Tompafog és az interdimenzionális hajtómű

A jövő útjai / Novellák (475 katt) Thomas Otto
  2020.04.15.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2020/3 számában.

Ahhoz, hogy megértsük ezt a történetet, egy pillanatra el kell kalandozzunk vérszívó hősünkről pár bekezdés erejéig. Koncentráljunk inkább a Jupiter egyik holdjára, ahol a Naprendszer legjobb űrhajóműhelye található: a Csillagcsavar. Méltán híres arról, hogy bármely problémát megoldanak és megjavítanak, köszönhetően a remek felszereltségnek.

Abban az időben vettek fel egy új munkaerőt, egy marsi vendégmunkást, akit mindenki csak Mandulénak nevezett. Mandulé korábban egy szónikus sajtreszelő-gyárban dolgozott, de a leépítések miatt kirúgták. Bánatát alkoholba fojtotta, ám családja unszolására munkát keresett. Így talált rá a Csillagcsavar űrhajóműhelyre a Jupiter egyik holdján.

Két héttel munkába állása után egy, az Olvasó számára már ismerős űrhajó tévedt a műhelybe. Csészealjra emlékeztető dizájn, két gigászi mechanikus karral az elején és egy lövegtoronnyal a tetején. Benne pedig ott ült Tompafog, a galaxis méltán híres vámpírja!

Az ütött-kopott hajónak új hajtóműre volt szüksége, ugyanis legutóbb egy aszteroida felderítése közben (amelynek a pletyka szerint húsz tonna arany lapult a belsejében) megsérült. A feladat egyszerű: cseréljék ki egy újra, mert még tizenöt tonna értékes fém a keringő űrkőben vár elszállításra.

Ezzel párhuzamosan megérkezett egy szállítmány, amely egy új fejlesztésű hajtóművet rejtett. Az egészet a csillagközi-maffiahálózat rendelte el, hogy az otthagyott űrhajóba helyezzék azt be a könnyebb olajra lépés érdekében. Azonban erről a szándékról senki sem szólt az újoncnak: Mandulénak.

Mandulé a maga egyszerű módján a legelső, számára szimpatikus hajtóművet fogta és belehelyezte a gépbe. Nem volt sok eltérés, csupán annyi, hogy az alapból kék lötty most lila színű volt az alkatrész belsejében. „Divat… ki érti ezt?” - gondolta ekkor a marsi, zöldbőrű, mandulaszemű vendégmunkás.

Tompafog eközben az épület mögött éppen azzal foglalta el magát, hogy kiszívta a műhelytulajdonos vérét. Amint mind a ketten végeztek a saját dolgukkal, Mandulé a mosdó, Tompafog a mélyűr irányába vette az útját. Így indult el a vérszívó űrutazó újabb kalandja!



Amint Tompafog egy kellően forgalommentes szakaszára ért a Naprendszernek, kis útitársával a vállán úgy gondolták, kipróbálják az új hajtómű erejét. Kellően adtak is a jó ízlésnek, ám a fénysebesség közeli gyorsaság helyett csak egy villanást láttak. Igazából nem is sejtették, hogy ez a villanás a dimenziók közti ugrás egyik mellékhatása, amikor a téridő szövete egy pillanatra átszakad, majd összeforr.

Holdprém, a fényes bundájú vadászgörény ijedtében gazdájának nyakába ugrott, aki szintén „meglepődve” a dolgon behúzta a féket. A gyors leállást hosszas gondolkodás követte. Végül holdprém fogott izgatott makogásba.

- Szerinted én tudom? Remélem, azok a barmok nem tettek nagyobb kárt az én drágámban! – válaszolta Tompafog. – Menjek le és nézzem meg? Igazad lehet, talán csak túlságosan nagy nyomás keletkezett a hipertranszformátorban. Nem ez lenne az első eset… - felállt az irányítópult mellől, és elindult a hajó géptermébe, ami valamivel lejjebb, a hajó aljában foglalt helyet. A levezető lépcső pedig valahol a rendetlenség mélyén szunnyadt.

Egy halomnyi holdkőzet, egy régi vezetékes telefon, egy szerszámos láda és valami ősi, éteri istenség szobra között meg is találta Tompafog a lejárót. Felnyitotta, leszaladt a gépházba és ott szorgos ellenőrzésbe kezdett. Itt-ott ugyan felszökött némi gőz és elektromos csóva az alkatrészekből, de ez minden hatásos űrhajó belsejében megtörténik. Miután a hipertranszformátort rendben találta, figyelmét a hajtóműre fordította.

„Vhedder és fia corp. Interdimenzionális hajtómű
Forgalomban: mai naptól Romlási idő: a „BUMM” hang után
Példányszám: #4815162342”

Ezzel a felirattal találta szemben magát a Naprendszer legnépszerűbb vérszívója. Mély gondolkozóba esett, és percekig bámulta a lilán izzó hajtóművet. Eközben Holdprém kisietett a gépházból, és orrával maga előtt lökdösve lehurcolt egy apró kis könyvet. Mikor ezt a vámpír észrevette, felvette azt és lapozgatni kezdte.

