Figyelők

Horror / Novellák (547 katt) n13
  2021.08.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/12 számában.

Styx volt a mentorom, tőle tanultam mindent. Hálás vagyok neki. „Lovagolni” is ő tanított – hogyan kell kiválasztani a megfelelő áldozatot, folyamatosan követni, aztán kivárni a megfelelő alkalmat, és… Ez mind nagy szakértelmet és rengeteg gyakorlást kíván, de aztán az élvezet kárpótol mindenért. Időnk – mint a tenger…

Szóval, először nehezen ment, de aztán egész jól belejöttem. Később szinte a szenvedélyemmé vált.

Jól emlékszem a legelsőre, egy szerencsétlen, lóarcú ételfutár volt, akinek be tudtam hatolni az elméjébe, és át tudtam venni felette az irányítást. Mámorító érzés volt, ahogy kénytelen volt azt tenni, amire kényszerítettem. Mi minden szörnyűséget megcsináltattam vele, el sem hinnétek. Már az is csoda, hogy egyáltalán túlélte. Utána még sokáig ápolták az intenzíven, aztán hosszú ideig rehabilitációra szorult. Másnap a lapok is lehozták kis dorbézolásunkat, „véres ámokfutás” vagy valami ilyen hangzatos címmel. Az eredmény: hét halott, tizenöt súlyos sebesült. Jó pár ház és autó porig égett. Kezdésnek elment.

Sajnos a srác lelkét nem falhattam fel, mivel az nekünk, alantasoknak tiltott dolog, de nem számított, mert így is alaposan kiélvezhettem magam az emberek világában.

Ha egyszer bejutottunk valakibe, csak akkor távoztunk, amikor mi akartunk. Mutogathattak feszületet, bibliát, szórhatták a szenteltvizet, nem mentek vele semmire. Mint amikor az első világháborúban kardokkal próbálkoztak a harckocsik ellen. Nevetséges volt, de azért szép tőlük, hogy segíteni akartak társaikon. Legalább megpróbálták, és minél kétségbeesettebben próbálkoztak, bevallom, én annál jobban élveztem.

Legutóbb Styx azt mondta, a tanítvány túlnőtt a mesterén. Ezt hatalmas dicséretnek vettem, mert Styxnél gonoszabb és kegyetlenebb lényt nem nagyon ismerek az univerzumban.

Hogy kicsoda Styx? Hogy kik vagyunk? Tulajdonképpen nem számít. Ne akarjátok tudni, másrészt, úgysem fognátok föl a primitív agyatokkal.

Elég legyen annyi, hogy régóta itt vagyunk és figyelünk benneteket. Csendben meglapulva a sötétben, az árnyékba húzódva, ahová kezdetleges szemetek már nem lát el. Mesterei vagyunk az álcázásnak, beleolvadunk a környezetbe. Néztek minket, de nem láttok. Megsúgom, néha annyira közel vagyunk, hogy ha akarnánk, meg tudnánk érinteni titeket. Érezzük a félelmeiteket és a szorongásaitokat. Különleges érzés, fenemód izgatottak leszünk tőle.

Ősidőktől fogva itt vagyunk a Földön, és még csak észre sem vettétek, mekkora veszélyben vagytok.

Csendben figyelünk, türelmesen várunk. Az idő nem számít, nekünk dolgozik. Várjuk a kínálkozó alkalmat.

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 2 db)