Májusból október...

Neoprimitív / Írások (55 katt) Mortelhun
  2021.10.07.

Hogy miként lett májusból október, nem tudom. Egyik nap még lágy és langyos szellő simogatta arcomat, másnap pedig álltam a hideg esőben, és az éjszakai neonokat fürkésztem kezemben egy lejárt buszjeggyel. Elrohant a nyár. És talán tavasz sem volt idén. Emlékszem, január elején elsirattuk a meghitt karácsonyi ünnepeket a szürke kora reggeli ködben, másnap pedig egy farsangi mulatságon kacarásztunk, s közben reméltük, hamar eljön a tavasz. A tavasz pedig jött, látott és győzött, s oly sebességgel rohant el mellettem, hogy észre sem vettem sem a közeledtét, sem azt, hogy távolodik. Márciusban kokárdát tűztünk, áprilisban pedig lekerült a nagykabát. Hirtelen május lett. Májusban meg mi is volt? Ja, igen. Volt ott egy lány szerelme, ami megőrjített, és elfeledtette velem azt a lányt, akivel éppen a jövőnket terveztük. Júniusban a májusi lánnyal végeztem, hogy ismét a régi lány ölén kössön ki hajóm. Júliusban volt Siófok, meg Tisza-tó és némi Adria, hogy aztán augusztusban cigifüstbe burkolt, átgitározott éjszakák részegítsék meg az elmémet. Meg persze ebben némi whiskey is közrejátszott.

„Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.”

Na igen, eljött szeptember, vele az egyetem, megannyi buli, szarok bele az egészbe életérzés, és meg is érkeztünk októberbe. De hogy miként lett májusból október, még mindig nem tudom. Mint ahogy azt sem tudom, hogy mikor nőttem fel, és hogy hová lett a gyerekkor, hová lett az első csók, és merre maradtak el a forró, csörgős, alma ízű ifjonti nyarak? Dédim főztje, a barátok röhögése egy-egy szalonnasütés alkalmával, az első kutyám hatalmas barna szemei, az első rock koncert, vagy az első valódi szembesülés a halállal egy kedves rokon búcsúztatásakor. Hová lett az akkori én, a megannyi világmegváltó gondolattal? Ki voltam, ki vagyok és még ki leszek?

Hogy miként lett májusból október, az továbbra is rejtély. Már a lejárt buszjegy sincs meg, csak én vagyok, és az éjszakai neonok fényét lassan felváltó, ködös őszi napfény.

„Egyedül alszom a világ közepén,
Csak, amit érzek, az lehet enyém.
Ha eljön az a perc és elpusztul a világ,
Nem követem el ugyanazt a hibát.”


Idézetek: Petőfi Sándor – Szeptember végén, Pál Utcai Fiúk – A világ közepén

Előző oldal Mortelhun
Vélemények a műről (eddig 3 db)