A nép egyszerű gyermeke

Neoprimitív / Írások (636 katt) Norton
  2021.05.26.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/6 számában.

Júlia, a hirtelen szőke hajú riporternő, egy vérbeli újságírónak tartotta magát, éppen ezért nagyon szerette a spontán jeleneteket – az úgynevezett meglepetés riportok voltak a kedvencei.

Olyan nő volt, aki imádott szerepelni, főleg akkor, ha nem egy rideg stúdió volt a környezet, hanem például a nyílt utca.

Diszkréten sminkelt arca a kamerába nézett, miközben kényelmes léptekkel egy széles utcán haladt több tucatnyi fotós társaságában.

Az operatőr profi lehetett, mert remekül követte a mozgását a filmfelvevővel; semmi kézremegés, vagy nem odaillő mozdulat.

– A képviselő Úr nemrég érkezett vissza az EU parlamentből, egy három napig tartó, maratoni tárgyalásból – hadarta Júlia, miközben hátrasimította a haját. – Tudni kell erről a tárgyalásról, hogy igazán kemény és embert próbáló volt. Nem volt luxus szálló, nem voltak Michelin-csillagos séfek, nem volt kényelmes ágyikó, nem voltak testőrök, csak a hosszadalmas tárgyalás, amit csupán a legkeményebbek bírtak ki. Szerencsére hazánk nagy államférfija a fél életét edzőtermekben töltötte, így kibírta a kegyetlen megpróbáltatást. Levezetésképpen még két másfél mázsás, eltunyult ellenzéki politikust is felkapott, mint a léggömböt, így a fizikai erőfölényével győzte meg őket, hogy Vele nem lehet kukoricázni. De megérkeztünk, ez az Ő háza! Itt piheni ki a fáradalmait. Mi történik most?! – kiáltotta ekkor meglepett hangon.

A kastély ajtaja kinyílt, és egy öltönyös-nyakkendős úriember lépett ki az ajtón a kezében egy szemetes vödörrel.

– Úristen! – kiáltotta Júlia. – Most olyan szerencsénk van, hogy megfigyelhetjük hazánk nagy fiát, ahogy a hétköznapi emberek életét éli!

A spontán esemény nagy örömet váltott ki a körülbelül harminc fotósból, és rögtön fényképezni kezdték az öltönyös urat, aki egy pillanatra meglepődött a nem várt fejleményen, de aztán, jó politikushoz méltóan, hamar feltalálta magát.

Megemelte a kezében lévő szemetesvödröt, mire óriási üdvrivalgás harsant és vakuk villantak. A politikus pózolt az egybegyűlteknek, aztán a másik kezével is megemelte a vödröt ezúttal a bal oldalon. Újabb örömujjongás harsant, miközben a vakuk szinte megállás nélkül villogtak.

– Éljen! – kiáltotta elragadtatva Júlia, akit többször is az „év riporterének” választottak. – Nem is hittem volna, hogy ekkora nagy szerencse ér bennünket! Most végigkövethetjük, ahogy a képviselőnk kidobja a szemetet!

A politikus széles mosollyal egy kicsit még ünnepeltette magát, aztán egy lezser mozdulattal a lezárt szemeteskuka tetejére szórta a vödörnek a tartalmát.

Dermedt csend lett, amit csak a vakuk egyre ritkuló villogása tört meg néha, aztán zavart krákogás hallatszott.

– Hadvezéj új! – kiáltotta ekkor kissé selypítve egy ötéves forma kisgyerek. – A kuka tetejét ejőször fel szokták nyitni!
– A gyereksimogató jelenetet majd később vesszük fel! – vágott közbe türelmetlenül a politikus. – Nincs nekem erre időm!
– Nem szívesen szólok bele… – lépett elő zavartan egy negyven év körüli, szakállas férfi. – De hogy is mondjam… a gyereknek ezúttal igaza van.
– Igaza van? – nézett rá a politikus, amitől megfagyott az ereiben a vér.
– Nos… rosszul fogalmaztam. Nincs igaza, de talán ha a kuka fedelét előbb felhajtaná… és úgy dobná bele a szemetet, akkor esetleg az jobban tetszene a nézőknek… talán jobban.
– Úgy?!

