valakinek tényleg azt jelenti, mert az illető fél a kutyáktól, e miatt pedig akár még igaz is lehet az általánosítás: fenyegetettséget, félelmet, betegséget hordoz magában a szimbólum. De mi van akkor, ha az illető kutyabolond, s valósággal imádja ezeket a hűséges jószágokat? S talán van is neki vagy féltucatnyi, a szomszédjának hatalmas örömére! Az ő esetében ugyanaz a szimbólum teljesen másképpen értelmezendő: jelentheti például a bizalom, vagy akár a szeretetet, a hála, a hűség, a boldogság megnyilvánulását.

Mindezt azért írtam le, hogy világossá tegyem: az álmait mindenkinek magának kell megfejtenie! Ez sokkal egyszerűbb, mint ahogy az első olvasatra tűnhet, feltéve, ha jól emlékszünk, teszem azt, egy képre, valamint a belőle áradó hangulatra. A legegyszerűbb és egyben a leghatásosabb dolog, ha az érzéseinkre koncentrálunk: mit vált ki belőlünk az a bizonyos „fekete kutya”? Ha ilyen kérdést teszünk fel önmagunknak, egyből be fog ugrani egy emlék valahonnan. Mondjuk, ha haragot érzek iránta, épp úgy, mint a nagyapám iránt tegnap, akkor rögvest világossá válik, hogy a fekete kutya az én számomra a nagyapámat szimbolizálja. (Nem betegséget, de még csak nem is a hálát.) Ha pedig arra is emlékszem, hogy az a bizonyos eb milyen szándékkal közeledett felém, abból akár komoly tanulságokat is leszűrhetek az életem történéseivel kapcsolatban, amit egyébként talán észre se vennék. Még szerencsésebb, ha egy tudatos álom kellős közepén vagyok, mert akkor megkérdezhetem magától a kutyától, hogy ki ő valójában, és mit akar tőlem. Az álomkontroll célja tehát elsősorban az információgyűjtés önmagunkról és az életünkről, vagyis a „látóterünknek” a tágítása, még akkor is, ha ez értelemszerűen még mindig nem a „totális realitás” elérését jelenti. Ám lehet akár puszta élvezetből, vagy kíváncsiságból is foglalkozni a módszerrel, s természetesen mindenkinek más lehet a szándéka, mint ahogy a haszna is a dolgon. Azt azonban a felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy a módszer mindenképpen szórakoztató!

Hogyan bánjunk az álomalakokkal?

A legelső dolog, ami eszünkbe kell jusson, ha elértük az éber álom szintjét, hogy nem szabad mereven néznünk semmire, mivel REM állapotban vagyunk, azaz ilyenkor az alvó ember szeme jár, mivel követi az általa látott eseményeket. Ha pedig hosszasan fixálunk valamit, akkor felébredünk, a tekintetünket ezért lehetőleg mozgatnunk kell!

Ha találkozunk „valakivel” érdemes beszédbe elegyednünk vele. Álomfiguráink sokfélék lehetnek - talán egy könyv is kevés a szemléltetésükhöz, ezért én most borzasztóan leegyszerűsítem a dolgot, és csak két kategóriát veszek figyelembe: lehet „barátságos”, vagy „barátságtalan”.

Ha barátságos az álomalak, akkor hasznos dolog, ha kikérdezzük. Ajánlott kérdések: Ki vagy te? Mi a célod? Tudsz-e nekem segíteni? Lehetnek persze egyéni kérdéseink is. Igyekezzünk addig fenntartani a kapcsolatot, amíg a mindenre feleletet kapunk, majd beszéljünk meg vele egy találkozót a következő álmunkban.

Ha barátságtalan az álomalak, először vele is próbáljunk meg együttműködő kommunikációt kezdeményezni. Az ajánlott kérdések itt is ugyanazok. Ám ha túlságosan agresszív, akkor nem szabad elmenekülni előle, hanem le kell győzni! Ettől nem kell megijedni, mert az összecsapás teljesen veszélytelen: a győzelem általában könnyen megy, mert az álmunkban mindig mi vagyunk az erősebbek - így aztán a menekülés sokkal „veszélyesebb”, mint a harc. Az ütközet után újra feltehetjük az „illetőnek” ugyanazokat a kérdéseket. Jó esetben felelni fog rájuk, és kiderülhetnek a lezáratlan konfliktusaink, vagy némely félelmünknek az okai, és a többi. Ám az egyéni tapasztalatom az, hogy az agresszív alakok általában kitérő válaszokat adnak, vagy egyszerűen eltűnnek. Persze attól még a konfliktus helyett mindenképp a megoldásokat kell keresni, mert ez visz előre, és lehet, hogy másnak szívesebben válaszolnak még az eleinte agresszívnek tűnő figurák is - mivel itt is érvényes az „individuum törvénye”.

