Időcsapda
Erneszt százados izgatottan sietett felettese irodája felé, lépései tompán visszhangoztak a fémszínű folyosókon –, a főnök hívatja, valószínűleg fontos dolgot akar közölni, percek kérdése és megtudja, mi az…
Megérkezett a tágas bejárathoz, az ajtószárnyak automatikusan szétnyíltak.
– Jöjjön be, Erneszt, már vártam. Foglaljon helyet! – invitálta a főnök széles mosollyal, miközben egy kényelmes kanapéra mutatott.
Futura skychair, 2216-os modell – futott át Erneszt agyán, ahogy óvatosan felmérte az iroda berendezését, és kényelembe helyezte magát. Minimalista, de mindenből a legjobb. A főnöknek jó ízlése van.
Egy rejtett ajtó mögül az automata felszolgáló egység suhant be halkan, italokat szervírozott. Erneszt levett a tálcáról egy pohár gyömbéres kólát, és élvezettel kortyolt belőle.
– Nem akarom hosszasan húzni az időt, százados, egyből a lényegre térek – kezdett bele Chen. – Már jó ideje figyelemmel kísérjük a tevékenységét, és az utóbbi hónapok teljesítménye alapján önt szeretnénk megbízni egy nagyon fontos feladattal.
– Ugyan! – szerénykedett Erneszt. – Csak tettem a dolgom, mint mindig.
– Igen, valóban, és kitűnő munkát végzett. A Xen 16-on bravúrosan helytállt, vagy a múlt hónapban a Bartolini ikerrendszerben is példásan oldotta meg a feladatát. A mostani dolog igen kényes, ha fogalmazhatok így…
– Hallgatom.
– Rendben! Szóval eltűnt a 23213-as ügynökünk a Földön 1982-ben. Illetve nem tűnt el, mert a beépített jeladója folyamatosan sugározza az életjeleit, csak kommunikálni nem tudunk vele. Ezért valakinek érte kell menni, hogy kiderítse, mi történt, és visszahozza. Az elhárítás számára életbevágóan fontos információk vannak a birtokában, másrészt nem maradhat abban a korban a variábilis idő osztalék miatt, aminek mibenlétét, gondolom, ön is jól ismeri. Egy ideig még fenn tudjuk tartani az időlabilitást, de azonnali beavatkozásra van szükség. Magát küldjük oda, hozza vissza, amilyen gyorsan csak tudja! A szükséges részleteket és a felszerelést megkapja TS6212-től. Egyéb kérdés?
– Nincs, uram! Köszönöm a megtisztelő megbízást! – kiáltott Erneszt boldogan.
– Még ma indul, nincs vesztegetni való időnk…
*
Erneszt egy óra múlva már teljes menetfelszerelésben állt a hangárban, és TS6212 oktatását hallgatta, aki éppen a timedrift beállításait ismertette. Legújabb modell, a TD-3-v2 volt, első ránézésre talán egy okosórára hasonlított. A rosszullét hirtelen megint elkapta, megszédült, de vett pár nagy levegőt és elmúlt. Ezek a rosszullétek azóta voltak, amióta a Bartoliniről visszajött, az orvosok nem találtak semmi elváltozást, ezért nem is tulajdonított neki nagy jelentőséget. Egy pici zsibbadás a fejében, ami pár perc alatt elmúlik. Nem említette se Chennek, se TS6212-nek.
Hogyisne, a végén még mást küldenének helyette… Nem! Ez az ő küldetése, ő fogja megcsinálni, hiszen imádja az ilyen helyzeteket. Erre képezték ki, ez volt a munkája, ez volt az élete. Felszíjazta a csuklójára a timedriftet, majd kicsit lazított rajta. Az időt már beállították 1982. május 20-ára.
– Indulhat – adta ki TS6212 szintetikus hangján az utasítást. – Vigyázzon magára, százados! Teljesítse a küldetését, és térjenek vissza minél hamarabb épségben!
– Meglesz, Robi! Igyekezni fogok!
Behunyta a szemét, majd megnyomta a startgombot. Azonnal enyhe bizsergést érzett a végtagjaiban, majd egy villanás, csattanás, és eltűnt a hangárból.
