A három építési vállalkozó
Mindenki ismerte a Röf testvéreket, az építőipar igazi nagyágyúit Kerekerdő lakóparkban. Tevékenységüket azonban rossz szemmel nézte Ordas farkas, az Ordas Bérlemény Kft. morcos tulajdonosa, ő ugyanis barlangok bérbeadásával foglalkozott. Rendszerint úgy hirdette őket: „Tágas, otthonos, egy fő- és két mellékrészből álló, panorámás barlang a Kerekerdő lakóparkban kiadó."
Persze miért bérelt volna ki valaki egy központi fűtéssel nem rendelkező barlangot, ha egész vityillót építtethetett magának?
Egy ugyanolyan hétfőn, mint bármelyik másik, csődeljárást kezdtek Ordas cége ellen. Gólya úr, a helyi postás kiszállította Ordasnak a felszólítást, miszerint jelenjen meg öt munkanapon belül a Kerekerdő Tanács előtt jelentős hátraléka kapcsán.
Amikor Ordas barátunk elolvasta a levelet, féktelen haragra gerjedt. Rugdosta a barlangja előtt álló fa törzsét, eltaposta a virágokat, átkozódott-szitkozódott, mígnem ráébredt, ez nem is az ő bűne: az egészről a Röf testvérek tehetnek! Betelt a pohár! Eldöntötte, ma felkeresi a fivéreket, és pontot tesz sérelmei végére.
A legkisebb malacot Kurtának hívták, aki imádta az egyszerű kivitelezést. Házát szalmából építette, amire cége hírnevét és egész marketinggépezetét alapozta. Például Brumm medve visszatérő ügyfele volt, aki mindig a közeli patakocska mellé építtetett. Nem akart sok energiát áldozni új házára a gyakori áradások miatt, inkább kicsi, de olcsó körül forgott gondolata, no meg a pisztrángok körül, amik így karnyújtásnyira úszkáltak.
Kurta korán kelt, és háza előtt sepregetett. Pihenőnapot vett ki mára pszichiátere, Dr. Telihold javaslatára, aki úgy ítélte, Kurta kimerült a konkurenciával járó stressztől. Szóba sem jöhetett, hogy cége bajban lenne, csupán küzdenie kellett a fennmaradásért ilyen erős vetélytársak közepette.
Először is ott volt Ordas koma, a barlangok megszállottja. Őt követte Kunkori, Kurta kisebbik bátyja, aki fából építette házait, ezzel sokkal mutatósabb, tartósabb darabokat alkotott, és nagyon sok rendelést kapott Kerekerdő tehetősebb polgáraitól, akik nyaralókat, hétvégi házakat szerettek volna a közeli Gyémánt tó partjára.
Legnagyobb kihívást azonban a legidősebb fivér, Turcsi jelentett, aki voksát a téglára tette. Ő már nem csak nyaralókat, hétvégi házakat épített, a család szemefénye, az igazi üzletember nagyban tervezett, és egész toronyházakat emelt.
Mikor Kurta végzett a sepregetéssel, fáradt mozdulattal törölte meg gyöngyöző homlokát. Kiszúrt valakit a távolban háza felé baktatni, járása enyhén csámpásnak tűnt, mintha hatalmasakat toppantott volna.
Ki ez, és hová igyekezhet ennyire? – gondolta.
Feltette szemüvegét, hiszen szeme már nem volt olyan jó, mint régen, az évek alatt nem egy szalmaszál szúródott már bele.
– Ez az Ordas koma! – döbbent rá Kurta.
A farkas arcán hatalmas düh gyülemlett, így a malacka hamar rájött, nem számíthat baráti látogatásra.
Sosem voltak jóban, pláne mióta Kurta elcsaklizta Ordas báli partnerét, Gizit, a fekete medvét, és emiatt még össze is verekedtek aznap este a parkolóban. De most mégis mit akarhatott, miért jön hozzá? Régi sérelméért most akar elégtételt venni?