A politikus elgondolkodott.

– Újravesszük az egész jelenetet! – kiáltotta végül, mire négy fullajtár rögvest összeszedte a szemetet és visszahelyezte a vödörbe.
– Fáradjon a kastélyába… mi elölről kezdjük!

A társaság visszasétált az utca elejére, és némi ruha igazgatás után ismét elindult.

– A nép egyszerű gyermeke, csapó kettő! – kiáltotta valaki.

Júlia elmosolyodott és a kamerába nézett.

– A képviselő Úr nemrég érkezett vissza egy három napig tartó, maratoni tárgyalásból, amit az EU parlamentben küzdött végig – hadarta a nő együttérző hangon. – Tudni kell erről a tárgyalásról, hogy igazán kemény és embert próbáló volt. Nem volt más, csak a munka és munka, amit csupán a legedzettebbek bírtak ki. A gonosz szervezők egyszerűen rázárták a vasajtót a képviselőkre, körbehegesztették, és közölték velük, hogy amíg meg nem állapodnak, addig se ki, se be! Nem volt pihenés, nem volt étel, csak némi penészes, száraz kenyeret és csapvizet hagytak ott nekik. Még vizelni is csak műanyag flakonokba tudtak. Szerencsére hazánk képviselője a fittségével múlta felül az eltunyult… de mi történik?! – kiáltotta ekkor váratlanul. – Kinyílt a ház ajtaja!

A politikus újra kilépett a villájából, és kissé hunyorogva tűrte, ahogy fotózzák.

– Helló, Bodri! – köszönt először a barátságos puli kutyájának, ami véletlenül tényleg akkor jött elő az óljából, aztán megemelte a szemetesvödröt jobbra, majd balra, miközben a vakuk szorgalmasan villogtak.
– Igazi magyar kutya! – lelkendezett valaki.

Az öltönyös ekkor elégedetten döntötte meg a vödröt… majd észbe kapott, és felhajtotta a szemeteskuka tetejét. Láthatóan tetszett neki ez a mozdulat, mert játékosan visszazárta, majd újra kinyitotta a kukát. Ezt a mozdulatot még többször megismételte.

Az elragadtatott hangok egyre erősödtek.

A politikus ismét megemelte a vödröt és pózolt vele… aztán úgy, ahogy az isten megadta, belevágta a vödröt a kukába. Mosolyogva indult a villája felé, amikor észbe kapott.

– Ja, igen!

Azzal visszafordult, és lezárta a kuka tetejét.

– Dandájtábornok főnök új! – kiáltotta a selypítős kisgyerek. – A vödjöt nem szokták a kukába dobni!

Az öltönyös dühösen nézett rá.

– Miért nem?
– Hogy is mondjam, Uram… – lépett elő ekkor megint a szakállas férfi. – A vödröt többször is fel szokták használni. Bár az életszínvonalunk szinte a legjobb a világon, mégsem engedheti meg magának mindenki, hogy minden egyes szemét kidobáskor új vödröt vásároljon. A nézőknek talán jobban tetszene, ha…
– Maga mindig csak kukacoskodik! Ezért kapja a sokmilliós fizetését?!
A szakállas elsápadt, mire a jóindulatú államférfi láthatóan megsajnálta.
– Jól van, kezdjük elölről!

***

A politikus valóban kitartó volt. Ez abból is látszott, hogy a harmincnyolcadik felvétel után már minden tökéletes volt: a puli kutya, a szemét kidobás, a gyereksimogatás és minden. A maratoni forgatásnak meg is lett az eredménye, mert Bözsi néninek könnybe lábadt a szeme, amikor a műsort végignézte a tévében.

Vége

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 2 db)