Vízióban fakadt benyomásom…

Szépirodalom / Versek (57 katt) jocker
  2020.09.05.

Avagy esti impresszió – versben és tankában.

Akár a szenny lé a csatornában, úgy folyt mindvégig az életem réme,
Az engemet kísérő - jeles - megpróbáltatások életüledéke…

A lélekharangom monotonon csak dolgozott féktelen,
Vágyakat generált és el is égette hideg éjeken.
Reggel a könnyes lemondás uralkodott… olyan végesen.
*
Nem enged, szorít.
Unalomig ismétlés.
Nincs új Nap alatt.
Ismerős dal, a zene.
Régi megszokás keze.
*
Már arany-rozsdás-okker kabátban van a lelkem őszies rétje,
Hiába az enyém, ha a fene sem érti, mi a működése.
Van valahol nekem is szivárványom, ott, az alatt már csak páncélos lovas vágtat,
És az élettengeremen porzó ló pata generálja a habzó hullámokat.
*
Forró vércseppek
Hullanának, de miből.
Jégcsapok törnek.
Sebesülésem nincsen,
Nem látom... vérem sincsen.
*
Csendben sunnyogva pörére vetkőzött már, az én volt, szép világom,
Néha körbenézek, de nincsen már csak kóróvá szárad virágom…
Madáréneket még hallok, dallama szép, már csak azt dudorászom…

Mindig vártam hittel, vad reményemmel, hogy majdcsak felragyog a fény,
De mindig este lett, és a remény helyett betakaródzott az éj.
Bűn persze biztatott engemet - de hiába -, nem barátkozzunk... félj.
*
Napsugár csak vált
Aranyból éjbíborba.
De győz… sötétség.
Ki egykor voltam… most ki?
Halál szolga, valaki?
*
Hatvankilencen
Tudom, jóság… vízió!
Befogadó… nincs!
Éj… belénk furakodott!
Lélek is elkárhozott!

Vecsés, 2016. augusztus 5. – Kustra Ferenc

Előző oldal jocker