A fényhíd

Szépirodalom / Novellák (50 katt) Mortelhun
  2022.05.29.

Ágota egy teljesen átlagos kislány volt. Azaz csak lett volna egy normális világban és egy normális családban. De neki nem ez jutott. Nyolcadik gyermekként született egy olyan házba, ahol már az első gyermek sem volt igazán szívesen látott „vendég”, viszont a családi pótlék nagy úr volt, és a rengeteg segély is, amelyet a család így felvehetett. Ha beteg gyermek született, az már bónusz volt az emelt juttatások miatt, és bizony hárman is maradandó károsodással születtek. Hogy ez így legyen, arról az anyuka tett is serényen, hiszen a napi 3 doboz cigaretta mellé bőszen szívta a hígítót és itta az olcsó, ukrán vodkát, amely leginkább ízesített ipari szesz volt. Őt egyébként Jolánnak hívták, és vajmi kevés aktivitást mutatott a gyermekek nevelésével kapcsolatban. Amíg a főút mellett megkereste magának és a futtatójának a cipőre valót, illetve azt a pénzt, amely végül a közeli kocsmák játékgépeiben landolt, addig a gyermekei az októberi-novemberi hidegben mezítláb rótták az utcákat. Enni ettek, amit találtak a földön, az utcán vagy a kukában, inni meg a közeli kanálishoz jártak.

Az iskolába büdösen jártak, már amikor jártak, hiszen csak akkor mentek be, amikor már nagyon éhesek voltak, mert a családi helyzetük miatt járt nekik az ingyen ellátás. A tanárok nem sokáig tűrték ezt az állapotot, és jelezték a problémát a hatóságok felé, akik léptek, és a gyermekek többségét intézetbe irányították. Csak a három legkisebb maradt Jolánéknál, Ágota, Tomika és Sára. És bizony ez az a helyzet, amikor az intézettel jobban jártak az oda bekerült gyermekek, mint az otthonléttel Ágotáék. Ágota 8 éves volt ekkor, Tomika és Sára 10 évesek, ők ikrek voltak. Sárika volt az egyik gyermek, aki maradandó károsodással született, ugyanis az ikreket otthon tervezte megszülni részegen Jolán, Pista, a férj segítségével. Nos, teljes kudarc lett, nagyon kevés oxigént kapott Sára agya a szülés közben és szellemileg visszamaradottként kellett felnőnie ennek okán.

Miután csak hárman maradtak, Ágota teljesen eltávolodott testvéreitől. Sárikát a szülők bérbe adták különböző perverzeknek, hogy a szexuális vágyaikat kiélhessék rajta, míg Tomika már 10 évesen egy tanyán kellett, hogy dolgozzon gyermekmunkásként. Ágota egyedül maradt, és bizony folyamatos szökésben volt. A rendőrök rengetegszer megfogták, és ő hiába tiltakozott, mindig visszavitték a földi pokolba. Az iskolát viszont ritkán kerülte, hiszen addig sem kellett otthon lennie, így hamar megtanult olvasni, mi több, szerette is azt művelni. Így nem egyszer az iskola könyvtárában múlatta az idejét, ahol a könyvtárat vezető Marika nénivel szoros barátságot kötött. Marika néni sokszor mesélt neki, és ajánlott neki könyveket.

Ágota kedvenc meséje a Fényhíd című elbeszélés volt Morgan Strakhoza tollából. Egy olyan varázslatos hídról szólt, melyet, ha megleltek a tisztaszívű gyermekek, akkor egy szép, boldog és szeretettel teli világba léphettek át, ahol nem volt fájdalom és éhezés. Sokszor menekült gondolatban ebbe a meseszép világba és elképzelte, hogy ő maga is megleli ezt a fényhidat egy szép napon. A hónapok teltek, és a fényhidat nem lelte, ám miután Sárikát is kiemelték a családból, Tomikával csak ketten maradtak, a pokol és szenvedés csak fokozódott otthon. A szülők kitervelték, hogy Sárika helyett neki kell majd a perverz, idős urakkal úgymond jót tenni, neki kell majd örömet okoznia nekik. Először nem értette, miről is van szó, de amikor az első kuncsaftnál rájött, menekülőre fogta a dolgot. Kiugrott a kis kertes ház ablakán, és hazament. Ott pedig verés várta az engedetlenségért.

