Felsőtárkány, nyár és nyál

Szépirodalom / Novellák (432 katt) Mortelhun
  2022.05.22.

A szokásos nyárnak indult. Magam mögött tudhattam a hatodik osztályt, és már a hetedik felé kacsingattam. Bizony. Egyre nagyobb fiúnak éreztem magam az összes barátommal együtt. Elkezdtünk a csajokról suttogni egymás között, és megéltük a vágyakozást, meg persze a szerelmet, amely többnyire plátói volt. De volt még itt valami. A tábor. Ezt vártuk egész évben, hogy végre jöhessünk, és igazán szabadnak érezhessük magunkat. Előző nyáron Nagyvisnyón verettük, ebben az évben Felsőtárkány volt a soros. Szokásos buszos érkezés, hatalmas röhögések, meg persze az elmaradhatatlan téliszalámis és rántotthúsos szendvicsek. Már útközben azon izgultunk, hogy vajon lesznek-e táborozók máshonnan is, más városból, iskolából, netán másik országból. Csehek esetleg lengyelek… Ki tudja?

Az öreg Ikarus ahogy szusszanva megállt, mi egymást tapostuk, hogy mihamarabb elfoglalhassuk a faházakat és felderíthessük a terepet. A felderítés jobbára abból állt, hogy meglestük, vannak-e más táborozók a környező faházakban. Emlékszem, az első nap senkit sem láttunk, ez meglehetősen lelombozott minket, hiszen a saját iskolánkból velünk együtt érkező lányokban nem volt számunkra semmi különös, ráadásul esélytelen lett volna bármilyen kis romantika velük, hiszen ők is a másik táborozó csapat fiúira vadásztak leginkább.

Másnap reggel, amikor a tábor területén található étterembe levonultunk enni, nagy meglepetés ért mindenkit. Már ott zajongott vagy negyven-ötven idegen gyerek. Mint utólag kiderült, ők Hajdúböszörményből jöttek. Gyorsan fel is mértük a kínálatot, és meg is akadt a szemem egy szőkésbarna hajú, copfos leányon. Kitartóan néztem, és ő ezt idővel észre is vette. Az étteremből úgy ment ki, hogy egy pillantást vetett rám, miközben visszanézett. Ezt követően úgy telt el két nap, hogy alig láttam őt, hiszen az ő csapatuk és a miénk is folyamatosan túrázott, kirándult.

A negyedik napon egy hatalmas közös tábortűz rakást szerveztek a tanárok gitározással, énekléssel és tinidiszkóval egybekötve. Mi fiúk nagyon izgultunk, ráadásul ki is öltöztünk, értsd: megigazított séróval és lehetőleg tiszta ruhában jelentünk meg a nagy eseményen. A tűz nagyon szuper volt, több tanár is gitárt ragadott, volt itt a Börtön ablakában, a Ha jó a kedved és a többi klasszikus tábortűzi nóta eljátszása. Aztán ugye a tinidiszkó. Csupa izgalmas volt, hogy nem a szokásos iskolai péntek délután négy órai napfényben, hanem szerda este tíz után tűz és holdfényben történik mindez. Volt Roxette, Bonanza Banzai, Europe, Első emelet és Scorpions is.

Mi persze kitartóan lestük a csajokat, és bár az este előtt nagy volt a fogadkozás, hogy most aztán micsoda táncok lesznek és majd lassúzásra kérjük fel a lányokat, csak lestünk ki a fejünkből, meg sem mertünk moccanni. Bandázva adtuk a keményet. Egy darabig mókás volt, aztán kezdett unalmassá és szánalmassá válni, ahogy ott feszengtünk, így volt, aki visszament a faházba aludni, voltak, akik elbújtak cigizni, én meg csak álltam ott és bambultam azokat, akik képesek voltak jólérezni magukat. Ismét valami lassú szám volt terítéken, és már-már én is indulni akartam aludni, amikor is elém lépett egy lány. Pontosabban: a lány. A copfos lány a reggelikről.

Ahogy összenéztünk, éreztem, kigyullad a fejem, úgy zavarba jöttem. Egy póló volt rajta, szoknya és szandál. Felém nyújtotta a kezét. Én elfogadtam. Előbb csak úgy táncoltunk, mintha csárdásoznánk, értsd: fogtuk egymás derekát, de eltartottuk magunkat a másiktól. Aztán ő közelebb araszolt, majd én is közelebb mentem, végül összeölelkezve táncoltunk. Akkor is lassúztunk, amikor pörgősebb diszkóféleség ment. Bemutatkoztunk egymásnak, őt Mariannak hívták. Beszélgettünk, ki honnan jött, majd egyszer csak összeért a szánk, és igyekeztünk csókolózni. Nem sikerült. Összenyalogattuk egymást, de nekem ez akkor is hatalmas boldogság volt. Megrészegülten mentem vissza a faházba. A mellettem fekvő osztálytársam elkezdett áradozni egy lányról, akit kinézett magának, copfos, pólós szandálos, és úgy tudja, Mariann a neve. Nem mertem megmukkanni sem, gondoltam, elmondom neki reggel, hogy mi történt. Na, ő másnap nem volt boldog.

Aztán két napig megint semmi, csak a reggeliknél láttuk egymást messziről, integettünk, pirultunk, hogy aztán az egyik esős délelőtt a barátnőivel elküldjön nekem szerelmi zálogul egy kis tűzpiros, műanyag Mickey egeret és egy papíron a címét: majd írj felszólítással. Még aznap hazamentek. Mi másnap hagytuk el a tábort, a reggeli nélküle igen üres volt. Hazaérve írtam neki, és ő válaszolt is. Aztán ne kérdezzétek miért, de megszakadt a dolog. Nem tudom, hogy a levelére én nem válaszoltam aztán, vagy arra még ment viszontválasz, de tőle nem jött…, nem, tényleg nem tudom. Viszont örök emlék az első nyálas, nyalakodós csókunk Mariannal a Hajdúságból.

Előző oldal Mortelhun