dr. Halál színre lép

Szépirodalom / Novellák (422 katt) Jimmy Cartwright
  2022.07.25.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2023/3 számában.

– Jó napot! Szűcs Gábort keresem – mondta a keménykalapos, hosszú fekete szövetkabátot viselő nyúlánk alak, kezében egy különös, fekete táskával, miután kinyílt a bérház negyedik emeletének egyik ajtaja.
– Jó napot! Milyen ügyből kifolyólag keresi? – kérdezte az ajtót nyitó testes asszonyság.

A jövevény gyorsan végigmérte a kissé kócos, ősz hajú, színes virágokkal tarkított otthonkában, zöld melegítőalsóban, barna mamuszban előtte álló nőt.

– Ön az úr kedves felesége? – tette fel a kérdést.
– Igen – érkezett a rövid, velős válasz.
– Nos – gondolkodott el egy pillanatra a keménykalapos –, a férje állapotából kifolyólag érkeztem.
– Maga valami orvos, vagy ilyesmi? – kérdezte az asszonyság.
– Hmmm... Mondhatjuk – válaszolta a jövevény.
– Esetleg a nevét is megtudhatom? – vonta össze bozontos szemöldökét a feleség.
– Oh, bocsánat, talán ezzel kellett volna kezdenem – válaszolta a keménykalapos. – Halál István.
– Fura egy név – hőkölt kissé hátra az asszonyság. – Engem hívjon csak Klárinak! No, jöjjön be! – invitálta.
– Köszönöm Klári! – hajolt meg kalapját levéve Halál, majd felrakta azt a kalaptartóra, és levetette csillogó, fekete bőrcipőjét. – Merre találom a beteget?
– Erre tessék Halál úr! – mutatta jobbjával az irányt, majd előre sietett. – Itt van a nappaliban. Az a legtágasabb, ott fértek el a műszerek.

Néhány lépés múlva nyitotta is az ajtót. Halál tisztes távolságból követte.

– Apus! Itt van egy orvos! – szólt oda férjének lágy, szerető hangon Klári. – Hozhatok esetleg önnek valamit Halál úr? Vizet? Üdítőt? Kávét? Teát? Egy kis süteményt?
– Köszönöm! Egy pohárka víz jól esne! Addig is megvizsgálom Gábor bácsit – mondta széles, megnyugtató mosollyal.
– Rendben, akkor már itt sem vagyok! – mondta Klári szinte suttogva, majd lábujjhegyen az ajtóhoz sietett, és óvatosan becsukta maga után.
– No, kedves Gábor, lássuk, mi is a helyzet magával! – szólalt meg Halál. – Én dr. Halál István vagyok, és prof. M. I. megbízásából érkeztem. Tudjuk, hogy ön egy ideje sajnos nincs szállítható állapotban, és állandó felügyeletre van szüksége – mondta, miközben különös orvosi eszközöknek tűnő szerszámokat kezdett el kipakolni a táskájából. – Tudom, hogy már kommunikálni sem tud igazán, persze ezt nem is csodálom, ennyi csővel a nyílásaiban – próbált viccelni egy kicsit.

Az öreg mintha el is mosolyodott volna, szemében cinkos fény csillant.

– Látom, azért a kedélyállapota kielégítő – mondta Halál, miközben egy fecskendőből halványkéken világító folyadékot nyomott a beteg vénájába. – Ezen még turbózunk egy kicsit ezzel a zölddel is – vigyorgott.

Gábor bá ekkor már szinte nevetett.

– Jól van öreg! Látja, így van ez jól! – tette Halál az öreg homlokára a kezét.

Ekkor érkezett vissza Klári.

– Meghoztam a vizet – mondta halkan, és Halál felé nyújtotta.
– Köszönöm! – vette el Halál, és gyorsan le is hajtotta.
– Nahát doktor úr! Mit adott az én uramnak? – kérdezte Klári összecsapva a kezét. – Olyan vidámnak tűnik, mint tíz éve sosem! Talán van remény, hogy jobban lesz?
– Nyugodjon meg kedves Klári! – kezdte Halál. – Ez csak egy kis kedélyjavító volt, hogy a vizsgálatokat ne érezze olyan kellemetlennek. Hamarosan többet mondhatok – fejezte be, majd a táskából kivett eszközökből elvett párat, és a beteghez fordult.

Néhány perc múlva abbahagyta a vizsgálódást, minden eszközt akkurátusan visszahelyezett a táskába, majd a feleséghez fordult.

– Kérem, kedves Klári, most fogja meg a férje kezét. Köszönöm! Most kiveszem a szájából és orrából a csöveket. Úgy ni, csak óvatosan. Meg is van. Most beszélhetnek egy kicsit, én addig kimegyek – mondta és már csukta is be a nappali ajtaját.

Türelmesen várakozott az előszobában, és hamarosan nyílt is az ajtó. Klári könnybe lábadt szemekkel csoszogott végig a közlekedőfolyosón.

– Elment – közölte röviden, elcsukló hangon. – Elment, de boldogan. Köszönöm Halál úr!
– Igazán nincs mit köszönnie. A műszerek már jelezték, nekem pedig ez a dolgom. Hogy könnyebbé tegyem. Azonnal értesítem az illetékeseket – mondta, és kabátja zsebéből elővett egy mobiltelefont.

Az özvegy kicsoszogott a konyhába, ahol megtörten ült le az asztalhoz. Halál a telefonálást befejezve követte, és ő is leült. Csendes, gyászos fél óra elteltével csengettek. Halál ment ajtót nyitni, és vezette a mentősöket és halottszállítókat az elhunythoz. Más dolga már nem volt, csendben elbúcsúzott Kláritól és kiment a lakásból.

Gábor már ott várta a bérház belső udvarára vezető kapuban. Először nem is ismerte fel a csillogó fekete szárnyú, szőke, hosszú hajú, kék szemű jövevényben Halál doktort, de néhány pillanat múlva összeállt a kép.

– Nos, mehetünk? – tette fel a kérdést Halál. – Péter már vár minket.
– Úgy érti, Szent Péter?
– Ki más? – kérdezett vissza, és kinyitotta a bérház kapuját.

A túloldalon azonban nem a nagyvárosi zsúfolt utca képe fogadta Gábort, hanem ragyogó, fehér fény.

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)