Shambala titkos tekercse

Horror / Novellák (175 katt) kovacsgabor
  2020.07.15.

1.

A Himalájától északra lévő, hófödte hegyormok végtelen sziklaóriásokként terültek el, a felhők fölé nyújtózva. E csúcsok között rejtőzött az ősi város, Shambala, az emberiség bölcsőjének városa, ahol ég és föld találkozik.

Végtelen meredek hegyoldalak, fagy, oxigénhiány és gleccserek. Az út emberpróbáló, még a kiválóan kiképzett Ahnenerbe embereinek is, akik az expedíció során eddig két embert vesztettek. A hetekig tartó kimerítő, veszélyekkel és frusztráltsággal teli utazás azonban mégis célt ért. Obersturmbannführer Dr. Rudolf Heilscher, Dr. Friedrich Kolendorf és hat fős katonai kísérete rendíthetetlen kitartással érte el az ősi város kapuit, mit halandó évezredek óta, vagy talán még soha nem is látott. A sziklafalakba vájt, óriási fakapukat ősi szimbólumok és írások sorai tarkították. Dr. Kolendorf, a csapat nyelvésztudósa próbálkozott meg az ajtókba vájt szöveg és jelrendszer fordításával, értelmezésével, de a nyelv semmi más eddig ismert nyelvhez nem hasonlított, így értelmük örök rejtély maradt.

A mozdíthatatlan kapukat berobbantva az írásoknál is titokzatosabb látvány tárult az alakulat tagjainak szemei elé. A klíma teljesen megváltozott és a kietlen hófödte tájat élénkzöld fű borította rét váltotta fel. A völgyben egy óriási szikla tetejéről vízesés csobogott alá a lábánál elterülő tóba, mely csillogva tükrözte vissza a nap sugarait. Az oldalán egy lépcsősor futott kacskaringózva fel a csúcsig, ahol egy kőből épített templom vagy kolostorszerű építmény állt. A két part között elterülő tóból méterenként egy-egy sziklazátony emelkedett ki összekötve azokat egymással. A csapat tagjai egyesével, lépésről lépésre haladtak a kiemelkedéseken.

Az út felénél járva az addig nyugodt, szürke víztükör hullámzani kezdett. Mélyen a vízfelszín alatt valami iszonyat bujkált. A hullámzás egyre intenzívebb lett. A rémült katonák kibiztosított fegyverekkel figyelték a lábuk alatt lévő kőzátonyok oldalát verdeső hullámokat, amikor hirtelen egy ordítás harsant fel. Az elöl álló férfi lábára egy csáp tekeredett, majd amilyen gyorsan megragadta áldozatát, olyan gyorsan tűnt el azzal együtt a mélybe. Kevesebb, mint egy perc múlva a vízfelszín tükrén vörös folt tűnt fel. Az emberek egy darabig dermedten figyelték a vizet, majd feszélyezve ugyan, de továbbmentek.

Néhány újabb megtett méter után egy csáp újra lecsapott, de ezúttal elhibázta a célpontot. A katonák tüzet nyitottak a vízből nyújtózkodó végtagra. A géppuskatűz leszaggatta a hadonászó csápot. A vérző csonk visszahullott a tóba, amiből aztán egy hatalmas vízhullám emelkedett ki. A hullámok alól egy förtelmes, lélektelen szempár vizslatta a tavon átkelő, rémült embereket. A víztölcsérből nyálkás csápok kezdtek csapkodni, amik elragadták az egyik géppuskás kísérőt, akit oly könnyedén téptek ketté, akár egy ócska rongybabát, aztán a vízfüggöny szétnyílt, és egy tüskés fogakkal teli, kör alakú szájüreg elnyelte a húscafatokat.

A csapat maradék tagja tovább lőtte a vízi szörnyet. A géppuskák hangját éles üvöltés nyomta el, majd az előttük tornyosuló víztömeg összeroggyant, és a szörny eltűnt a tó vizében.

***

A parttól nem messze volt a lépcsősor. A sziklába vájt több száz lépcsőfok hatvan fokos szögben kanyargott felfelé. Az emberek fáradhatatlanul rótták a lépcsőket. Valaki még mindig sokkos állapotban volt attól, amit a vízen látott, de tudta, hogy túl kell magát tennie, és tovább kell mennie, különben elpusztul. A lépcsők egyenest a város bejáratához vezettek. A kapuk egyszerű faajtók voltak szélükön egy-egy monolittal, amik embereket és különféle lényeket ábrázoltak.