Miután sorra megszökött a perverz férfiaktól, a szülők rendszeresen bántalmazták, majd kiküldték őt is a tanyára Tomika mellé dolgozni. Ott egy koszos melléképületbe került a testvére mellé, hajnalban kelt és késő este feküdt, enni, inni vitt az állatoknak, és mellette hordta a trágyát, vagy takarított a főépületben. A tanyát tulajdonló ötvenes pár nem bánt szépen velük. Bár verni nem verték őket, de enni alig-alig kaptak valamit, és bár ágyuk volt, de ágyneműt már nem kaptak.

Egy nap Tomika azt javasolta, szökjenek meg. Hosszan tervezték, majd a gondolatot tett követte. Az egyik éjszaka nem aludtak el, és amikor a háziak nyugovóra tértek, ők leléptek a tanyáról. Semmit nem vittek magukkal, és a közeli állomáson bújtak el. Onnan hajnalban több tehervonat is indult, az egyikre felszöktek, és úgy döntöttek, a legelső nagyvárosig meg sem állnak. A vonat lassan haladt, keveset ment, sokat állt, így két napba telt, míg egy városhoz értek. Itt leugrottak a zúzott követ szállító kocsiról, és bevették magukat a városba. Nem tudták, hol vannak, csak mentek. Ha rendőrt láttak, elbújtak, aztán haladtak tovább. Lassan rájuk esteledett. Próbáltak kéregetni, nem tolakodóan, inkább csak csendben, szerényen. A legtöbb helyen elzavarták őket, de volt, ahol kaptak pár falatot, egy forró pogácsát, vagy kenyérvéget kolbászzsírba mártva. Egy helyen kaptak 1000 forintot. Alig akarták elhinni. Beszaladtak vele egy parkba és megbűvölve nézték azt. Tomika megkérte Ágotát, hogy várjon ott, ő vesz édességet, és mindet befalják majd, jól mulatnak végre.

Ágota megígérte, hogy vár és vigyáz majd, Tomika pedig elsietett. Ahogy Ágota várakozott, gondolta, abból baj nem lehet, ha szétnéz a parkban. Ahogy a park széléhez ért, megszédült attól, amit látott. Odalent, a park mentén futó úton túl, valami csodálatos dolog terült el. Egy mennyei színekben ragyogó fényhíd. Megborzongott, a szíve hevesebben vert. Nem tudta, mit csináljon. Várjon? De mi lesz, ha eltűnik? Vagy menjen? De akkor Tomika? Csendben várakozott, majd döntött. Átszalad a fényhídon, megnézi, mi van a túloldalán, és ha valóban az a varázslatos meseország van ott, nem lép be, hanem visszaszalad Tomikáért, és ketten mennek át rajta.

Tomika egy jó félóra múlva tért vissza a sötét parkba. Ágotát sehol nem talált. Először úgy gondolta, talán vécézni ment, de egy jó félóra múlva már gyanús volt neki a dolog. Először csak körbejárt, majd a nevén is szólongatta. Ágota nem válaszolt. Tomika kétségbeesetten indult el az éjszakában megkeresni a húgát, akit végül sosem talált meg.

Ágota testét a Tiszából két nap múlva halászok húzták ki. Nem tudták, ki lehet ez az alultáplált, kis, koszos test azokban a semmi ruhákban így november elején. Először gyilkosságra gyanakodtak, majd öngyilkosságra. Szemtanúkat kerestek, aki láthattak valamit. Szemtanú nem jelentkezett, ám egy rosszminőségű kamerafelvétel elmesélte később, ahogy egy vékony, rozoga kislány a túlpartról átvilágító reflektor fényére igyekezett rálépni a Tisza fényes víztükrére...

Előző oldal Mortelhun