*
A John Smith nevű beteg kényszerzubbonyban feküdt az oldalán párnázott falú cellájában. Nem volt teljesen magánál, szájából habos, fehér nyál szivárgott. Az óvintézkedésekre azért volt szükség, mert a beteg már többször az ápolókra támadt, illetve mindenáron szökni próbált. Ön és közveszélyes, épp a harmadik elektrosokk kezelésen voltak túl. Dr. Barnes, a Santa Lucia pszichiátria főorvosa csodálkozását fejezete ki dr. Lewinskynek, akivel épp folyosón beszélgettek, amiért a beteg téves képzeteit még ennyi elektrosokk kezelés sem tudta eltörölni. Harmadik terápiára általában már nem szokott sor kerülni.
– Módfelett furcsa, hogy a beteg ennyire kitart a rögeszméje mellett, miszerint ő egy időutazó 2216-ból, és fontos információk vannak a birtokában, amik az emberiség túlélése miatt létfontosságúak.
– Korántsem furcsa – reflektált dr. Lewinsky. – A szakirodalomban volt már rá példa. Dr. Epstein egy 1979-es cikkében már említett egy hasonló esetet.
– És neki sikerült a téves képzelgésből kigyógyítania a pácienst? Mit alkalmazott?
– Ő is elektrosokk terápiát gyógyszeres kiegészítéssel. A beteg Amiklocidot, egy kísérleti gyógyszert kapott nagy dózisban, de a végkifejletre már nem emlékszem pontosan. Ha kívánja, dr. Barnes, utánanézek, már régen olvastam…
– Rendben, nagyon kedves öntől, dr. Lewinsky. Akkor holnap találkozunk a reggeli nagyviziten.
– Akkor a holnapi viszontlátásra, főorvos úr!
– Viszontlátásra! – azzal kezet fogtak, majd a két orvos távozott.
*
Erneszt imádta a nyolcvanas évek hangulatát. TS6212 remek munkát végzett, amikor feltöltötte a szükséges információkat. Volt egy pici implantátum az agyában, egy kis számítógép, akkora talán, mint egy mogyoró, amit a gondolataival irányított, és nagy mennyiségű adatot tudott rajta tárolni. Ha rá kapcsolódott, a szükséges információk pillanatok alatt a rendelkezésére álltak. Egyfajta interfészként is működött a robotokkal, vagy más számítógépekkel való gyors információcseréhez. Minden ott volt, amire a küldetése során szüksége lehet.
Nem árt, ha van nálam némi készpénz – jutott eszébe, ezért először keresni akart egy ATM-et. Egy belső kérdés a komputer felé, és már meg is jött a válasz: a legközelebbi automata két háztömbre délre van a Honor bank bejárata mellett. Még egy térképet is ki tudott vetíteni a látómezejére.
Sietősen elindult arra, miközben ellenőrizte az univerzális chipkártyáját. Ott volt a helyén, az övtáskája harmadik rekeszében. Ezzel tudott pénzt felvenni a cég számlájáról, vagy mások számláiról. Ahogy odaért, elővette, beállította, majd behelyezte az automata nyílásába. Kicsit izgult, de minden rendben ment, a gép kiadott egy köteg friss zöldhasút, ezeket a régi primitív szerkezeteket a fejlett technikával könnyű volt átverni. Nem volt sok pénzre szüksége, úgyse tervezett sokáig maradni. Viszont, ha már itt volt, bement a bank melletti vegyesboltba. Vett egy fekete AC/DC-s pólót, egy üveg Coca-colát, meg némi csokit. Kint levette szürke katonai gyakorlóját, majd felvette a fekete pólót. Jól állt neki. Egy rocker az utcán nem annyira gyanús, mint egy katona… A kólát felbontotta, ivott pár kortyot, majd betolta a csokit is.
– Hmm, finom, tudtak ezek élni... Na, vissza a munkához… – Fejben lekérdezte a koordinátákat, és örömmel konstatálta, hogy a célszemély alig hatperces séta, az új timedrift elég közel dobta ki a téridőből. A kapott adatok alapján elindult a Santa Lucia pszichiátria felé.
*
A 23213-as, vagyis John Smith kezdett magához térni a védett cellában. Kinyitotta a szemét, amibe az értelem fénye lassan visszaköltözött. Látása még homályos, feje kótyagos volt, ahogy megpróbálta felmérni a terepet. Implantja kicsit megrongálódott az elektrosokkok miatt, de főbb részei működőképesek maradtak. Ezért is tudták a helyzetét a központban bemérni. Az implantot úgy programozták, hogy bizonyos időnként biztonsági mentést végezzen 23213 agyáról, és nem elégséges kognitív működés esetén azt visszatöltse. Az elektrosokkok után is ez történt, a gép mindig visszaállította 23213 sokk előtti tudatállapotát. A rendszer az adrenalinszintjét is megemelte, így feje teljesen kitisztult.
