Egy éjszaka a könyvtárban

Fantasy / Novellák (76 katt) Erdős Sándor
  2022.06.26.

Nagy, ódon épület adott helyet a Dream megyei könyvtárnak, melyet sűrűn látogattam mérhetetlen tudásszomjam oltása céljából. Ezen a szürke, esős őszi napon is, mikor meglepő történetünk játszódik, a könyvtárba tartottam, felhajtva kabátom gallérját, hogy a szemerkélő esőcseppeket a szél ne fújja a nyakamba.

Szerettem ezt a könyvtárat mert megőrizte a múlt sok lenyomatát, amit az új építésű neonfénnyel káprázatossá tett hasonló létesítmények már elveszítettek. Az épület maga is régi volt, oldalsó falán repkény futott fel, a belső berendezése ódivatú könyvszekrények és olvasópultok labirintusának tűnt. Találtam néhány, az emeleti olvasóteremben helyet foglaló üveges könyvszekrényben olyan ritkaságokat is, melyeket talán sehol máshol nem foghatnák a kezeim közé. Ezen a napon is oda igyekeztem egy ritka, misztikummal foglalkozó tanulmány olvasását befejezni, melyet már néhány alkalom óta olvasok.

Amint beléptem a könyvtárba azonnal megcsapott az a semmi mással össze nem téveszthető illat, ami a legjobb illat volt számomra, amit csak ismertem. A porosodó könyvek és sárguló papír savanyú szaga volt ez. A termeket hagyományos izzókkal ellátott karos világítótestek borították félhomályba, ami egy kis meghittséget kölcsönzött a helynek. Halkan köszöntem, bár nem láttam senkit sem a főteremben. Ez is a könyvtár különlegessége volt, csak néha-néha találkoztam az itt dolgozó könyvtárosokkal, akik mindig kedvesen mosolyogva üdvözöltek, de mintha itt sem lettek volna, olyan gyorsan el is tűntek valamelyik olvasóterem mélyén.

Levettem a kabátomat, majd kifordítva a karomra fektettem és felmentem a lépcsőn az emeletre, ahol titkos kis zugom volt található. Egy pici olvasóterem nyílt a folyosó végén szinte láthatatlanul, ahol egy kényelmes fotel és egy kis asztal állt a könyvszekrényektől ölelve. Itt szoktam a világ elől elbújni és utazni a képzelet országába az olvasás révén. A kabátot a falon lévő fogasra akasztottam, majd a várakozástól remegő kézzel megkerestem a könyvet, aminek az olvasását ma szerettem volna befejezni. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelban és olvasni kezdtem a művet.

Valószínűleg elbóbiskolhattam, mert arra riadtam, hogy nagyot dörren a bejárat hatalmas külső ajtaja, ami nap közben mindig nyitva volt, és kulcsok csörögnek a földszinten. Először nem is tudtam a hangokat mire vélni, de amikor a lámpák is elaludtak és csak az ajtók feletti biztonsági izzók adtak egy kis fényt, már sejtettem mi történhetett. A könyvtár zárásakor nem vették észre, hogy itt vagyok, és bezártak az épületbe éjszakára. Tulajdonképpen nem történt nagy baj, hiszen nem vár senki és az időt is kellemesen el tudom majd ütni, na de mégis.

Hogy megbizonyosodjak a sejtésemről lebotorkáltam a földszinti nagy terembe és a bejárati ajtóhoz siettem. Ahogy sejtettem zárva volt. Erőtlenül kiabálni kezdtem, hogy itt vagyok, de egyrészt senki nem hallhatta, mert a könyvtárban megszokott hangerővel tettem ezt, másrészről az ajtók olyan vastagok voltak, hogy ha kiabáltam volna sem jut ki hang rajtuk.

Elbotorkáltam a félhomályban a mosdóba és ittam a csapból egy kis vizet az első ijedség okozta sokkra, majd számba vettem, mit is tehetnék most. A könyvtárban sem ital-, sem ételautomata nem volt, tehát a mosdóban található víz lesz az italom és ételem is reggelig.

Miután ittam eleget, elindultam vissza az emeletre, hisz kis zugomban ott a kényelmes fotel és a könyv. Miután felértem, és a folyosón az olvasóterem felé lépdeltem, kis nyikorgást hallottam magam mögött, ezért megfordultam. Egy idős, szakállas férfi állt egy másik, a folyosóról nyíló olvasóterem ajtaja előtt mosolyogva. Meg kellett volna ijednem, de olyan tiszta tekintetű és mosolygós volt az idős úr, hogy azonnal szimpátiát éreztem az irányába. Gondoltam, hogy csak az éjjeliőr lehet, hiszen sok értékes kötetet őriznek az épületben.

– Jó estét! Tudna nekem segíteni? – fordultam felé a kérésemmel.
– Természetesen, hiszen azért vagyok itt – mondta és felém nyújtott egy érmét – Tegye el és jól figyeljen hová megy – mondta.