Kurta visszavonult házába, és bezárta az ajtót. Tudta, a szalma nem a legerősebb anyag a világon, de hitt benne szentül, Ordas ide nem jut be, bárhogy is szeretne.
– Kismalacka, gyere ki! – csapkodta az ajtót hevesen. – Beszédem van veled!
– Ordas koma, én ki nem megyek! Fordulj sarkon, és távozz békével!
– Gyere ki, de izibe, különben a házadat szétszedem!
Hogy erejét fitogtassa, rázni kezdte a falat. Csillár hullott Kurta mellé, poharak fordultak le a polcról. Ez az Ordas mégsem viccel, az egyszer biztos!
Kurta nem akarta megvárni, míg könnyű szerkezetes háza szétesik, jobbnak látta kereket oldani. Ordas berúgta a bejáratot, de csak a tárva-nyitva hagyott hátsó ajtót látta.
Felkapta a széket dühében, ütötte-vágta a szekrényeket, majd következett az asztal, amit nekivágott a falnak. Persze a szalmaház ezt már tovább nem állhatta, és ráomlott hívatlan vendégre.
Remélhetnénk, Ordas lenyugodott kicsit, de akkor nagyot tévednénk. Kiásta magát Kurta házának romjai alól, és útra kelt a középső malachoz. Tudta, Kurta csakis oda mehet, végtére is mit ér a család, ha bajban nem számíthatsz rá?
Kurta szedte lábát sebesen, és átvergődött a susnyáson a túloldalon várakozó házikóhoz. Felsietett a domb tetejére, egy lépéssel szökkent át a tornácon, majd heves dörömböléssel kérlelte bátyját, nyisson ajtót.
Kunkori kényelmes foteljében ült, és az újságot lapozta, amikor a dörömbölést meghallotta. Egyik pillanatban nem akarta elhinni, hogy a tölgyfa feljebb ment a tőzsdén, következőben már rémült öccsére meredt, aki azonnal beljebb sietett.
– Segítened kell! – mondta kétségbeesetten.
Ekkor még nem tudták, Ordas koma éppen a bozóton verekedte át magát, közben pedig a lángoló kunyhó gondolatával játszadozott.
– Nyugodj meg, testvérem – mondta Kunkori –, ide nem jut be az Ordas, az hét szentség!
– Hidd el nekem, erős és gyors, kedve paprikás! Ha akarja, szétszedi a házad, meglásd!
– Haha, tűzifaként végzi, az nem vitás! – pillantott lobogó kandallójára sandán. – Mármint Ordas, nem a ház!
Három erős koppanás hallatszott az ajtón, amitől Kurta bátyja karjába szökkent. Kunkori kiáltotta volna első körben: „– Ki vagy te és mit akarsz, idegen?" De aztán rájött, felesleges.
– Tűnj el innen, ha jót akarsz! – mondta helyette.
– Ugyan, malackák, engedjetek be! Csak beszélni szeretnék veletek!
– Tűnj el, még egyszer nem mondom szépen!
Mindig is Kunkori volt karakánabb, aki még a rókának is nekilódult, ha az szalonnával viccelődött.
– Ötig számolok, és felgyújtom a házatok!
Kunkori nagyot nyelt: büszke volt az általa épített házakra, de tudta, a tűz gyenge pontjuk.
Ordas előkapta öngyújtóját, mellé cigarettáját, pedig testvérei mondták már, szokjon le, ám ő szembe ment a falkával, hiszen a stressz, meg az egyebek.
Rágyújtott, pöfékelt kettőt, majd a fához tartotta a gyújtót. Egy ideig kérlelni kellett, fogjon lángot, de végül a tűz elharapózott. Hamarosan lángoltak a falak, a tető és a tornác. Ordas koma biztos távolságba vonult, mert nem akarta megpirítani fényes bundáját.
Elégedetten szívott cigijébe, a füst azonban a torkán akadt, amikor a két kis malacot menekülni látta a ház mögött, és átkozni kezdte a hátsó ajtó feltalálóját.