– Most aztán jól benne vagyok a sasszerban – káromkodott csúnyán.
Eszébe jutott a feladata – mindenáron vissza kell jutnia 2216-ba, a védelmi bázisra –, az információ a fejében, amit megszerzett, a végső győzelmet hozhatja el az emberi fajnak a szürkék ellen folytatott kegyetlen háborúban. A szürkéket már nem tudják a saját korukban legyőzni, álcázóik hihetetlenül kifinomultak lettek, ezért kellett neki visszajönnie az időben. 1982-ben az idegenek egy kutató űrhajója véletlenül lezuhant a földön, Nevadában, és memória kristályai hihetetlenül fontos információkat rejtettek. Neki végre sikerült ezeket az adatokat megszerezni, a győzelem kulcsa itt van a fejében, de sajnos most csapdába került. Sebaj, türelem, úgyis küldenek érte valakit, idő kérdése. Megpróbált ellazulni és pihenni. Valószínű, hogy nemsokára minden erejére szüksége lesz.
*
Erneszt a kórház kapujánál állt és a feliratot nézte. Itt van bent, nem vitás, a jelek egyértelműen innen jönnek. Hát ezért nem tudott szegény 23213-as visszatérni a bázisra. Bezárták egy diliházba. Na, akkor rajta, kezdődjön a mentőakció! Csinálhatná álcázással is, de most sietni kell. Előhúzta speciális, miniatűr T-128-as kézifegyverét és kábítófokozatra állította, ma nem fog meghalni senki.
Bement hát a kapun, majd gyorsan felsietett a lépcsőn az emeletre, miközben lesütötte a tekintetét. A kiképzésen megtanították, hogy kerülni kell a szemkontaktust. A gyorsaság nyerő. Még egy lépcső, és most balra – igen, eddig jó, senki nem állította meg –, 23213-as jele egyre erősebb, ott lesz valahol a folyosó végén.
– Uram! Arra nem mehet! – harsant fel hirtelen egy éles hang a háta mögül.
Rutinosan fordult hátra, miközben leadott egy célzott lövést. Az alacsony, fehér köpenyes, ázsiai orvos hangtalanul rogyott össze. Pont a fején találta el, most pár órát szunyókálni fog.
– Bocs, haver! – vetette oda foghegyről.
A folyosó végén voltak azok a párnázott falú cellák, ahol a közveszélyes ápoltakat tartották megfigyelés alatt. Hirtelen két orvost vett észre, akik a cellák előtt beszélgettek.
– Tudja, kedves főorvos úr, utánanéztem az esetnek… Tudja, amit dr. Epstein írt le 1979-ben.
– Igazán, dr. Lewinsky?
– Ö… zavarban vagyok, mert igazából nem tudtam meg a végkifejletet…
– Hogyhogy?
– A beteg eltűnt.
– Hogy mondta? – kérdezte hitetlenkedve dr. Barnes.
– Eltűnt nyomtalanul. Valószínűleg megszökött, és azóta nem került elő. Mintha a föld nyelte volna el.
– Különös…
Erneszt tempósan előlépett a takarásból, célzott, majd kétszer tüzelt. Először dr. Barnes esett össze, majd dr. Lewinsky is követte a példáját. Erneszt óvatosan átlépte őket, majd belesett a legközelebbi ajtó kis, kerek megfigyelő ablakán. Igen, semmi kétség, ő az! A személyleírás egyezik – itt van 23213-as! Nagyobb fokozatra kapcsolta a fegyvert, majd hátrább lépett és lőtt. Bumm, az ajtó szikrázva kirobbant a kerettel együtt a betonból. Kicsit várt, amíg a füst eloszlott, majd gyorsan belépett.
– Helló haver! Akárki is vagy, már nagyon vártalak. Gyorsan szabadíts ki, kevés az időnk! Vissza kell mennünk a bázisra, amilyen gyorsan csak tudunk – próbált vigyorogni 23213-as.
– Erneszt százados vagyok az elhárítástól,13-as különleges alakulat. Magáért küldtek, hogy megmentsem. Segítek levenni ezt a… Mi a…?
