Eskü

Fantasy / Novellák (491 katt) Habib
  2020.08.01.

Fagyos hajnal volt valahol a sivatagban, teljesen elszigetelve a civilizációtól. Mintha a derült égen a csillagok is szidalmazva tekintettek volna le egy férfira.

- Én nem erre esküdtem fel, nem erre esküdtem fel! - ordította John, de már csak néhai társai kihűlt tekintete meredt vissza rá.

Pár órával ezelőtt még minden rendben volt, a ma éjszakai küldetésük egy falu bevétele volt, összehangolt akció, semmi különleges. Terroristákra vadásztak, azoknak a kiképző központjaiban érték tetten őket. 23:00-kor indult a bevetés.

Kijelölt útvonal, stabil védelem, három vonalban támadtak, mindenki biztosított mindenkit.

Alig voltak ébren a faluban, akiket ébren találtak, lövés nélkül intéztek el, puszta kézzel, igazi gyilkológép osztag volt, tudták, hogy jót tesznek. Jót tesznek a világnak, megtisztítják. Már a hetedik blokknál jártak, ez volt az utolsó. Eddig két társukat veszítették el. Előre meghatározott veszteség, valahogyan ilyen formában írták meg a küldetés naplóba ezeket a számokat, amiben előre meg kellett saccolniuk, hogy hány ember veszik oda egy küldetésben, a vezetőség ez alapján ítélte meg az akció fenntarthatósági állandóját vagy mit.

Heten maradtak, már az utolsó folyosókat járták néma csendben, csak a gondolataikkal voltak. John gyávának tartotta magát mindig, amikor alvó embert lőtt agyon, ezt sokszor hangoztatta is a társainak, hogy ehhez nem kell kiképzés, maximum spiccbe emelt lábbal kell osonni, bárki megtudná tenni.

Az utolsó szobába nyitott be, ahol csak egy gyerek feküdt és aludt egyedül. Csak állt és nézte, még a fegyverét sem tudta ráfogni, szépen lassan érkeztek a szobába a társai. Némán álltak mind a heten. Majd az egyikük felemelte a fegyverét.

-A parancs az parancs!
- Parancs!
- Parancs!
- Parancs!
- Parancs!
- Parancs!
Bólintottak a vezényszó hallatán öten, és a kisfiúra emelték fegyvereiket.
- Együtt csináljuk, John, emeld a fegyvered!

John megfagyva állt, hezitált, de közben emelte a fegyverét, majd kivégezte az összes társát egyetlen egy határozott mozdulattal.

- Na most nem voltál gyáva! - hangzott az utolsó mondata John egyik társának.



A kisfiú felriadt, és értetlenül nézett, szinte még félálomba. John megpróbálta nyugtatni.

- Nem kell félned, nem esik bajod!

És a földre tette a fegyverét. A kisfiú nem értette, mi történik, nem beszéltek közös nyelvet. Elindultak az épületen kívülre, majd kiértek az udvarra. Az irgalmas katona nem tudta, hogy most mihez kezdjen, a jelentésében nem írhatta le, hogy kivégezte a társait, hogy megmentsen egy gyereket, sőt a gyerek kilétét sem fedheti fel. Ahogyan azon gondolkodott, hogy mi tévők legyenek most, a kisfiú elkezdett matatni a táskájában élelem után kutatva, John lenézett rá, kibontott neki egy konzervet és a kezébe adta. Rájött, hogy menekülniük kell, de a tetthelyet el kell tüntetnie. Senki nem jöhet rá, hogy túlélte, hogy elszökött, hogy társai gyilkosa lett. Felgyújtotta az egész falut. A lángok csóvája még messziről is látszott, amikor már a sivatagban mentek, ahogy visszanézett, a kisfiú a félelemmel teli szemében tükröződtek otthonának éppen elpusztuló elemei.

John terve az volt, hogy a következő faluban leadja a kisfiút, és menekül tovább egyedül, majd pár hét múlva felveszi a kapcsolatot az alakulat vezetőjével és egy elrablásos sztorid bead. Mialatt a tervét kitalálta, a kisfiú megfogta a kezét és leült a földre, ezzel jelezve, hogy fáradt. John tábort vert a hideg sivatagban, és nyugovóra tértek, zajra ébredtek, egy fejkendős sötét alak fogott fegyvert Johnra, és számára érthetetlen nyelven beszélt hozzá, amire a kisfiú válaszolt, és válaszával együtt a katona elé vetette magát. Fegyver dördült, a kisfiú teste a porba hullt. John a fegyveréhez nyúlt és tüzelt.

Előző oldal Habib
Vélemények a műről (eddig 1 db)