Az ajtókat érintve a sziklák megrázkódtak. Aztán a geológiai anomáliát követve egy óriás lépett ki a kőfalból, akár egy fantom. A feje olyan volt, mint egy krokodilé, meggörnyedt testét, amit kemény, tüskés pikkelyek borítottak, kezeire támaszkodva tartott meg, mint egy gorilla. Állkapcsai közül, bűzös nyál csorgott. Lélektelen gyíkszemeiben nem volt kegyelem. A gyíkember hatalmas termetéhez képest fürgén mozgott. A katonák összevissza tüzeltek, de ő gyorsabb volt.

Az egyik férfi kétségbeesve kapott elő egy gránátot a zubbonyából, majd kibiztosította azt, de mielőtt eldobhatta volna, a szörny leharapta az élesített töltetet szorongató kezét. A gránát a lény állkapcsai közt robbant fel leszaggatva azt. A férfi összeesett, majd a traumatikus sokk állapotban, iszonyú kínoktól gyötrődve rövid időn belül elvérzett.

Az újabb fővel megfogyatkozott csapat belépett Shambala városának kapuin. Az épületek fából és kőből készültek. A város közepén hatalmas, deltoid alakú templom magaslott, falait kacifántos szimbólumok és jelek díszítették, akár egy totemet.

Az alakulat maradék öt tagja lassan, éberen elindult a templom irányába a kihalt városon keresztül. Az érzés fojtogató volt, mintha folyamatosan figyelték volna őket. A katonák idegei pattanásig feszültek. Ujjaik a ravaszon pihentek várva az újabb rémségeket, éber, vizslató tekintettel pásztázva a körülöttük lévő építményeket.

A templom lépcsőihez érve kapui kitárultak. A kőkapukon egy bonyolult mintákkal díszített ruhát viselő férfi lépett ki. Megjelentével emberek tömege bújt elő a házakból. Nők és férfiak anyaszült meztelenül. Szemeik abnormális élénkséggel csillogtak, és a betolakodókat bámulták. Nem voltak idegesek, sem rémültek, inkább furcsa nyugalommal nézték és vizsgálgatták az idegeneket.

– Békével jöttünk – mondta Dr. Heilscher.

A férfi nem válaszolt. Kezeit az ég felé emelte, és valamilyen furcsa szöveget mormolt, majd az idegenekre pillantott, és ismét megszólalt, de ezúttal ajkai mozdulatlanok maradtak.

– Ki merészeli megszentségteleníteni Shambala szent városát, a teremtés tekercseinek titkos rejtekhelyét?
A németek értetlenül álltak.
– Micsoda? Ez hogy lehet? – kérdezte Dr. Heilscher.
– A titkos tanok városában nincsenek nyelvi vagy egyéb más fizikai, materiális akadályok. Ez a lelkek városa.
– Oh, akkor ez valamiféle telepátia.
– Hívd, ahogy akarod! Eleven, halandó lelkek itt még nem jártak, ugyan meditációs állapotban, vagy álmukban többen is eljutottak hozzánk, őket nevezitek ti szenteknek, vagy messiásoknak, de fizikai, hús-vér lényében még senki nem jutott el idáig. Én Barughtat vagyok. Ti pedig azok, akik megölték Scundolat és Krunphant, Shambala városának őrzőit.
– Akkor ez itt Shambala?
– Igen, Shambala. A lét küszöbén túl lévő hely, ahol nincs elmúlás, mert nem létezik tér és idő, csak a végtelen anyag, mit az akarat megformált. Ez a metafizikai valóság. Shambala az élet bölcsője.
– Ezt hogy érted?
– Minden, mi volt, van és lesz, innen ered. Az emberiség története, meg vagyon írva a teremtés tekercseiben. Ennek a tekercsnek a tartalma segített megalkotni a világot.
– Láthatnánk ezt a tekercset?
– Micsoda szentségtörés lenne az, ha egy halandó akár egy pillantást is vethetne a szent papiruszra, mit több tízezer éve őriznek e falak és lakói. Ami egykor életet alkotott az élettelen anyagból, el is pusztíthatja azt. A tekercs tartalmát halandó nem képes értelmezni. Az erő, mi benne lakozik, a legfelsőbb erő.
– Látnunk kell azt a tekercset!
– A papirusznak nem csak ereje van, de napló is, mi feltárja az élet eredetét, bölcsességét és pusztulását. Annak a felsőbb akaratnak a naplója, mi a világegyetemet megalkotta. A fény termében van egy kapu, ami átjáró más világokba. A tekercs és a monolitok megfelelő használatával megnyithatjuk az átjárót, és láthatjuk vele a jövőt is. Ezt a tudást halandó elme nem tapasztalhatja meg, nem képes felfogni.
– A tekercsért jöttünk – jött a hűvös válasz –, és el is visszük.
– Belelátunk a lelketekbe.

