Isten helyett

A jövő útjai / Novellák (91 katt) SzaGe
  2020.08.22.

--- A terraformálás első szakaszát sikeresen teljesítettük a NewHope-11 (NH-11) jelölésű exobolygón ---

„Az atmoszféra generátorok kifogástalanul pályára álltak, és megfelelően felerősítették az eredeti légkört. A mesterséges üvegház hatására a sarki jégsapkák megolvadtak, és kisebb-nagyobb tengereket hoztak létre. A bolygó felszíne a megadott értékeken belül melegedett. Elindult a párolgás, a felhőképződés és a szél-áramlatok hónapok alatt kialakultak. A szén-dioxid generálásának csökkentése után kedvező klíma alakult ki az élethez.

Légnyomás a talaj közelében egyenletesen 1,3 bar, ami picivel több, mint amire számítottunk. A levegő szinte mindenhol megfelelő összetételű, bár a nitrogén, az oxigén és a szén-dioxid aránya időnként megváltozik, ami fejfájást, rosszullétet és ritkábban hallucinációkat okozott a kezdeti időkben. Ezeket a nem kívánt mellékhatásokat gyógyszerekkel és implantátumokkal sikeresen megelőztük. A Vega kékes fényéhez hetek alatt hozzászoktunk. Komolyabb nap- és elektromágneses kitöréseket, viharokat nem észleltünk a csillag felszínéről.

A geológiai és tektonikai mérések eredményét feldolgoztuk, a NH-11 vasmagjának alakját, forgási irányát és a gravitonok sűrűségét lemodelleztük. A bolygó mágneses mezője megfelelően visszaveri a Vegáról érkező káros sugarakat, aminek a spektrális elosztása 95%-ban megegyezik a Napéval. Egy teljes nap hossza 31h: 45m, és 411 nap alatt kerüli meg az NH-11 a Vegát.

A rendelkezésre álló adatok alapján 54 földi évenként változik a gravitációs állandó, ami időjárási és egyéb kilengéseket okozhat az atmoszféra vastagságában. Számításaink szerint a váltakozó tömegvonzást kibírja az emberi szervezet, de valószínűsíthetően meg fogja viselni a +20%-os súlyterhelés. Megközelítőleg két év van hátra a következő átfordulásig. Felkészítettük rá magunkat, a telepet és a navigációs műszereinket is.

Napos, felhős, esős időszakok váltják egymást, akárcsak a Földön. Általában erős légáramlatok kísérik a viharokat, amiknek iránya, erőssége, lefolyása pontosan megjósolható. A napszakok hőingásai időnként meghaladják a 35 Kelvint, de bőven belefér a tűrésbe. Fagypont alá egy ideje nem süllyedt a hőmérséklet, ami bíztató lehet a későbbiekre nézve.

Három hektárnyi kísérleti termőföldet dolgoztunk be a talajba, és a magokat elültettük a Hooper-féle terv szerint, de ez idáig nem keltek ki. A lefagyasztott, előnevelt palánták a kiültetés után napok alatt kiszáradtak, még az öntözés ellenére is. Karl Brian genetikus és növénybiológus gőzerővel dolgozik a megoldáson. Annyit sikerült kiderítenie, hogy a termőföldben lévő speciális talajbaktériumok egyszerűen eltűntek.

Az anyaméh-inkubátorban (AMI) kifejlődött fehér patkányok 90% születésük után pár órán belül elpusztultak. A maradék állomány maximum két napig bírta. Ráadásul több példány csonka, vagy végtag nélkül fejlődött ki, mintha radioaktív sugárzás érte volna a megtermékenyített petesejtet. Lehetséges, hogy az idefelé vezető térhajlítás következtében mutálódtak. Ez miatt a Krio-embrió tervet határozatlan időre felfüggesztettük, és a sugárzás méréseket megdupláztuk, de idáig minden érték az egészségügyi tartományon belül volt. A rendellenességi anomáliák okát egyelőre vizsgáljuk, de a petesejt tárolót ólomlemezekkel megerősítettük az elővigyázatossági előírásoknak megfelelően.

