Küldd tovább!

Horror / Novellák (696 katt) bombahoppa
  2021.03.11.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/3 számában.

január 9.

Furcsa. Csütörtökön van, a postaláda-marketing nagy napja a városban, de ma a levélszekrényben egyetlen boríték volt és semmi más, semmi szórólap vagy akciókkal teli reklámújság. Egy aláírás nélküli levél volt csak a borítékban, amin nem volt se feladó, se címzés. Az erkélyen nyitom csak ki, miközben szívom a cigit és jókat derülve olvasom a naiv történeteket, az ijesztő és szerencsés fordulatokat. A levél tele van helyesírási hibával, írógéppel írták, én az egyik indigós másolatot kaptam meg. Vajon ki írhatta, ki használ ma még írógépet? Lehet egyáltalán kapni indigót? A kétezres évek már rég okafogyottá tette, túlhaladta. Anakronisztikus, de mégis van benne valami, ami miatt nem akarom a levelet olvasatlanul a szelektívbe dobni. Három és fél oldal, sehol egy link vagy egy kép, ez egy igazi, pergamenszerű fosszília a huszadik századból. Félve forgatom, el ne porladjon az ujjaim között. Száraz, rosszul szerkesztett az offline szöveg, felugró ablakok és szmájlik nélkül.

Az elején egy beteg kisgyerek szenvedéseiről írnak, de persze nem veszem komolyan. Tipikus lánclevél, copyright Homo Debilis, már régóta nem kaptam ilyet. E-mailen se nagyon jönnek ilyen levelek, jól dolgozik a Gugli spamszűrője, negyedévente ránézek a mappára és kattintok: "Spam mappa kiürítése most". Viszont itt az erkélyen kávézva kihagy az online világ, nincs insta/facebook/twitter trió. Megsodrok pár cigit, berendezgetem a cigarettatárcába, elszívok belőle kettőt, miközben olvasom a levelet. Nézegetem, valami ezeréves raktárban találhattak egy sosem használt írógéppapír köteget, a papír alja besárgult, a teteje meg jól elázhatott, márványmintás foltok díszítik és hullámosra száradt. Igazi limited edition, 3D levélpapír a múltból.

Gyerekként az első ilyen postaládában talált lánclevél nagyon megijesztett, de aztán édesapám elmagyarázta, hogy ez az egész csak egy ártalmatlan csalás, emberek ijesztgetése. Nem értettem, és felnőttként sem látom semmi értelmét, mi hasznot hajt a feladónak? „Küldd tovább öt embernek! Májer úr nem küldte el, ezért két hét múlva elütötte egy trolibusz. Légrády bácsi nyugdíjasként továbbküldte a levelet, és megnyerte az ötöslottó főnyereményét.” És így tovább. Igazi hiszi a piszi történet mindegyik. A levél elején és végén figyelmeztetés, hogy küldjem tovább öt ismerősömnek, hogy úgy járjak, mint akik jól jártak, viszont ne járjak úgy, mint akik rosszul jártak a minisztorikban. A levelet nem olvasom végig, kidobom, holnap úgyis elviszik a szelektív hulladékot.


február 6.

Baj van. Két hete, január huszonkettedikén, tüdőgyulladásban meghalt édesapám, és világszerte tombol a koronavírus, ami persze szintén tüdőgyulladást okoz, de ez kettő külön dolog, nincsen semmi összefüggés, ugyanis Magyarország egyelőre tünetmentes. Fater először csak alkoholt nem ivott két hónapig, ez tőle nagy dolog, de aztán idén már nem is cigizett. Fulladt. Szerintem túltolta, hogy három óránként szedte a légzéskönnyítő gyógyszert, és a hatóanyag meg kicsinálta a gyomrát. A kockázatokról és a mellékhatásokról mindig kérdezd meg kezelőorvosodat vagy gyógyszerészedet! Az utolsó héten nem evett, nem ivott, a kórházban pár napig bírta. Tegnapelőtt volt a temetés, most rendezgetjük öcsémmel a hagyatékot apámnál, emlékek között válogatunk. Kell még, nem kell, ezt nézd meg, ez meg micsoda, ezzel mi legyen? Nyilván nem vagyunk túl jól, amikor Öcsi kezébe kerül egy levél. Pontosabban a levél. Egy példány ugyanabból a levélből, amit én is kaptam négy hete. Másolat, az enyém is indigós másolat volt, tudom, hogy hülyeség, de tisztára ugyanúgy néz ki, meg vagyok győződve róla, hogy ez az én levelem. Ugyanaz a címzés és feladó nélküli boríték. Öcsi beleolvas, én kővé dermedten bámulom.

