Aisa 7.

Fantasy / Novellák (501 katt) B.C. Angyal
  2020.09.02.

- Minél előbb meg kell találnunk a könyvet – okoskodott egy sort Ainara. – A kérdés csak az, hogy miképpen tehetnénk ezt meg…
- Már rajta vagyunk a dolgon – mosolyodott el Luminara, majd felállt és ügyesen megnyomott egy falba ágyazott, aprócska gombot. Halk kattanás hallatszott, a könyvespolc pedig könnyedén oldalra siklott, feltárva a mögötte ásítozó, jókora üreg száját.

- Szeretnék mutatni nektek valami érdekeset… Kövessetek! – suttogta talányos hangon, majd látva az arcukra kiülő tanácstalanságot, fejével sürgetően a barlang bejárata felé biccentett. Hogy kijelentésének további nyomatékot adjon, sietve belépett az ásítozó sötétségbe. Aisáék nemigen tehettek egyebet, minthogy követték vendéglátójukat az ismeretlenbe…

Egy éles jobb kanyart követően fény kezdett derengeni a folyosó végén, hamarosan pedig újra kivilágított katakombákon haladtak keresztül. Öt perc elteltével a folyosó hirtelen kiszélesedett, ők pedig egy hatalmas barlangban találták magukat.

A helyiség falát és a padlót is jókora, szürke csempékkel burkolták be. A plafonon lámpák sorakoztak, erőteljes, sárga fényük a napéval vetekedett. A falak mellé állított, masszív tölgyfaasztalokon furcsa, kocka alakú szerkezetek sorakoztak. Szinte mindegyikkel szemben emberek ültek, és elmélyülten bámulták azok színesen vibráló, üvegből megalkotott kijelzőjét. Némelyek az üveglap mögött futó számsorokat és idegen betűkből álló szövegeket tanulmányozták elmélyülten, míg mások a kockákhoz vékony kábellel csatlakozó lapos dobozok gombjait nyomogatták szélsebesen. Aisának feltűnt, hogy a tekintetükkel nem követik ujjaik mozgását és sietve hangot is adott észrevételének:

- Egyfolytában a világító felületet nézik. Nagy gyakorlattal rendelkezhetnek ezen gépek használatában, ha közben nem kell figyelniük a kezük mozgását.
- Ezek itt számítógépek! – mondta kuncogva Tamara. – Általuk kapcsolatban állhatunk az egész világgal és a nagy távolságból is képesek vagyunk információkat fogadni, vagy épp küldeni a hasonló gépekkel rendelkező embereknek.
- Miféle információkra gondolsz? – kíváncsiskodott egy sort Ainara, miközben elmélyülten tanulmányozott egy asztalról elcsent, fekete betűkkel sűrűn telerótt papírlapot.
- Ha nem bánod… - suttogta Tamara, majd egy bocsánatkérő pillantás kíséretében ügyesen kikapta a lány kezéből a papírost. – Tudod, ezek pótolhatatlanok!

- Ezt szerettem volna megmutatni nektek – mondta mosolyogva Luminara, miközben hosszú, vékony mutatóujjának körmével megkocogtatta az egyik gép kijelzőjét. A többiek tekintetükkel követték a mozdulatát és sikerült is értelmezniük a szerkezet által közvetített képet.

- Ezek itt a kőkörök – álmélkodott Merrion döbbenten. – Ráadásul három is van belőle! Hogyan kerültek bele…
- Ezek csupán kamerák által közvetített képek – próbált magyarázattal szolgálni Tamara, de hamar belátta, hogy túl sokáig tartana részletesen elmagyarázni a dolgot a férfinak. – A lényeg az, hogy innen figyelemmel kísérhetjük mindhárom, épségben megmaradt kőkört.
- De honnan tudjuk majd, hogy melyiknél bukkan fel legközelebb a Grimoire? – tamáskodott homlokráncolva Aisa.
- A tudósaink épp most készülnek tesztelni egy újfajta ellenőrző-rendszert, melynek érzékelőit sikerült ráhangolnunk a kőkör szikláinak rezgés-frekvenciájára. Remélhetőleg időben érzékelnek majd a kapuk közelgő aktiválást.
- Mit gondoltok, mennyi időnk marad majd odajutni, mielőtt a könyv manifesztálódik?
- A legoptimistább becsléseink szerint is legfeljebb néhány perc áll majd a rendelkezésünkre…
- A leghatékonyabb módszer az lenne, ha egyszerűen oda teleportálnánk – tűnődött Aisa. – A baj csak az, hogy ebben a korban nem igazán működik a mágia. Én és Ainara kevesen vagyunk hozzá…
- Jelenleg csak néhány beavatott birtokolja az igazi tudást – mondta Tamara egyetértően. – Rájuk is szükségetek lesz, hogy időben eljussatok a portálhoz.
- Remek – örvendezett Ainara tapsikolva. – Jó sokan vagytok, nem igaz?

Súlyos csend telepedett rájuk, amit végül Luminara rekedt hangja tört meg:

- A közelmúltban súlyos harcokat vívtunk a sötétség erőivel. Csapdába csaltak minket és hát… Az igazat megvallva, csak nekem és Tamarának sikerült túlélnie a szörnyű mészárlást…
- Micsoda felkészültség! – fakadt ki Aisa csalódottan. – Előreláthatóan öten állunk majd szemben a Sötétség Hercegével!
- Nagy valószínűséggel a csatlósai is vele tartanak majd – vetette közbe Tamara ártatlanul, majd Ainara haragos pillantását látva, sietve visszavonulót fújt.

A pattanásig feszült hangulatot, végül Merrionnak sikerült feloldania. Hangja szokatlanul bölcsen csengett, amikor megszólalt:

- Épségben eljutottunk ideáig, és ez nem a véletlen műve. Eddig minden jól alakult és semmi okunk rá, hogy megkérdőjelezzük a Teremtő bölcsességét. Bízzunk a gondviselésben és használjuk a tehetségünket, erőnket és… szívünket is a siker érdekében. Mennyi időnk van még…
- Amíg működésbe hozzuk a figyelőrendszert? – okoskodott Luminara. – Nagyjából két nap és minden készen áll majd. Addig pihenjetek, gyakoroljatok, vagy… Csináljátok azt, ami éppen jólesik nektek, Marcus elvezet titeket a szobáitokhoz és megmutat nektek minden olyan helyiséget, amelyet használhattok majd. Holnapután reggel számítunk rátok!

A nő hangja most ridegen csengett, és úgy tűnt, újra sikerült magára erőltetnie a fegyelmezettség álarcát. Elbocsátóan intett feléjük, miközben másik kezével, önkéntelen mozdulattal simított végig feszes kis kontyán.

***

Ainara az elkövetkezendő két napot mély meditációban töltötte. Örömmel nyugtázta, hogy végre sikerült mélyebb kapcsolatot kiépítenie igazi önvalójával, ennek köszönhetően pedig mágikus potenciálja is megnőtt. Koncentrációja tökéletes volt és csak néha rémlett fel benne otthonának édes emléke, ám a szent cél érdekében mindannyiszor elhessegette azt…

***

Aisa és Merrion szobája otthonos volt és kielégített minden igényt. A padlót puha, tarka szőnyegek borították és még a falakra is jutott belőlük néhány. Kényelmes kanapék, két fotel és egy ízléses asztal tette teljessé az összképet. Az egyik ajtón túl fürdőkád várta őket és Merrionnak elég gyorsan sikerült elsajátítania a csapok működésének az elvét. Kis idő elteltével már rózsaolajjal illatosított víz hullámzott a kényelmes kádban…

Előző oldal B.C. Angyal