Drazuvar úrnő szűz gyermekei

Fantasy / Novellák (131 katt) R. Harbinger
  2021.07.18.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/7 számában.

A lovak tajtékzottak, erejük határára értek. A Sötét Rengeteg magas fái kupolaként borultak a lovasok, Becks és Ludvig fölé. Ágaik baljóslatúan susogtak az erős szélben.

Becks megálljt parancsolt csődörének a rogyadozó Postus-vár előtt, és végigtekintett a kőhídon.

– Te maradj itt, Ludvig! – ugrott le lováról.
– Miért, jó uram?
– Mert nem figyelhetek rád is, miközben a sárkánnyal küzdök, és a leányt mentem.

Magához vette rúnákkal díszített kardját, majd elindult, Ludvig azonban nem akart könnyen kötélnek állni.

– Segíthetnék odabent, jó uram, a lovakat meg kiköthetnénk. Nem kell rájuk vigyázni. Hidd el, jó hasznomat vennéd odabent!
– Itt maradsz, Ludvig, ahogy mondtam – felelte Becks, még csak vissza sem nézett. Egyáltalán nem kívánta a szerencsétlen, ragyás képű fiú társaságát.

Rálépett a hídra, léptei hangtalanul érintették a köveket. Sokan próbálkoztak meg belépni az építménybe a sárkány őrizte kincsek reményében, mióta Postus elvesztette otthonát a fekete sárkánnyal szemben. Hasonló kalandor volt az is, akinek páncélba öltözött csontváza a híd közepén hevert, és még most is pajzsát szorongatta.

Becks besétált az udvarba, és megtorpant. Néma csenddel adózott az ott talált holtaknak. Kettétépett csontvázakat, leszakadt végtagokat látott mindenhol, egykori várvédők és kincsvadászok maradványait.

A torony bejáratához sétált, és tekintetét a benti sötétbe fúrta. Varázsszavakat suttogott kardjának, mire a rúnák vörös izzásba kezdtek, és fényükkel elűzték a sötétséget.

Becks belépett, izzadt tenyerével erősebben fogott a markolatra. Amikor megbízást kapott Argon királytól, Endoria uralkodójától, szabadítsa ki a királyság második nemesének leányát, Elishát a sárkány karmaiból, nem gondolta, hogy szíve ilyen hevesen ver, és homloka így gyöngyözik majd. Rendes körülmények között oka sem lett volna félni, hiszen számtalan levágott ellenfél tanúskodott erejéről és bátorságáról,

Bárd lendült felé, csaknem leborotválta Becks rőt szakállat, ahogy a férfi hátraugrott. Két támadó bukkant elő az oldalsó folyosóból, és vagdalkozni kezdtek. Becks hárított, szúrt, egyiket leterítette. Védte magát a másiktól, majd lecsapta annak kézfejét a csuklójánál. A fegyver hangos csattanással és a markolatát szorongató kézzel ért földet, ekkorra azonban már forgatója is meghalt. Becks felnyársalta annak szívét az azt körülölelő csontkosáron keresztül, majd hagyta földre rogyni.

Kegyencek – gondolta a férfi. Sokat hallott a környező falubeliekről, akik istenként imádják az itt élő fenevadat, és még emberáldozatot is ajánlanak neki. Számított is a támadásukra, és tudta, mások is felbukkanhatnak.

Néha akadt egy-egy túlélő kalandor, aki megélhette, hogy beszámoljon a pincebarlangban rejlő sárkányról. Hatalmasnak írták le, nyaka hosszú, szárnya terebélyes. Mikor repül, mintha színtiszta sötétség gomolyogna teste alatt, és azon siklana. Fogai feltépnék egy bika oldalát is.

Becks leért a vár alá, és megállt az utolsó boltív alatt. Visszatartotta lélegzetét, és amikor belesett, megértette a kincs őréről szóló történetek igazát. A hatalmas lény ott hevert a rengeteg arany tetején, aludt, és mélyeket szuszogott, mint aki évszázados álmát alussza.

Mozgás ragadta meg a férfi figyelmét oldalról, Elisha feküdt ott egy emelvényre láncolva. Becks lábujjhegyen indult el, leginkább egy vadászó pumára emlékeztetett.

Odaért az oltárhoz, és befogta a lány száját, mire az tág tekintettel meredt rá, láncait halkan csörgette.

– Nyugodj meg – suttogta a férfi –, apád és a király küldött érted, hogy hazavigyelek. Most maradj csendben, jó?

Elisha bólogatott, a férfi pedig elvette kezét. Körbetekintett, hogy találjon valamit a bilincsek halk kinyitására. A lány pontosan erre várt, és azonnal sikított, hangjával a hatalmas pincebarlang csöndjébe vágott. Becks összerezzent, visszafordult. Próbálta csitítani a lányt, és felfogni, mit művel, de a sárkány szemhéja ekkorra felpattant, aranyló írisze feléjük fordult.

A lény felkelt, szélesre tárta hatalmas szárnyát, fejét a mennyezet felé nyújtotta. Aranykupák, érmék és drágakövek csörögtek lába alatt. A férfi elképedten figyelte a szörnyeteget, míg Elisha a többiek után kiabált.

Fiatal lányok rohantak be az ajtón, és a férfi hátába kerültek. Becks kivont karddal fordult meg, mialatt Elisha vég nélkül üvöltötte: öljétek meg, öljétek meg!