– Figyusz! – mondja. – Vannak még ilyen lánclevelek? Micsoda zagyvaság! Ez se kell már... – és félredobja a papírt a már-ez-sem-kell kupacra. Később eltűnődve megszólal. – Te, mi lett volna, ha Fater továbbküldi a levelet?

Jár az agyam, de nem szólok semmit, levegő után kapkodok. Kicsit később öcsém kimegy az udvarra levegőzni. Én gyorsan kikeresem a levelet a papírkupacból és begyűröm a zsebembe, majd csatlakozom öcsémhez a kertben. Hétágra süt a nap, cigizünk, de hasogat a fejem és nem ízlik a cigi. Csak otthon, este veszem elő a levelet, közben köhögök, mert jól megfáztam a metsző februári szélben. Olvasom ugyanazokat a sztorikat, mint a múltkor: „Egy idegenlégiós megkapta a levelet, de el sem olvasta, bedobta a hátizsákjába. Egy hónapra rá indoklás nélkül leszerelték, és hazafele karambolozott. Két hétig volt a kórházban, de aztán otthon megtalálta a levelet. Továbbküldte a levelet öt ismerősének, és utána megismerkedett egy csinos orvossal, akivel később összeházasodtak és négy gyermekük született, boldogan élnek azóta is.”

Egy másik történetben egy asszony nem hitt a levélnek, pár nap múlva egy rutin tüdőszűrésen foltot találtak a tüdején. Letette a cigit, de a kontrollvizsgálat a tüdőrákot igazolta. Ezután mégis továbbküldte a levelet, és egy újabb vizsgálatnál kiderült, hogy nem kell félnie semmilyen daganattól, nem lesz semmilyen sugárkezelés, téves diagnózis volt, mert felcserélték a leletét egy névrokonával. És így tovább, naiv történetek egymás után. Gondolkozom kicsit a levélen, de aztán félredobom, hülyeség az egész, csak babona. Nagy az Isten állatkertje. Gyűlik a papírhulladék, holnap megint viszik a szelektívet.


március 29.

Nagy baj van. Még két napom van. Lenne egy határidős projektem, de egyre csúszok kifele az időből. Még rosszabb, hogy nem is érdekel a késés. Sokkal fontosabb dolgom van. Állítólag az intenzíven vagyok, oxigéncsövek lógnak az orromból, rendszeresen infúziót kapok, a kanül szúrja a karomat, fáj a mellkasom, ég a tüdőm. Nem eszem egy hete már semmit és szinte alig iszom. A gyomromban mintha fél liter higany lenne, hideg, nehéz és húz lefele a mélybe. Hihetetlen, milyen gyorsan tudnak rosszra fordulni a dolgok. Kis légszomjjal kezdődött és immár teljesen leépültem. Hallucinálok is időről-időre, mellettem csipog a zöld-fekete képernyős EKG készülék, és egyre merül a laptopom aksija... kimerülten integetnék az ügyeletes nővérnek, de alig bírom megemelni a kezem, levegőnek néz, hiszen harminc kilót fogytam szűk három hónap alatt. Végül csak észrevesz, idejön, hurrá... ja nem, nem érti, mit motyogok, nem a laptopot teszi töltőre, hanem az oxigénadagot emeli meg, ez jól esik, bebóbiskolok. Szundi.

