Súlyos testi sertés

Neoprimitív / Írások (295 katt) n13
  2020.08.21.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/12 számában.

Lajoska lassan, imbolyogva állt fel a terített asztal mellől. Jelentőségteljesen körbehordozta nagy, vizenyős szemeit az egybegyűlteken, majd megköszörülte a torkát, és belekezdett:

– Béláról szeretnék pár szót szólni, ha megengeditek. Nos, igen. Béla volt a legnagyobb kan a disznóólban, ehhez nem fér semmi kétség. Súlya a legutóbbi mérlegeléskor az 520 kilogrammot is meghaladta! Csendben jegyzem meg, ez új házi rekord. Bélát mindenki szerette! A kocák azért imádták, mert ő volt a legjobb férj és szerető. Egy igazi latin lóver. Egy Bélus Maximus. A malackái is imádták, akiknek se szeri, se száma, mert ő volt a tökéletes apa. Értem ezalatt, hogy gondoskodó, jószívű és igazságos. A többi kan is kedvelte az ólban, mert hű barát és nagylelkű társ volt. Mindig hagyott a többieknek is a kukoricás moslékból. Nagy tragédia, hogy elment, emberek, fel sem tudom fogni. Iszonyatos űrt hagyott maga után... BÉLA! Miért hagytál itt minket? Egy hős voltál, egy bálvány... – Lajoska itt megállt a beszédben, és egy könnycseppet morzsolt szét a hüvelykujjával, majd magasba emelte a snapszos poharát. – Igyunk, barátaim, az elhunytra, aki érettünk az életét áldozta. Hukk… bocsánat!
– Lajoska, életem! Már megint túl sokat ittál a kerítésszaggatóból, akkor beszélsz mindig ilyen zöldeket. Fejezd má’ be, mer’ megcsaplak, oszt csak toljad magadba te is szép csendben a hurkát, meg a kóbászt, mint a többiek!

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 4 db)