Nemsokára megtalálta a keresett oldalt és szót. Ezt megvilágosodás követte.

- Pajti! A szótár szerint ezzel a vacakkal az imént dimenziót ugrottunk! – a kis állatka felszaladt a lábán egészen a nyakáig és ott makogott. – Ez akármit jelenthet! Gondolj bele! Egy valóság, ahol piszok gazdag vagyok! Vagy ahol egy csomó nő vesz körül. Hm… az izgalmas lenne. – Holdprém izgatottá vált. – Igen, görénylányok is lennének. – Tompafog felrohant a lépcsőn. – Pajti! A lehetőségeink végtelenek! Úgy érzem, lesz egy-két utunk…

A páros visszatért az irányítóterembe, hogy rácsodálkozzon, miféle valóságba keveredtek. Meglepetésükre egy hatalmas űrbálna úszott el a hajó előtt. Rövid meglepetés után megállapították:

- Úgy látszik, ebben a valóságban nem vadászták túl az űrbálnákat. Legalább jó tudni, hogy egy másik dimenzióban jó nekik. – Ekkor rágyorsított és újabb dimenziót ugrott. – Nézd, milyen rohadt sok térítőhajó! Mennyi neonszínű kereszt! Pfuj… Úgy látom, ebben a valóságban sikerült elnyomniuk mindent és mindenkit. – A hajó oldalát ekkor lövések érték. – A rohadt! Nem igazán szívlelik az olyan szörnyeket, mint én… tipli! – A vezérlő mellett ékeskedő körözési plakát, melyet afféle trófeaként akasztott még ki, hirtelen eltűnt. – Hm... ez érdekes! – Rövid kutatást végzett a hajó komputerén. – Nézd! Ebben a valóságban az a mániákus professzor soha nem űz el a Földről! Oh, látom már. Megölt. Így már értem… következő! Na, ez már döfi! Itt ebben a valóságban én ölöm meg őt, és sötétségbe taszítom a világot! Áh, arról már lemondtam. Láttam már klisésebb gonosz figurákat is… - Tompafog ekkor egy humanoid görénnyé, társa egy vérszívó denevérré változott. – Szép elgondolás, pajti!

A következő dimenzió maga volt a teljes mentális megbolydulás. Az űr vörösbe burkolózott, a bolygók gigászi, ocsmány lények fészkeire emlékeztettek. Gomolygó, túlvilági köd keringett a lila színű csillagok között. Ám akkor valami észrevette hősünk hajóját, és nekiiramodva felkészült falni azt. Tompafog indokoltan továbbhajtott. Holdprém a falon lógó köpenybe bújt a veszély elől. Igen, abba a köpenybe, amit hősünk még mindig a falban ragadt lövedéken tartott.

- Semmi baj! Ura vagyok a helyzetnek! Ezek az interdimenzionális szutykok könnyedén lerázhatók, csak még pár dimenziót kell ugranunk! – ám a villanás helyett a hajó csak gyorsan haladt előre. – Azt hiszem. ebben a dimenzióban minden ugyanolyan, mint a miénkben. Csak a rendes hajtóművet kaptuk meg…

Az űr ekkor meghasadt. A tér és az idő szövetét valami lassan szétszaggatta, és a hajó előtt megjelent a félelmetes lény! Polipcsápjai vérre szomjazva tekergőztek madárszerű csőre körül, karmos kezeinek ölelésében vérben úszó szemek pislogtak éhesen a hajóra, és ez a nyálkás bőrű lény lassan átszivárgott a valóságba.

Tompafog készült, hogy a hajó tetején lévő löveggel szétszaggassa a lényt. Az izgalom a tetőfokára hágott! Kövér izzadságcseppek gördültek le a vámpír homlokán. Keze görcsösen szorította a löveg vezérlőkarját. Olyanok voltak, mint két elszánt párbajhős.

Egy űrbálna úszott el a hajó előtt, és bekapta az ördögi teremtményt.

- Nos, úgy látszik, mégsem haltak ki ezek az állatok. Rohadjak meg, ezek után visszaadom a vadászengedélyem… - Holdprém visszaszökkent gazdájának ölébe, majd egy nagy durranást hallottak a gépházból. – Akkor mégsem más a hajtómű. Csak kicsit túlterheltük. Menjünk! Cseréljük ki ezt a vacakot! Ennyi szívritmuszavar elég mára…

Elindultak a Jupiter holdjára, a Csillagcsavar műhelybe.

– Visszamenjünk a Földre? Kíváncsi vagyok, mi lehet arra mostanában. Vajon az a professzor él még? Biztos. Amennyit szívatott, biztos halhatatlanná tette magát. Csak hogy tovább tehesse, amit… milyen gyerekes!

És ahogy sodródott az űr csillagai között, valahol egy alvilági arcok vezérelte hajót épp szitává lő egy valamivel gyorsabb járőrhajó.

VÉGE?

Előző oldal Thomas Otto
Vélemények a műről (eddig 4 db)