Felébredek, fázok, itt mindig hideg van. Öcsém áll az ágynál, mondanám neki, de csak suttogni bírom, hogy adjon egy pulóvert, mire odaadja az övét, felhúzom magam, miért nem a ruhásszekrényből veszi ki a kedvenc kötött kardigánom? Szomorkásan mosolyog, azt mondja, hamarosan idehozza majd. Nyugi, minden rendben lesz. Állítólag nem kell lélegeztetőgép, de van elég, ne aggódjak. Miről beszél? Mindegy, hagyjuk, fáradok. Sötét van, egyáltalán mit keres ő itt? És én? Én mit keresek itt? Azt sem értem, hogy mi csipog az ágyam felett, szemben is van egy ágy, valaki fekszik benne, de nem mozog egyáltalán, nem tudom, ki lehet. Az ágy fölött kis monitor, rajta a zöld-fekete mátrix fények, hideg van... szundi. Néha megébredek, furcsa látni, hogy fehér köpenyek járnak körbe-körbe némán, mint a szellemek.


március 31.

Felébredek, fulladok, hol vagyok? Megint itt van Öcsi, suttogok csak, de ő legalább megért, ideteszi az ölembe a laptopot. Be is kapcsolja, fel van töltve, hurrá! Először nem ismerem fel a vézna ujjaimat, kezem is elfogyott, rozoga, tele van tűszúrásokkal és furcsa foltokkal. Fájnak az ujjaim. Mindegy, gépelni azért, ha lassan is, de bírok. Megpróbálom még egyszer, utoljára. Pötyögök két ujjal, lassan. Log-in, pass-word, stac-ca-to. Kevés az időm. Lehet, hogy nem is fogom kijavítani az elütéseket, nem baj, ha marad benne hiba, a lényeg, hogy befejezzem végre a levelem. Gyorsan fáradok, még egy utolsó bekezdés, talán... csak-csak... sikerülni fog... szundi.


december, epilógus

Aggódsz, ugye? Nyugi, engem ne félts, végre minden OK. Nálam minden OK. Kicsit hosszú lett, de itt vagy, hiszen elolvastad, hiszel nekem. Ez egy őszinte levél, nem vicc, nem beugratás. Happy end, Hollywood nélkül. Igen, kiegészítettem a saját történetemmel. Látod, én is továbbküldtem. Hozzátettem a saját sztorim, és ezentúl sokan, nagyon sokan fogják olvasni. Minél többen, annál jobban megy majd a sorom. Most már nálad az infó, rajtad múlik a hogyan tovább. Összeállt a kép, meglepődtél, el is akadt egy kicsit a szusz, igaz? Nem vagy egyedül, más is olvassa ezt a levelet, és rengeteg olvasó figyeli most a lélegzetét. Pedig nem az a fontos, hanem az, hogy mihamarabb add tovább, oszd meg! Nem fenyegetés, csak tanács. Küldjed tovább legalább öt ismerősödnek, és ne feledd, minél több emberhez jut el, annál jobb. Vegyél példát a többiekről, vegyél példát rólam! Oszd meg! Kételkedsz? Olvasd csak el még egyszer! Úgysem mehetsz sehova, szinte minden zárva van és kijárási korlátozás is van, és időd, igaz, nem sok, de van. Vegyél egy mély lélegzetet! Mondom mélyet! Ne türelmetlenkedj! Számolj lassan négyig! Kilégzés, közben számolj négyig és utána próbáld jobban beszívni a levegőt! Ne kapkodj, nyugi! Próbáld meg még egyszer! Addig én rágyújtok egy cigire. Jólesik. Egy, kettő, három, négy. Egy, kettő, három, négy. Ne kapkodj! Mondom, nyugi!

Hogy vagy? Kis légszomj, igaz? Ne áltasd magad, érezted egy pillanatra, hogy valami nem oké, tudom. Én is így voltam vele. Beszorult csak a levegő, én is ezt hajtogattam. Hiábavaló.

Megkaptad. Most már minden rajtad múlik. Elolvastad. Vegyél egy nagy levegőt! Ne várj túl sokáig! Kiknek küldöd tovább a levelet?

belégzés.... kilégzés....
belégzés.... kilégzés....

Előző oldal bombahoppa
Vélemények a műről (eddig 4 db)