Drazuvar, a sárkányúrnő gyermekeire pillantott, és szótlan parancsot adott a kivégzésre. A leányok a lényre tekintettek, majd a férfira. Mozgásuk kísértetiesen egyformának tűnt, már-már kisebb hadsereghez tette őket hasonlatossá.

Becks az emelvényhez hátrált, elméje kétségbeesetten kiáltott a megfejtés után. Mindenki úgy hitte, a sárkány felfalta az áldozatokat, nem szolgaságba döntötte. A férfi nem foghatta fel Drazuvar különös kapcsolatát a szüzekkel, amelyen keresztül irányítani tudta tiszta elméjüket, testüket.

Az első leány tőrrel próbálkozott, Becks pedig kíméletesen állba vágta, és eszméletlenségbe taszította. Próbált nem kárt tenni támadóiban, de azok minden vágással közelebb jutottak hozzá.

A férfi orrba fejelt egy nyúlánk lányt, amikor az végigvágta oldalát hullámos pengéjével. Becksből feltört életösztöne, a rengeteg csata emléke, és pengéje derékban félbevágta a lányt.

Drazuvar iszonyatos tombolásba kezdett. Ordításába beleremegett a barlang, sziklák szakadtak le fentről, és csapódtak a talajba hangos puffanásokkal. Egyikük agyonütött egy szüzet, és a sárkány rádöbbent, nem vergődhet, mert saját gyermekei vesztét okozza.

Becksnek döntést kellett hoznia: vagy magával cipeli Elishát, vagy itt pusztul vele együtt. Hogy ott hagyja őt, szóba sem jöhetett.

Minden lánynak egy suhintást szánt, és mire a sárkányúrnő felocsúdhatott volna, már csak két gyermeke maradt állva a férfival szemben, hamarosan pedig csak egy, aki mindent beleadott utolsó támadásába. Döfött, vágott, döfött, de Becks mindig kitért, mint fürge madár a rá vadászó macska elől. Végül állba vágta a leányt, majd elkapta hátulról szédelgése közben. Maga elé fordította túsz gyanánt, és látta, a lény megértette, mire készül.

Lesújtott az Elishát tartó láncra, mire vörösen izzó, rúnákkal erősített pengéje széttörte a béklyót. Elisha azonnal Becks nyakába vetette magát, karmolta, harapta, akár valami vadállat. Az utolsó lány is kiszabadult, és szembe fordult a betolakodóval. A férfi jól irányzott rúgást vitt be a tizennégy éves lány gyomrába, és a földre küldte. Míg ő lába előtt vonaglott, Becks leütötte Elishát, vállára kapta, és az ajtó felé inalt.

Drazuvar döntést hozott: inkább beomlasztja a barlangot, mintsem hagyja elragadni új leányát. Fejét előrenyújtotta, szájából tüzet lehelt, a pokolnál is forróbbat. A lángok szétterültek a talaj fölött, szökőárként követték a menekülőt. Nekifeszültek a falnak, utat találtak a felfelé vezető járaton át, és csaknem elemésztették Beckst, amikor ő a járatból kiérve hasra vetette magát az utolsó pillanatban. A tűz fölé csapott, nem érte el.

A férfi ismét hátára kapta a selyembe öltöztetett Elishát, aki ebben a ruhában angyalian festett, ha épp nem vergődött és karmolászott.

Ludvig türelmetlenül állt a lovak mellett, talpában érezte a lenti ordítás keltette rezgéseket. A lovak megérezték a bestia tombolását, eltépték gyeplőiket és elrohantak.

– Ludvig! – kiáltotta Becks a híd felől.

A fiú megpillantotta a felé szaladó férfit hátán Elishával. Mögöttük magasodott a vár, amin túl az égbe tört Drazuvar valami eldugott járatnak köszönhetően. Szétterítette szárnyát, és a leányát elrabló betolakodó után vetette magát.

– Hol vannak a lovak?! – csattant fel Becks. – Eleresztetted őket, te mihaszna?!

Letette a lányt, majd földre vitte a fiút visszakézből. Azonnal kardot rántott, és az égre meredt. Kénytelenné vált összecsapni a bestiával, de több kellett a kardjánál. Berohant a híd közepére, és kitépte a pajzsot az ott heverő csontváz kezéből. Akkor emelte maga elé, és lapult mögé teljesen, amikor a sárkány tüzet lehelt rá. A pajzs útját állta a lángoknak, megóvta hordozóját. A tűz hullámként terjedt tovább a hídon, és elborította a fiatalokat.

Becks elviselhetetlennek érezte a körülötte áramló forróságot. Szemét nem bírta kinyitni, nem kapott levegőt. A tűzvihar elcsitulásával felkelt, és a mögötte lángoló területre pillantott. Sehol sem látta Ludvigot és Elishát. A fölé ereszkedő sárkányra tekintett, aki oldalra biccentett fejjel ismét néma parancsokat küldött. Miközben a férfi maga elé emelte fegyverét, addig Drazuvar magához szólította egyetlen fiát, aki meglepetésszerűen tűnt fel a lángokból, és tőrét Becks mellkasába mélyesztette.

A férfi próbálta megérteni, mi történik, de szíve utolsó pumpálása megelőzte a felismerést.

Ludvig megvárta, míg Elisha magához tér, majd kézen fogva visszavezette anyjuk föld alatti fészkébe.

Előző oldal R. Harbinger
Vélemények a műről (eddig 2 db)