Wesco H. Forest parancsnok, a Hope-1 terraformázó telep megbízott vezetője.”


Wesco parancsnok hátradőlt a székében, miközben szájához emelte viszkis poharát.

– Istenverte szikladarab! Tizenhét fényévet utaztunk miattad, de semmi se akar összejönni! Köcsögösködsz velünk? Nem akarsz rohangáló porontyokat? Nesze, egy nemzetközileg elfogadott szimbólum abba a masszív ábrázatodba! – motyogta maga előtt, ökölbe szorította a kézét, kinyújtotta a középső ujját, majd lehúzta a pohár tartalmát, és visszatette az asztalra. Nyomott egy entert a terminálján, amivel elküldte összefoglaló jelentését az földi anyabázisnak. Két programot indított még el, amik deaktiválták a Hope-1 összes droid és kisegítő robotikájának vezérlőjét.

– Na, ez legalább egy év, mire célba ér! Remélem, örülni fognak a meglepetés csomagomnak. Addig is kiélvezem munkánk nem létező gyümölcsét! – felpattant székéből, kibiztosította fegyverét, köpött egyet a padlóra és elindult az ajtó felé. A fülke bejáratánál megállt egy pillanatra. Wesco lenézett helyettese hullájára, aki alatt méretes tócsa piroslott a fejlövéstől. Lábával belerúgott kettőt, majd vigyorogni kezdett.

– Most mit csodálkozol, Plummer? Mondtam, hogy lyukat ütök a fejedbe! Netán azt hitted, hogy viccelek? Ez a pisztoly a fejlett, háromdimenziós nyomtatás belépője. Amúgy is tudtad, hogy eljön ez a nap! Megmentem magunkat saját magunktól! Ez már szinte költészet! Ugye, érted, arany barátom? – Wesco letérdelt a tócsába, és lecsukta Plummer kimerevedett szemét. Pár pillanatig nézegette halott beosztottját, végül belesuttogott a fülébe:

– Sajnos nincs nálam két érme a kaszásnak, de biztos vagyok benne, hogy téged anélkül is átvisz a túloldalra!

Wesco kilépett a kommunikációs bázis ajtaján, és eltűnt a folyosón villódzó fények homályában. Miután kiért az épületből, a telepesszálló felé vette az irányt. A lakómodulok inkább hasonlítottak egy high-tech földi nyaralóra – fémdobozok, kábelek, antennák, napelemek, kerek edzett üveg ablakok –, mintsem egy terraformázós társaság apró lakóépületeire. Eredetileg úgy tervezték a struktúrájukat, hogy az űrben lévő vákuumnak és a hidegnek is ellenálljon. Most viszont egyszerű lakóépületek szerepét töltötték be a Hope1 telepén.

Eközben eleredt az eső, és a távolból hatalmas villámok világították meg a lepusztult vidéket. A parancsnok sötét alakja vészjóslóan közeledett a lakómodulok irányába.

Az első modulban Kirk Bones űrhajó- és gépészmérnök lakott. Nem hallotta, amint Wesco benyitott az alvófülkéjéhez. A megtébolyodott parancsnok nem habozott sokáig. Bones homlokára szegezte fegyverét, vicsorított, becsukta a szemét és tüzelt.