Haladó technikák
Az „éber” álmodás elérése egy életformát követel. Ez pedig nem jelent mást, mint a környezetünknek és a körötlöttünk zajló eseményeknek a kritikus szemlélete. Egyszerűbben: időnként le kell ellenőriznünk, hogy ébren vagyunk-e, vagy álmodunk, így előbb-utóbb az álmunkban is előjön ez a szokásminta, de a „kritikus hozzáállásunkat” akkor is folytatnunk kell, talán még jobban is, mint annak előtte. Ám léteznek technikák, amelyek segítségével már a lefekvés utáni legelső álmunk tudatos lehet. A teljesség igénye nélkül felsorolok párat:

Képtechnika

Itt a figyelmünk kizárólagosan a csukott szemhéjunkon felbukkanó képekre irányul - ezek eleinte rövid felvillanások, majd később egybefüggő történések. Gyakorlatra van szükség hozzá, hogy ezeket az eseményeket követni tudjuk úgy, hogy ne tűnjenek el. Ha már rögvest a legelején megpróbáljuk irányítani az elménkben létrejövő struktúrákat, azon nyomban szertefoszlanak. Itt is érvényes az aranyszabály: az akarat gátol.

Testtechnika

Ha az elalvás folyamatában finoman a saját testünkre koncentrálunk, egy idő után tapasztalni fogjuk, hogy merevvé válunk. (Szoborérzet.) Ebből az érzékelésből elkülöníthetünk egy „asztráltestet”, vagyis megpróbálhatunk kicsavarodni, kiemelkedni a fizikai valónkból, tehát elkülönülni tőle - ez adhat okot némi „misztikus hitre” is, de a gyakorlat szempontjából teljesen mindegy, hogy ki miben hisz. Ennek a „stílusnak” persze számos fajtája van. De beszélhetnék az „én-pont technikáról”, a „kép-test technikáról”, a „hang technikáról”, a „hinta módszerről” és ezek legkülönfélébb kombinációiról. Van, aki a visszatérő álmát idézi fel lefekvéskor, van aki „repülésélménybe” éli bele magát, és a többi és a többi.

Mindegyikhez gyakorlatra van szükség, és alapszabály, hogy a „kritikai realizmus”, vagyis a tudatállapot vizsgálatának megszokása elengedhetetlen a hosszú távú eredményesség eléréséhez. Értem ez alatt azt, hogy lehet valaki sikeres egy haladó technikával, de nehezen fogja elérni, ha nem elég „kritikus” - vagyis nem rögzült be megfelelően az életmódjába az a szemlélet, hogy kételkedve figyelje maga körül a világot.

„Most álmodom, vagy ébren vagyok?” - ez az a kérdés, amiben sosem lehetünk száz százalékig biztosak. Akár ebben a pillanatban sem lehetsz benne teljességgel bizonyos. Igen, Te! Ne nézz olyan csodálkozva! Nyugodtan leellenőrizheted, de a „csípjenek meg” szöveget felejtsd el, mert az nem megfelelő erre a célra - az álom olykor annyira élethű, hogy minden kétséget eloszlat. A hatékony módszer a következő:

1; Nézz körül a környezetedben! Hol vagy? (Fogalmazd meg!) Mit látsz? Milyenek a fényviszonyok? Mindent rendben találsz? Nem látsz, hallasz, vagy érzel valami szokatlan dolgot? (Mindeközben képzeld azt, hogy álmodsz éppen!) - ezek a kérdések a jelen „hitelességére” vonatkoznak.
2; Emlékszel a közelmúltadra? Mit csináltál egy órával ezelőtt? Hogyan telt a mai napod? S mi újság a tegnappal? Nincs némi emlékezetkiesésed? Vagy nem történt valami furcsa, szokatlan, nehezen érthető esemény? Fel tudod idézni egy álmodat? - ezek a kérdések a múlt, vagyis az emlékezet „hitelességére” irányulnak.
3; Tudod-e, hányadika van, milyen nap, milyen hónap, milyen év? Mindennel tisztában vagy? - ezek a kérdések az időérzék „hitelességére” vonatkoznak.

Ha pedig befejezted az ellenőrzést, ami tarthat akár egy-két percig is, akkor vond le a végkövetkeztetést: ébren vagyok. Vagy akár: álmodom. Ezt a feladatot mindenképpen szükséges elvégezni napjában vagy ötször… de ha lehet, akkor többször.

Mert ha valaki el is ér egy olyan szintet, hogy valamelyik „szupertechnikával” már a legelső álma tudatos lesz, akkor sem kerülheti el azt a veszélyt, hogy elveszti az öntudatát, mert az álom magával ragadja, a tudatalattija pedig kijátssza. A „kritikai realizmus” ezért egy olyan mentalitás, amely az éber álmodás alapkövének számít! Más szóval: nem tudok úgy írni, ha nem tanultam meg rendesen a betűket - ez egy alapfeltétel. A honlapomról letölthető hangfelvétel pedig azt erősíti meg, hogy a megfelelő szokásmintákat felvegyük, és arra ösztönzi a tudatalattinkat, hogy ellenállás helyett együttműködjön velünk.

Ha pedig sikerült felkeltettem a kíváncsiságodat, akkor letöltheted az éber álmodást elősegítő meditációs hanganyagot innen:

www.anthonynorton.5mp.eu

A témával kapcsolatos ajánlott irodalom pedig a következő:

Prof. Dr. Paul Tholey és Kaleb Utecht: Alkotó Álom
Richard Webster: Asztrálutazás
Dr. Bruce Goldberg: Asztrálutazók kézikönyve

Bár a Goldberg művet személy szerint kissé „sűrűnek” és elvontnak találtam, de lehet, hogy másnak pont ezért fog tetszeni.

Ha érdekel valakit a téma, annak jó szórakozást és sok sikert a kalandhoz!

Maximális szeretettel: Anthony Norton

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 2 db)