Átvettem és ahogy rápillantottam egy nyitott könyvet láttam a fényesen csillogó érmén. Szerettem volna megköszönni és a segítségét kérni, de mikor ismét felnéztem, már nem láttam sehol az öreget. Odasiettem az olvasóteremhez, ahol az előbb még állt és bekukkantottam az ajtón, amin „Ifjúsági olvasmányok” felirat állt. A félhomályos teremben először semmit sem láttam, de ahogy szemem kissé hozzászokott a sötétséghez megláttam egy alakot a legutolsó könyvszekrény mellett. Közelebb léptem, és már pontosan kivettem az alakot. Papagájjal a kampóban végződő karján egy féllábú, félszemű kalóz állt ott. Teljesen úgy nézett ki, mint ahogy a kalózregények illusztrációin szokták ábrázolni őket.

– Elmúlt már a farsangi szezon öreg! – szóltam oda teljes hittel meggyőződve arról, hogy az éjjeliőr szórakozik velem.

Amit válaszolt, abból egy kukkot sem értettem, egy számomra teljesen ismeretlen nyelven karattyolt valamit majd köddé vált. Szó szerint köddé vált, az egyik pillanatban teljes valójában állt előttem, majd köddé vált, aminek nyitott könyvhöz hasonló formája volt. Mikor a köd is eloszlott nem volt már ott semmi sem. Ilyent én még nem pipáltam, konstatáltam és bepillantottam a könyvszekrény mögé is, mert tudom vannak ügyes bűvésztrükkök is, de nem volt ott senki.

– Uff, sápadt arcú testvérem! – hallottam a hátam mögül, mire azonnal megfordultam.

Egy indián törzsfőnök állt ott teljes harci díszben, fején tolldísz, kezében harci bárd.

– Sajnos uffni nem tudok, esetleg kutyában – szóltam oda, mert már bosszantott kicsit, hogy valaki így szórakozik velem.

Nem igen érhette a humoromat, mert rézszínű bőre még vörösebb lett és hajításra emelte a kezében tartott harci bárdot. Önkénytelenül is arcom elé kaptam a kezemet védekezésképpen, mikoris ez az alak is ugyanúgy nyitott könyv alakú köddé vált, mint a kalóz, majd eltűnt.

Na, akkor jutottam el odáig, hogy kicsit gondolkodjak is. Tehát itt maradtam éjszakára egyedül, és egy szimpatikus öregember adott egy érmét, amin nyitott könyv szerepel. Utána mindenféle alakokat látok, akik, mielőtt fizikai interakcióba lépnének velem, nyitott könyv formájú köddé válnak, majd eltűnnek. Tehát, így elmélkedtem, most az Ifjúsági irodalom szekcióban vagyok, ahol megelevenednek a regények hősei és mielőtt akár hozzámérhetnének, köddé válnak, valószínűleg az érme hatására. Hogy elméletem helyességéről meggyőződjek, úgy döntöttem átmegyek egy másik szekcióba is.

Kimentem a folyosóra, lementem a lépcsőn és balra fordultam a „Művészet” feliratú terem felé.

Mikor a terembe beléptem, egy reneszánsz ruhába öltözött, hosszú hajú férfi festett éppen egy fatáblára, amin felismerni véltem a Mona Lisa jellegzetes formáját. Majd, miután köddé vált, egy rizsporos parókás ember orgonajátékában gyönyörködhettem néhány pillanatig.

Mint a gyerek a vidámparkban, úgy éreztem magamat, míg teremről-teremre sétálva találkozhattam olvasmányaim hőseivel. A gyermekirodalom terében láttam Hófehérkét, ahogy a hét törpével esznek egy asztalnál, és rengeteg mesehőst, akikre régi olvasmányaimból oly jól emlékeztem. Némely termet, azért kerültem, mert szörnyűségeket nem szívesen láttam volna, de így is remekül telt az idő.

Mikor már a fáradságtól alig tudtam járni, úgy döntöttem, hogy pihenek egy kicsit az emeleten lévő zugban, a fotelben. Felmentem a lépcsőn, belezuhantam a fotelbe és szinte azonnal mély álomba merültem.

Reggel, arra ébredtem, hogy hangokat hallottam a földszintről, ezért kidörgöltem az álom maradékát a szememből, és a mosdóba mentem megmosni az arcomat. „Ilyen különös álmom régen volt, mint a ma éjszakai” – gondoltam, miközben az arcomat mostam. A különös csak az volt, hogy az álomképek olyan tiszták voltak, mintha valóban megtörtént volna, hogy regények és mesék szereplői elevenedtek meg előttem.

Mikor összeszedtem magam, és felvettem a kabátomat, lementem a földszintre, hogy végre távozzak a könyvtárból. Mosolygós szemű könyvtáros hölgy köszönt nekem jó reggelt. Vélhetően észre sem vették, hogy az éjszakát az épületben töltöttem.

Kiléptem a hűvös őszi reggel uralta utcára, és próbáltam különös álmomat kiverni a fejemből. Nagyon hideg szél fújt, ezért zsebre vágtam a kezeimet, mikor a jobb zsebemben az ujjaim egy érmére fonódtak. Kivettem a zsebemből az érmét, és csodálkozva néztem az érmén látható nyitott könyvre.

Előző oldal Erdős Sándor