A császkáló múmia titka

Neoprimitív / Írások (933 katt) Erdős Sándor
  2022.06.05.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2022/6 számában.

Prof. Turkász Ödömér, a híres egyiptológus megvakarta ritkás hajzattal borított fejét, és kackiásan felcsapott rá egy éjjeliedényt. A becses tárgy a bázisául szolgáló sátor állandó tartozéka volt, ugyanis a professzor szégyenlős, és lusta ember lévén a sivatag figyelő szemei előtt nem volt hajlandó a szükségét végezni. A kübli a prof. híres szétszórtságának áldozatává válva így fejfedői minőségben képviselte a Magyar Iparművészetet.

– Pista! – kiáltott ki sátrából a jobbkezének tartott egyetemi hallgatónak.

Pista nagyon szívesen hallgatta az Egyetem nevű, manapság roppant sikeres zenekar dalait, így joggal hívhatta magát egyetemi hallgatónak. Egyébiránt négy évig valóban járt egyetemre Valagvégpusztán moslékért a konyhára a disznóinak. Iskolázottsága kimerült a nyolc általános iskolai tanulmányokban, ugyanis sikerrel elvégzett négy első és négy második osztályt. Mint segéderő, remekül bevált, a professzor minden utasítását szinte maradéktalanul végrehajtotta. Mindeközben sok vizet nem zavart az ásatáson, ugyanis jóformán csak boron élt. Ez a tény még nagy szerepet játszik történetünkben.

Kezdjük talán az elején.

Turkász professzor hatalmas felfedezés előtt állt. Ősi hieroglifákat tanulmányozott reggelizés közben, mikor a megértés fénye az ábrákra vetült. Úgy vélte megtalálta III. Sósborszesz fáraó rég elveszettnek hitt sírhelyét. Volt egy nagy akadálya annak, hogy feltárásokat végezhessen Egyiptomban. Ez a pénz volt, illetve annak hiánya, így a roppant népszerű közösségi finanszírozás eszközéhez nyúlva végiglátogatta rokonait és munkatársait kisebb-nagyobb összegeket tarhálva. Alacsony költségvetésű expedíció lévén csak a legszükségesebb dolgokat vitte magával. Egy ásót, egy vakolókanalat, ecsetet, éjjeliedényt és két kiló kolozsvári szalonnát csomagolt az útra.

A tervek szerint, tekintettel a szűkös anyagi keretekre, stoppal indul el a kikötőbe, ahol hajóra szállva kel át Egyiptomba. A puritán utazás szinte eseménytelenül indult, eltekintve attól a kisebb balesettől, ami egy esetben stoppolás közben érte. Egy figyelmetlen kerékpáros átgázolt a lábán, ezért a közeli kocsmában egy pohár pálinkával nyugtatta idegeit. Itt jött be a képbe Pista, aki a kocsma jeles vendégeként még a leltárkönyvben is szerepelt, mit berendezési tárgy. Empátiájának és a prof. bőkezűen fizetett pálinkáinak hatására elszegődött segéderőnek az expedícióhoz.

Az Egyiptomba induló hajóra való feljutás nehézségekbe ütközött, mivel egy világjárvány tombolt, így a beutazáshoz oltási bizonyítványokra volt szükség. Ez sajnos nem állt rendelkezésükre, de Pista roppant leleményesen egy közeli piacon jutányos áron beszerezte az okmányokat.

Ásatási engedélyeket csak a minisztérium adhat ki kellő javadalmazás fejében, ezért az expedíció, kikerülve a hivatalos utat, turistáknak álcázva jutott be a leendő ásatási területre, ahol titokban álltak neki a munkának. Mivel szállodai szolgáltatást pénz híján nem vehettek igénybe, és sátor sem volt a málhájukban, így ismét Pista leleményessége segítette ki őket a bajból. Még aznap állt a két sátor a sivatagban. Azóta is legendák keringenek az őslakos törzsek körében a mosott ruhák réméről, aki felfalja a szárítóra kitett fehérneműket.

Több napos kőkemény kutatómunka eredményeképp meg is lelték az elveszett királysírt. Turkász professzor könnyeivel küzdve bontotta ki a befalazott bejáratot. Pista eközben szotyihéjat köpködött a padlóra és vidám hangulatban töltötte magába a közeli faluból beszerzett erjesztett italt. A 3500 éve, május 6. 15:23 óta pihenő sírt megkímélték a sírrablók. Eredeti pompájában tárult eléjük III. Sósborszesz fáraó sírja. Koporsója foglalta el a terem közepét, körben a falakon festmények ábrázolták a túlvilág urait. Használati eszközök álltak halmokban a kamra sarkaiban. Pistának másnapra valahonnan új borospohárkészlete is lett, amire roppant büszke is volt.

Nem részletezem azt a sok nehézséget, amivel szembe kellett nézniük ahhoz, hogy a múmiát az elsődleges vizsgálatokra használatos sátorba szállítsák. Mindenesetre sikerrel járt a művelet és III. Sósborszesz gyolcsaiba burkolva a prof. sátrába került.

Itt jutunk el a történetben ahhoz a ponthoz, mikor éjjeliedénnyel a fején Turkász professzor Pistát szólította. Ugyanis a múmia eltűnt a sátorból. A professzor racionális elme volt, de ebben a zaklatott idegállapotban hajlamossá vált túlvilági erők jelenlétére is gondolni. Talán visszatért a sírjába? Ki tudja? Furcsa dolgok történnek, mióta a sírt megbontották. Tegnap például az elrejtett üveg pálinkája is eltűnt. Mikor Pistának említette az eltűnt pálinka esetét, ő joviális vigyorral az arcán túlvilági erőkre gyanakodott két csuklás között.

Azonnal rohantak a sírhoz meggyőződni arról, hogy nem sétált-e vissza nyughelyére a nyughatatlan fáraó. A sír üres volt, csak szétköpködött szotyihéjak hevertek a padlón. A professzor teljesen összetört, az évszázad felfedezése volt az övé, de a bizonyíték eltűnt. Pista is roppant szomorú volt, mert tegnap elfogyott az ital, amit a faluban beszerzett. Egyébként is nehéz napja volt, mivel az ivócimboráját, akivel megismerkedett ittasan, egy talált üveg pálinka elfogyasztása után rejtélyes baleset érte. A professzor sátrában talált rá kötésekkel a testén. Mivel születetten emberséges volt, így a közeli ispotályba vitte szegény embert, és egy szabad ágyba fektette. Ő mindig bízott az egészségügyben, mivel nem akadt dolga velük soha.

Dr. Samuel Vaklégy, a Kumbalimba tábori kórház orvosa reggeli vizitje alkalmából a járványügyi előírásoknak megfelelően három beteget is halottnak, és egyúttal a Covid áldozatának minősített. Volt közöttük egy nagyon rossz állapotú, rongyokba tekert ismeretlen páciens is. Ő egy jeltelen sírba került a faluszéli temetőben.

III. Sósborszesz fáraó eltűnt múmiája sohasem került elő. Így lett az évszázad felfedezéséből az évszázad rejtélye.

Előző oldal Erdős Sándor