Nem sok esélye volt a többi alvó telepesnek sem. A fejlövések száma gyorsan pergett, akárcsak Wesco elmezuhanása a feneketlen mélységbe. Senki se sejtette, hogy gondolataiban miket forgat hetek óta. Kiképzésén kiválóan megtanították neki, hogy hogyan kezelje embereit, miként vegye rá őket a parancsok végrehajtására, és hogyan rejtse el érzelmeit, mert azok miatt bizony bukhat a küldetés. Márpedig, amire vállalkozott a Nemzetközi Űrszövetség a NH-11-el kapcsolatban, azzal nem kockáztathatták a küldetés kudarcát, mert az emberiség túlélését egy maroknyi csapatra bízták a Föld nagyhatalmai. Ám az emberi tényező iróniája közbevágott a dolgoknak, és pont azt a személyt harapta meg ördögi méregfoga, aki felesküdött a küldetés sikerességére és a telepesek védelmére. Egyedül Plummer sejtette, hogy elöljárója furcsa terveket szövöget, miközben a Bibliát forgatta. Mikor feltette a kérdését erre vonatkozóan, Wesco kivette a fegyverét a fiókjából, és mindenféle magyarázat nélkül lőtt.

Yuri Fisher, energetikai- és geológiai technikus imádta munkáját a Földön. Kivételes tehetségével, eredményeivel és szorgalmával messze kitűnt a többi ifjú „konkurenciája” közül. Hamar felfigyeltek rá a háttérből. Amikor a Nemzetközi Űrszövetség felkereste, hogy csatlakozzon a NH-11 terraformáló csapatához, azonnal igent mondott. Egyedül édesanyjától kellett elbúcsúznia, aki áldását adta lánya küldetésére, noha mindketten tisztában voltak azzal, hogy soha többé nem láthatják egymást. Édesanyja, egy fából faragott, apró darumadarat ajándékozott neki, hogy emlékezzen az otthonára, ahányszor csak a kezében tartja.

Yuri az antianyag tárolóban ült egy fémrekeszen, és a daruját szorongatta. Arcán kövér könnycseppek úsztak, miközben gondolataiban a Földön járt. Néha azt érezte, hogy hiba volt a NH11-re jönnie, viszont nem hagyhatja cserben a többieket. Fogalma se volt arról, hogy eközben Wesco parancsnok a halál angyalának képzelte magát, és jelenleg ők ketten a terraformázós csapat utolsó túlélői.

Zajt hallott Yuri maga mellett. Túlságosan elmélázott a memoárjaiban. Oldalra nézett, és alaposan megrémült Wesco elázott tekintetétől, aki a fegyverét a háta mögé rejtette. Yuri a darut maga mellé helyezte, és letakarta tenyerével.

– Szia, Yuri! Mit csinálsz az antianyag tárolóban? Ide csak engedéllyel lehet bejönni, ugye tudod? Még a végén felrobbantod ezt az élettelen sziklát!

– We... Wesco! Nagyon megijesztettél! Többet nem fordul elő! Indulok is vissza a modulomba! – magyarázkodott Yuri, és felállt, miközben gyomrában ezer gombostű kergetőzött az idegtől.

– Várjál még, kislány! Beszélgessünk kicsit! Ülj vissza, kérlek.

Yuri megdöbbent a férfin. Némi tétovázás után visszahuppant a helyére, és kényszerűen parancsnokára mosolygott.

Wesco leült a lány mellé. Kezét lelógatta oldalra, amiben a fegyvert szorongatta. Ránézett az antianyagot összesűrítő thermo-konténerekre. Vett egy mély levegőt, majd kifújta, mintha egy cigaretta füstjét élvezné.

– Régóta irányítom a Hope1-et. Voltak nehéz időszakok, ezt te is tudod. Emlékszel, amikor elolvadtak a sarki jégsapkák? Mennyire rettegtünk, hogy eltöröl minket a teleppel együtt. De jók voltak a számításaid! Elkerült bennünket az ár. Nem úgy, mint Noé idejében, ahol Isten pusztító könnyei elmosta a bűnösöket.

– Noé? Hát, az jó régen volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire foglalkoztat a vallás. De mi nem vagyunk bűnösök, ugye, parancsnok? – Yuri kérdően nézett Wescora.