Ekkor az MP 36-os géppuskák golyózáport kezdtek köpködni a védtelen emberekre.

***

A mészárlás után a betolakodók a hullákon átlépkedve behatoltak a templomba. Belül, a falakon lévő díszítések és minták résein keresztül a napfény egy felfelé vezető lépcsősort világított meg. A lépcsőn felérve egy titokzatos terembe értek, minek közepén egy faragott kőoltár volt, amit hat monolit vett körül. A fény különös színekben pompázva világította meg a falra és az oltárra vésett írásokat, szimbólumokat. A tetőn lévő üvegkupolán keresztül őrjítően közel és tisztán látszottak a csillagok.

Az oltárhoz közeledve Dr. Heilscher megpillantotta a tetején heverő papiruszgöngyöleget. Felkapta, és anélkül, hogy belenézett volna, nagy óvatossággal betette a táskájába, a csillagok ekkor elhomályosodtak, majd eltűntek a szentély mennyezetéről.

A templomból kiérve iszonyatos látvány tárult a tolvajok szeme elé. A szürkés-vöröses égbolt alatt a lemészárolt emberek életre keltek és saját testüket, végtagjaikat marcangolták. A szél erősen fújt, a föld remegett. Az épületek és a templom omladozni kezdtek. A fák és a növények elszáradtak. A németek rémülten rohantak a város kapujához, hogy kijussanak az elátkozott helyről, miközben körülöttük minden összeomlott és elpusztult, majd Berlinig meg sem álltak.


2.

Középkori kastély volt Bajorország hegyeinek szívében, ahol a náci vezetés legbefolyásosabb és legelvetemültebb vezetői, Himmler, Bormann, Hess és néhány okkultista társaság vezetője titokban találkozott.

Az október 31-dikei dátum tökéletes időpont volt a szeánsz megtartására. Ezen az éjszakán a pokol kapui kitárulnak, és a szellemek visszatérnek a Földre.

– Itt az idő, társaim. Üdvözlök mindenkit e jeles éjszakán! – köszöntötte Himmler az egybegyűlteket. – Néhány héttel ezelőtt tért vissza a keleti expedícióról Dr. Heilscher, az Ahnenerbe vezetője, egy szent, felbecsülhetetlen értékű, ősi lelettel. Ezen éjszakán megismerhetjük az abszolút tudást a Shambalai tekercs segítségével. Nem lesz több titok előttünk. Megfejtjük a világegyetem titkait – itt egy kisebb szünetet tartott beszédében, majd tovább folytatta. – Mekalaris boszorkánymester, tapasztalt okkultista fogja vezetni a szeánszot. – Ekkor egy díszes talárba öltözött, bizarr külsejű férfi lépett elő, és hajolt meg az egybegyűltek előtt. Tekintetében bódult fáradtság volt, mintha tudatmódosító szer befolyása alatt állna. – Kérek mindenkit, foglaljon helyet itt az asztalnál – kezével, egy félkörívet leírva folytatta –, és kezdjük el a ceremóniát.

A kör alakú asztalnál leült a nyolc férfi. Mindegyikőjük egy lángoló gyertyát tartott a kezében. A boszorkánymester széthúzta a papirusztekercset, és fonetikusan kiejtve a szavakat elkezdte olvasni a szöveget. Az asztalnál ülők hátán a borzongás hideg ujjai futkároztak a nem e világi szöveg baljós szótagjai hallatán. Olvasás közben a tekercset az asztalra tette, aztán jobb kezével egy tőrt húzott elő a talárja belső zsebéből, majd egy gyors mozdulattal a pengét végighúzta a bal alkarján. A vér lassan előbuggyant, aztán a papiruszra csepegett. A teremben a tárgyak remegni kezdtek. A több száz kilós tölgyfaasztal úgy ingázott a levegőben, akár egy madártoll. Az asztalnál ülők rémülten figyelték, hogy mi történik. A levegőben furcsa elektromosság érződött.

