Magyarságom a prolizós többség árnyékában

Külvilág / Közélet (45 katt) Mortelhun
  2022.06.16.

Cserhalmi György egyszer így fogalmazott:
„Én magyar vagyok, de nem úgy, hogy tépem a számat, pofázok népről, nemzetről, hazáról, hanem, hogy szíven üt, ha népzenét hallok, igézve nézem, ha látok igazi magyar táncot, hogy értem József Attilát, akinek ezerféle nemzet kavargott szívében, és magaménak érzem Radnótit.”

Ebben a vallomásban a magyarságáról abszolút megtaláltam önmagam. Mert igen, én sem tépem a számat, nem pofázok sem a népről, sem pedig a nemzetről. Miért is tenném? Én nem hangosan kiabálom bele a világ arcába, hogy magyar vagyok, hanem egyszerűen csak megélem. Megélem úgy, ahogy Cserhalmi mondja. Hiszen engem is szíven üt a bús vagy vidám hegedűszó melyet őseink hagytak ránk. Jómagam is értem József Attilát, Radnótit vagy Adyt, és bizony őket magaménak is érzem.

Szeretem a Balaton illatát, a naplementét a Mátrában, vagy a Hortobágy betyáros romantikáját. Szeretem a jó bort, a jó pálinkát és a pipafüstöt. Szeretem Szolnoknál a Tiszát, és szeretem az alföldön a gulyáslevest és az öreglebbencset. Mindezeket persze csendben szeretem. A szívemben és a lelkemben.

Az, hogy ezekről nem írok vagy kiabálok nap mint nap, nem tesz kevésbé magyarrá, úgy érzem. Ugyanakkor pont ezek miatt a dolgok miatt sokan kevésbé tartanak engem magyarnak. Mert nem burkolódzok a nemzet színeibe, és a házamon sem a magyar lobogó, sem pedig székely zászló nincs kint, mint ahogy a Facebook profilomon sincsenek. És Trianont sem átkozom és vagy siratom nap mint nap. Mert nem török dárdát a jobboldal mellett.

Ugyanakkor a baloldaliak sem tartanak magyarnak mert velük sem tartok ugyanekkor. Mert politikailag teljesen inaktív vagyok. Egyszer azt mondta nekem valaki, ha nem politizálsz, akkor nem érdemled meg ezt az országot, mert a legkárosabb fajta vagy. Az lennék? Nem szeretem a gyűlölködést és a mocskolódást.

Én nem hiszek az oldalakban, legyen az jobb vagy bal. Én egy olyan összefogásban hiszek, mely nem árkot ás, hanem árkot betemet, egyesít, erősebbé tesz és békét hoz. Én ebben hiszek.

Tőlem távol áll az Orbánozós, Gyurcsányozós, komcsizós, libsizős, nácizós tömegek dohos romantikája. Én nem állok be a sorba prolizni embereket, ám én a fentebb leírtak miatt sokak szemében az vagyok. Így persze magyar sem vagyok. Én csak írok, olvasok, zenét hallgatok, nevelem becsülettel a gyermekeimet, és szeretem a feleségemet. Ez nem elég? Ahogy nézem, ebben a világban nem. Ez manapság kevés ahhoz, hogy jó magyar legyek. Sőt. Kevés ahhoz, hogy egyáltalán magyar legyek.

Ilyenkor persze kicsit elszomorodom. De ez nem tart sokáig. Mert a gyermekeim mosolya, kedves szavai, egy-egy jó zene vagy könyv hamar helyreteszi a lelkemet. Így én továbbra is csendben magyarkodok a család és kultúra barikádjai mögül. Nekem ez jutott.

Gárdonyi Géza szavaival zárnám írásom:
„A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, hogy szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak.”

Előző oldal Mortelhun
Vélemények a műről (eddig 5 db)