Erneszt már épp elkezdte lerángatni a kényszerzubbony szíjait, amikor fejében a zsibbadás felerősödött, és karjai furcsán elnehezültek. Megint a roham, ez a nyavalyás szédülés. Mindjárt elmúlik, csak nagy levegő, belégzés, kilégzés. A roham azonban most nem múlt el, sőt egyre erősödött. Agyára mintha köd borult volna. Nem akarta, mégis felemelte a fegyverét, maximális teljesítményre állította, és 23213-as fejéhez tartotta.
Úristen, ez nem lehet! Mit csinálok, mi történik velem? – gondolta, de már nem volt ura a cselekedeteinek. Még látta a földön fekvő férfi szemében a rémületet, és hallotta a belőle feltörő állatias üvöltést.
– Ne! Ezt nem teheted! Kegyelem!
Öntudatlan állapotban húzta meg a ravaszt, majd állított párat a timedrifteren, és megnyomta a startgombot. Erneszt százados fény és hanghatás kíséretében eltűnt 1982-ből, hátrahagyva három eszméletlen orvost, és egy felismerhetetlenségig szétégett szerves mocskot a cella padlóján, aki régebben a 23213-as ügynök volt.
*
Csend honolt az elhárítás főhadiszállásának irányítótermében, csak a számítógépek zümmögtek halkan. A jelenlévők, az elhárítás tisztjei gondolataikba mélyedtek. Egyikük idegesen dobolt ujjaival az asztalon. A feszültség szinte tapintható volt. Chen törte meg végül a kínos csendet.
– Uraim! Gondolom, mindenki ismeri a szomorú tényeket. Erneszt százados, akinek az lett volna a feladata, hogy megmentse a 23213-as ügynökünket, árulóvá vált. Megölte az ügynököt, majd ismeretlen helyre és időbe távozott. Tud önök közül valaki értelmes magyarázatot adni a történtekre?
Az elhárítás tisztjei kérdőn néztek egymásra, majd TS6212 a humanoid robot emelkedett szólásra.
– Nos, uraim, engedjék meg, hogy önök elé tárjam az eddigi vizsgálatok eredményeit! A biztonsági kamerák és a személyes rendszerfájlok adatai alapján pár hónapra visszamenőleg elemeztük Erneszt százados viselkedését. A részletes analízis kimutatta, hogy a Bartolini ikerrendszerben történt incidens óta apró változások történtek a százados agyában, amiket sajnos nem vettünk észre. A szürkék valószínűleg egy még ismeretlen programhibát kihasználva feltörték a százados implantját, így rendszergazdai szintű hozzáférést szereztek a tudatához. A megfelelő időben átvették fölötte az irányítást, majd megölették vele 23213-at.
– Mi lett a századossal? Tudunk róla valamit? – kérdezte az egyik elhárítótiszt.
– Valószínűleg megsemmisítették, talán egy csillagba teleportálták, vagy magukkal vitték a bolygójukra tanulmányozás céljából. Mindenesetre azóta nem fogjuk a százados életjeleit.
– Előfordult már ilyen incidens máskor is?
– Nem. Azt tudtuk, hogy a szürkék technikailag jóval előttünk járnak, de hogy erre is képesek, arra sajnos nem számítottunk. 23213 elvesztése azért is tragikus, mert egy kiváló ügynökünkkel együtt azokat az információkat is elvesztettük, amiket a szürkék memóriakristályai tartalmaztak. Az információk nagyban hozzájárultak volna a szürkék gyenge pontjainak a megtalálásához. Erre alapoztuk volna az új támadó stratégiánkat.
– A százados nem érezte, hogy történt vele valami? – kérdezte egy másik elhárítótiszt élesen.
– Valószínűleg voltak múló rosszullétei, fejfájás, zsibbadás, de a rutin orvosi vizsgálatok nem mutattak ki semmit.
– Ez nagyszerű! Szóval már a fejünkben is be tudnak jutni.
Chen felállt, majd lassan végighordozta tekintetét a jelenlévőkön. Hirtelen mindenkiben ugyanaz a sejtés fogalmazódott meg. Chen kimondta a konklúziót lassan, tagoltan, nyomatékkal.
– Uraim! Akkor ez most azt jelenti, hogy bármelyikünk agyában ott lehetnek, miközben mi nem is tudunk róla. A szürkék elleni háború új szintre lépett.
