113800 óra II. rész

Horror / Novellák (55 katt) Claudius Oltarimanus
  2021.10.08.

Mikor felébredtem, a másnaposság kellemetlen érzése helyett könnyűnek és frissnek éreztem magam. Mikor kinéztem az ablakon, a holdsarló már feljebb kúszott az égen, ugyanakkor kelet felől már pirkadni is kezdett. Úgy gondoltam, ideje leoltani a villanyt, hiszen természetes fényben mégiscsak egészségesebb a pihenés. Odamentem a villanykapcsolóhoz, hogy eloltsam a lámpát, de amikor megnyomtam a kapcsolót, a kezem egyszerűen átszaladt rajta és belenyúltam a falba.

Meglepődve húztam vissza a kezemet, a villany égve maradt. Megpróbáltam ismét leoltani a villanyt és ugyanaz történt. Növekvő zavaromban és kétségbeesésemben egyre dühödtebben csapkodtam a kapcsolót, de hasztalan. Ellenállt minden erőfeszítésemnek, a villany égve maradt.

Miután feladtam a küzdelmet, körülnéztem a szobában és meglepődve fedeztem fel, hogy nem látom magamat a falon függő tükörben! Hol a testem? Vámpírrá váltam volna? Ébren vagyok, vagy még mindig álmodom? Ismét érezni kezdtem az entitás jelenlétét, és most sikerült is megpillantanom. Úgy tűnt, elevenebb, mint máskor. Egy öregember alakja jelent meg előttem. Rám nézett, elvigyorodott, majd így szólt:

– Üdv a klubban!
– Hogyhogy „üdv a klubban”? – kérdeztem.
– A testedet keresed?
– Igen.
– Ott van az ágyon!

Ránéztem az ágyamra és valóban ott feküdtem. De annyira mozdulatlanul és élettelenül, hogy egészen természetellenesnek hatott. Ez lennék én? De ha az ágyamon fekszem, mit keresek itt mellette? Mi ez az egész? Miért nem tudom lekapcsolni a villanyt? Miért nem látom magam a tükörben? Az öregember mintha olvasott volna a gondolataimban, és így szólt:

– Amit látsz, az a tested. Csak te kiszálltál belőle.
– Hogy micsoda?
– Halott vagy!

Teljesen ledöbbentem. Na nem! Ez nyilván csak valami rossz álom lehet és mindjárt felébredek:

– Hogy lennék már halott? Hiszen nem volt semmi bajom!
– Nem sokkal azután, hogy elszenderedtél, elkezdtél hányni. Mivel hanyatt feküdtél, a hányadék eltömítette a légutakat és te álmodban megfulladtál.
– Nem, nem és nem! Te lehet, hogy halott vagy, de én nem! – zokogtam.

És észre kellett vennem, hogy bármennyire sírok, nem jön könny a szemeimből, és nem érzem az arcomon legördülő könnycseppek sós ízét.

És most mi lesz? Meg fogják egyáltalán találni a holttestemet? Gyakorlatilag semmiféle kapcsolatom nem volt már a szocialista társadalmunkkal. Szüleimet sosem láttam, állami gondozottként nőttem fel. Két hete a Medicortól is kirúgtak, mivel egy hónapon belül háromszor késtem el, mert elaludtam az előző esti italozások miatt. Viszont legalább már nem kell amiatt aggódnom, hogy a rendőr bevisz közveszélyes munkakerülésért. A gondnok vajon észreveszi, hogy eltűntem? De hát annyira vele sem voltam jóban, hogy hiányoznék neki!

– Hát asszony? – kérdezte az öregember. – Asszony nem is volt az életedben? Kb. két éve vagyok veled, de még egyszer se láttalak nővel!
– De, volt egy menyasszonyom. De ő is otthagyott.
– Miért?
– Tudom is én? A közös ismerőseink is csodálkoztak a szakításkor, mert előzőleg folyton csak rólam áradozott nekik.
– Akkor mi volt a baj?
– Ki tudja? Talán egyszer tettem egy nem túl hízelgő megjegyzést Istenre, ami sértette a vallásos meggyőződését. De ez is csak tipp részemről!
– Mindegy, fátylat rá! Most, hogy már te is ideát vagy, remekül fogunk szórakozni!
– Ugyan, min tudna szórakozni egy halott?
– Meg fogod látni! Majd én kitanítlak!
– Na, erre kíváncsi vagyok! Te az a sírásó vagy, aki két éve agyvérzést kapott a Fekete Bárányban?
– Nem! – felelte az öregember. – Akiről te beszélsz, az a tanítványom volt. Fiatalkorában én tanítottam ki a sírásás tudományára. Miután meghaltam, az ő lélektestéhez kapcsolódtam, és vele is maradtam a haláláig.
– Értem! De ha annyira jóban voltatok, ő miért nincs itt veled?
– Azért, mert elment a fénybe, a baromállatja! – húzta el a száját. – Miután kilépett a testéből, az édesanyja eljött érte, és magával vitte a fénykapun keresztül. Te nem látod?

Most, hogy felhívták rá a figyelmemet, nekem is feltűnt, hogy a Tungsram égőn kívül más fényforrás is van a szobában. Egy rombusz alakú nyíláson éles, fehér fényspirálok áramlottak felém, de egyáltalán nem bántották a látásomat, inkább barátságosan hívogattak.

– Te miért nem mentél a fénybe, amikor meghaltál? – kérdeztem. – Neked nem jelent meg?
– Dehogynem! De hát ki tudja, hogy mi van odaát? Onnan még nem láttam senkit visszajönni! Én azt mondom, az a biztos, ami itt van! Meg aztán olyan életet éltem, hogy nem hinném, hogy szívesen látnának ott...
– Mondasz valamit....
– Ez a beszéd! Akkor velem maradsz?
– Igen!
– Akkor csapj bele! Engedd meg, hogy bemutatkozzam: a nevem Géza! Sírásóként dolgoztam itt Debrecenben és 1931-ben haltam meg. Itt temettek el a Cegléd utcai temetőben. Mikor ezek a ronda betonkaptárok felépültek ide, eldózerolták a sírhelyemet.
– Sajnálom!
– Az ám! És nem csak az enyémet! Rengeteg olyan sírhelyet tettek a földdel egyenlővé, amit én ástam ki a saját kezemmel! Tönkretették az életművemet! Gyalázat!
– Az bizony!
– Most viszont izgalmas időknek nézünk elébe! Jól döntöttél, hogy velem maradtál! Képzeld, már három éve annak, hogy egy kubikos megtalálta a koponyámat az építkezésen. Most pedig úgy néz ki, hogy ma este eladja egy orvostanhallgatónak. Eljössz velem a kubikos lakására, amikor az üzlet létrejön?
– Persze!
– Remek! Viszont kint már kivilágosodott, úgyhogy szerintem estig pihenjünk egy kicsit. Friss halottként most elég sok élmény ért téged is, úgyhogy szerintem fújd ki magad te is!
– Rendben! Ez a mesterséges világítás zavar engem, szerintem menjünk át a vendégszobába pihenni.
– OK. Menjünk a falon keresztül! Most majd meglátod, hogy halottként a fizikai tárgyak már nem jelentenek akadályt a számunkra!

És úgy is tettünk. A vendégszobában leheveredtem a díványra, Géza pedig eltűnt valahova.

Előző oldal Claudius Oltarimanus
Vélemények a műről (eddig 3 db)