Kunkori és Kurta átvágtak a sekély patakon, aminek túloldalán Turcsi lakott. Az idősebb báty emeletes háza erkéllyel és kéménnyel a táj fölé magasodott.
Kunkori nem vesztegette az időt, és kopogott sebtében, csaknem dörömbölt.
– Nyiss ajtót, bátyám, segítened kell!
Jó pár pillanatba telt, míg a bejárat kitárult, és emellé Turcsi látványa párosult. A három testvér kemény üzleti ellenfélként tekintett egymásra, így Turcsi habozott, hogy beljebb invitálja őket.
– Mi a baj? – kérdezte leereszkedőn, mint akinek bolyhos papucsa felhúzása nagyobb gondot jelentene, minthogy öcséinek védelmére keljen.
– Ordas koma a sarkunkban van, engedj már be! – rivallott rá Kunkori.
– És én mit tegyek értetek? Talán védjelek meg?
– Tudjuk, hogy neked van a legerősebb házad! A miénket már lerombolta, most pedig ide tart!
Turcsi elnevette magát, majd félreállt az útból.
– Akkor ez jó móka lesz. Gyertek csak beljebb! Most láthatjátok, mit tud a tégla, nem holmi viskó ez vagy bodega!
Kunkori és Kurta szúrós pillantással néztek Turcsira, de bármennyire is fájt beismerniük, Turcsinak igaza volt; házaik nem érhettek e műremek nyomába. Falain szép képek lógtak, márvány padló húzódott lábuk alatt. Oldalt tűz lángolt a kandallóban, ami egyben főzőhely is volt, és egy nagy üstben már a víz is forrt.
Tompa puffanás hallatszott, amitől Kunkori és Kurta egymásba kapaszkodtak. Turcsi azonban magabiztos maradt, ugyanis az ajtóra és ablakokra rácsokat vasaltatott. Ide nem jut be senki, ha nem tud viselkedni – nyugtázta magában.
– Kismalacok, engedjetek be, vagy rátok döntöm a házat! – kiáltotta Ordas.
– Ide nem jön be – közölte a legidősebb fivér teljes nyugalommal. – Nyugodjatok meg, és üljetek le szépen!
– Engedjetek be, vagy buldózert hozok, de izibe! – hallatszott kintről.
– Nyugodj le, Ordas! – dőlt hátra fotelében Turcsi. – Inkább a tőzsdével törődj! Láttad már a híreket?!
Elégedetten mutatta az újságot fivéreinek: "Az Ordas Bérlemény Kft. ellen csődeljárást kezdeményeztek".
– Inkább hűtsd le magad a közeli patakban, farkas! Barlang való neked, nem buldózer!
Addig-addig viccelődött, míg öccsei nevetésben törtek ki. Ordas morgott, fújt, ahogy csak tudott, majd felidézte a dühtől csaknem elfeledett tervét.
Elővett zsebéből egy sípot, majd megfújta hangosan, jellegzetes hangjának nem állhatta útját téglafal. Ahogy Kurta fülét elérte a sípszó, a kismalac rejtélyes transzba révedt. Nevető testvéreinek fel sem tűnt, hogy önkívületi állapotban az ajtóhoz lendült, majd beengedte a farkast. Mire Kunkori és Turcsi felocsúdtak, már az üstben fortyogtak.
Ordas aznap este csodás vacsorával várta családját a barlangban. Körül ülték az asztalt annak örömére, hogy a konkurenciát elérte a végzet. A Tanács időt adott Ordasnak, hiszen a Kerekerdő lakópark ingatlanpiaca a feje tetejére állt. Nem volt már, aki szalma-, fa-, téglaházat építsen, hála Ordas lediplomázott, pszichiáter öccsének. Ő volt szíves Kurtát kondicionálni, egyszerűség kedvéért hipnotizálni. Most a kisebbik malac testvér megsütve figyelt az asztalon, hiszen nem hitte volna, hogy almát kap szájába e szép napon.