– Azt hiszem, tévedtünk. Elrontottunk valamit, ami a miénk volt egykoron. A Föld nemsokára lakhatatlan lesz, mi meg itt próbálkozunk a teremtéssel! Ezt a szerepjátékot Isten nem fogja megbocsátani se nekünk, se a Földnek. Azt kérdezed, hogy bűnösök vagyunk? Igen, azok, mert Mindenhatónak képzeljük magunkat. Semmiféle technológiai fejlettség nem ér fel az Ő erejéhez. Mit gondoltatok, miért nem sikerült életet lehelni erre a rohadt bolygóra? Mert ez az Ő asztala, és nem a miénk! – Wesco sóhajtott egy hatalmasat. – Ez a kékesen fénylő pokol lesz a sírhatnunk!

– Ugye, csak viccelsz! Jó ég, nagyon rossz érzésem van! Remélem, nem csináltál semmi butaságot! Wesco, mit szorongatsz a kezedben?

– Megmutatom, ha te is, mi van a tiédben! – Yuri egyre jobban félt, de belement az alkuba, miközben Wesco eszmefuttatása pengeként hasogatta az érzelmeit.

– Ezt édesanyámtól kaptam – Yuri felmutatta a darut. – Afféle szerencsehozó talizmán. Emlékeztet a Földre, a valódi otthonomra. Időnként, ha szükségét érzem, kijövök ide a tárolóba. Felidézem a múltat, hogy minél több értelmet nyerjen a jelen és a jövő, amit igyekszünk felépíteni. Muszáj túlélnünk, különben mi értelme az emberi létnek?

Wesco ránézett a fából faragott emléktárgyra. Gondolataiban megjelent egy fényes ablak, ahonnan Yuri nézett le rá, de a téboly fekete lepelként sötétítette be, és újra átvette az irányítást bábja felett. A következő pillanatban Wesco belelőtt Yuri térdébe, aki felsikított, de hangját elnémította a közelben becsapódó villám robaja. A nő a padlóra rogyott. Fájdalmában magzati pózba kuporodott, miközben kezéből kiesett a daru az arca elé.

– Már nem tart sokáig! Tarts ki, és imádkozz, kérlek! Értem is, ha lehet kérnem. Bevégzem az ítéletet Isten helyett!

Wesco a tároló termináljához sétált. Elővette személyi kártyáját és behelyezte a csatlakozási portba. Arcát megvilágította a monitor fénye, miközben begépelte az önmegsemmisítő mechanizmus kódsorozatát. Egy percre állította a visszaszámláló időzítését.

Yuri mindvégig a darut nézte. A térdéből áramló kínszenvedés eltompította a külvilágot körülötte. Az utolsó másodpercekben édesanyját látta maga előtt, aki lehajolt hozzá, és simogatni kezdte az arcát. Mosolya felkészítette Yurit az eltávozásra. „Várlak haza, kislányom!” – mondta édesanyja a robbanást megelőző pillanatban.

Az antianyag konténerek detonációja láncreakciót indított el a NH-11 belseje felé. A kiszabadult részecskék erejétől – másodpercek tört része alatt – megnövekedett a vasmag körül keringő magma térfogata. Az NH-11 felszínét szétrepesztette a láva, majd hatalmas földrészeket szakított ki magából az űrbe. Végül a bolygó összeomlott saját gravitációja erejétől, amit a Vegánál is fényesebb villanás kísért.



Tizenhét év múlva az utolsó épségben maradt földi csillagvizsgálóban Bill Clark szíve vadul kalapált. A fényes pontot csak pár másodpercig észlelte, ami a Vega irányából érkezett. Azonnal analizálni kezdte a felvételt, de felismerése egyenlő volt a végzettel. Az NH-11 pusztulása megrendítette a túlélésben vetett hitét és reménységét. Arcát a kezébe temette, és megszólalt:

– Elvesztünk!

Előző oldal SzaGe
Vélemények a műről (eddig 9 db)