Mekalaris tovább olvasta a szöveget, majd hirtelen akadozni kezdett a lélegzete és köhögni, fuldokolni kezdett. Mindenki őt figyelte. A férfi összeesett, majd rángatózni kezdett a földön fekve, akár egy epilepsziás magzatpózban. A hús és az izmok a csontjain feszülni kezdtek, majd elernyedtek. Csontváza majd kiszakadt a testéből. Szemgolyói befordultak, s közben szemüregéből és szájából vér csorgott. Bőre megszürkült, akár a hamu. Himmler és a többiek riadtan és irtózva figyelték a földön vergődő férfit.

A gyertyák kialudtak. A termet a sötétség töltötte meg. Csend lett. Mekalaris abbahagyta a rángatózást és lassan feltápászkodott.

– Itt vannak – mondta eltorzult, mély torokhangon.
– Kik? – kérdezett vissza az egyik okkultista.
– Itt vannak, és kiválasztottak minket.
– Mire?
– Mi leszünk az eszköz, ami létrehozza a tökéletes világot – kis szünet –, mi vagyunk a kiválasztottak.
– Mit tettünk? – szólalt meg egy másik férfi.
– Nagy tetteket viszünk végbe. Megváltoztatjuk az egész világot.
A levegő lehűlt. A teremben a sötétség megelevenedett.
– Van itt valami – suttogta az egyik férfi.
– Itt van köztünk – ordította Mekalaris mániákus megszállottsággal szemeiben.

A sötétben egy iszonyatos lény öltött alakot. Olyan volt, akár egy lebegő rája. Ovális szájából csápok nyújtózkodtak. A démon, akár egy pióca, úgy tapadt a boszorkánymesterre, aki rángatózva, kapálózva rogyott le a földre a rém szorításában. Egy szempillantás alatt az eleven húst egy aszott csontvázzá szívta. A lény a táplálkozást befejezve remegni kezdett, majd kocsonyás testéből egy újabb ugyanolyan szörny vált ki.

A két rém összekapaszkodva, egymás farkába harapva eszeveszett pörgésbe kezdett, így gerjesztve egy örvényt, mely az anyag és fizika törvényeit semmibe véve jött létre. Az örvényből szellemek és démonok sikoltoztak, hogy átléphessenek a világunkba. A levegő izzani kezdett. A zárt ajtók lehetetlenné tették a menekülést a hét férfi számára. A természetfeletti erők nem engedték a menekvést. A démonok elszabadultak, és egyenként megszállták a bennrekedt férfiakat, majd a pusztítás őrjítő vágyától vezérelve elkezdődött az igazi ceremónia.

A három náci vezér önkívületi állapotban puszta kézzel ütlegelni kezdte három társát. A negyedik férfi egy sarokban kuporgott és bömbölve billegett ide-oda, miközben hüvelykujjaival saját szemeit nyomkodta ki, aztán egy láthatatlan erő felemelte a levegőbe, akár szél a levelet, majd karjait szétfeszítették, akár Krisztusnak. Szemgödrei csonkjaiból vér szivárgott, akár egy mártír könnyei, majd a végtagjai nyúlni kezdtek. Ízületei kiugrottak helyükről, lábai abnormális spárgát leírva a levegőben addig nyúltak, csavarodtak, amíg az elviselhetetlen fájdalom és a kakofónia őrjítő üvöltései közepette a hús és az izmok már nem bírták tovább, és a test az ágyéktól felfelé haladva, középen kettészakadt. Belei kibuggyantak, s toccsanó hangot adva a földre pottyantak.

A többiekre sem várt irgalmasabb sors. Recsegtek a csontok, fröcsögött a vér. Az egyik férfi koponyája már csak húscafat volt a temérdek emberfeletti erejű ütéstől, amik végeláthatatlan sorozatként záporoztak a fejére.

A démonok által megszállt nácik könyékig véresen a sorozatos ütlegelésektől, habzó szájjal, akár a veszett kutyák, egy varázsigét kántáltak tébolyodottan, hogy az átjárón a legborzalmasabb rettenet, avagy a legősibb gonosz kússzon át a világba, hogy 1939. szeptember 1-jén elszabadulhasson a totális káosz, elszabadulhasson a pokol.

Előző oldal kovacsgabor
Vélemények a műről (eddig 6 db)