Sápsepesi úr különös kalandjának utóélete

A jövő útjai / Novellák (1191 katt) Jimmy Cartwright
  2011.03.07.

Sápsepesi úr élete gyökeresen megváltozott, amióta az ufók elvitték a Holdra. Minden azzal kezdődött, hogy különös utazásának történetét megírta egy személyes jóbarátja, s az írás meg is jelent egy amatőr lapban. Az ezt követő események lavinaként zúdultak Sámuelre. Először kollégái körében aratott sikert és elismerést, bár volt néhány közöttük, aki rossz szemmel nézte mindezt. A főnökei hamarosan előléptették csoportvezetővé, s kisvártatva üzemvezető lett belőle. Mindezek okán természetesen különböző gyorstalpaló tanfolyamokon vett részt, a vállalat kontójára.

Erre már a helyi média is felfigyelt, sorra jöttek az újságcikkek, a rádiós szereplések, a televíziós fellépések, s minduntalan felmerült egy kérdés. A kérdés pedig általában így hangzott: „Ki is volt pontosan az a vezér, és miféle katonai bázis van a Holdon?” Sápsepesi úr azonban gondosan kitért a válasz elől, legfeljebb csak annyit mondott, hogy rendes, tisztességes, jóravaló emberek élnek ott. Ám amikor megmutatta, milyen kitüntetést kapott, valahogy mindig a riporterekbe fagyott a szó, s nem is kérdeztek többet.

Ezen események hatására nemsokára felkereste otthonában Sápsepesi urat a helyi rendőrkapitány. A hosszúra sikerült elbeszélgetés után a rendőrkapitány úgy döntött, Sápsepesi úr a társadalomra veszélyes elem, ezért előzetes letartóztatásba helyezte, és lakat alá zárta a helyi fogházban. Sápsepesi kollégái másnap reggel sztrájkot hirdettek, majd a rendőrség épülete előtt demonstrációt jelentettek be mindaddig, amíg ki nem engedik őt. Errefel a rendőrkapitány saját hatáskörében kiadta a parancsot, hogy az összegyűlt tömeget fel kell oszlatni. A helyi rendőrség a környező városok állományával kiegészülve eleget is tett a parancsnak, annak ellenére, hogy a tüntetők ellenálltak. Mivel a felszólításra nem reagált a demonstráló tömeg, ezért könnygázzal és gumibotokkal rohamozták meg őket, ám a tüntetők mindenre fel voltak készülve, így kövekkel, Molotov-koktélokkal, fa- és acélbotokkal támadtak vissza a rendőrökre. A hosszúra nyúló utcai összecsapásnak a megyei állomány vetett véget, amikor megjelentek a vízágyús gépjárműveikkel.

Ezen eseménnyel párhuzamosan a gyorsan ítélő bíróság terroristának mondta ki Sápsepesi Sámuelt, nemzetellenes erőkkel való együttműködés okán. Természetesen erre már a Hazafias Idegenrendészeti és Nemzetvédelmi Iroda (HINI) is felkapta a fejét, így Sápsepesi urat a legszigorúbb körülmények között szállították el egy igen szigorúan őrzött börtönbe, ott is egy szűk kis magánzárkát kapott.

Sápsepesi úr hívei ekkor a nyilvánossághoz fordultak, úton-útfélen nyilatkoztak minden médiának, s elmondták, hogy szerintük Sámuel áldozat, nem tehet semmiről, hiszen ufók rabolták el, s ő csak azt tette, amire megkérték, ráadásul Sápsepesi a szakma kiválósága. Mi több, Sámuel maga a bizonyíték arra, hogy az emberiség nincs egyedül a világegyetemben, ezért inkább Snobel-díjjal kellene kitüntetni, nem pedig börtönbe zárni.

A sorozatosan sugárzott hírek természetesen eljutottak a külföldi sajtóorgánumokhoz is, miáltal az egész világon hatalmas tömegek kezdtek el tüntetni azért, hogy Sápsepesit engedjék szabadon. Ezt azonban már a nagyhatalmak sem engedhették el a fülük mellett, így információkat követeltek az üggyel kapcsolatban a HINI-től, valamint aggodalmukat fejezték ki afelől, hogy ez a hír egyáltalán a világ köztudomására jutott. A nagyhatalmak annál is inkább be voltak rezelve, mert hónapok óta nem tudtak kommunikálni a Marsra illetve a Vénuszra telepített harcálláspontjaikkal, ráadásul a kialakult helyzetben személyesen sem tudtak elmenni.

A dolog odáig fajult, hogy a nagyhatalmak, közös erővel nemzetközi bíróság elé citálták Sápsepesi urat, akit végül azzal vádoltak meg, hogy az emberiség elpusztítására törő idegenekkel szövetkezett, ezért életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, s kimondták, hogy fellebbezésnek helye nincs, így az ítéletet azonnali hatállyal végre is hajtották.

Néhány nappal ezután következett az be, amelytől a nagyhatalmak is rettegtek. A Föld légterét ugyanis alig egy óra alatt ellepte a Holdról érkező hatalmas armada. Ezután a vezér ultimátumot küldött minden egyes államfőnek, hogy amennyiben 24 órán belül nem adják át neki a bolygó teljes irányítását, úgy a rendelkezésre álló fegyvereit bevetve tesz rendet a planétán.

A nagyhatalmak azonban úgy gondolták, hogy közös erővel elbírnak a holdi sereggel. Felderítőket küldtek hát, hogy kiderítsék, melyik űrhajó az armada vezérhajója, ám a felderítők sikertelenül tértek vissza, s csak annyit tudtak jelenteni, hogy minden űrjármű teljesen egyforma. A nagyhatalmak vezetői alig kapták meg a felderítők jelentését, újabb üzenetet kaptak a vezértől is. Meglepő módon azt követelte, hogy Sápsepesi Sámuelt engedjék szabadon, mivel az különösen nagy szolgálatot tett neki. Még azt is megmondta, melyik koordinátán lévő űrjárműre küldjék. Persze a nagyhatalmak rögtön biztosak voltak benne, hogy az lesz a vezérhajó, így Sápsepesi helyett több nukleáris töltetű rakétát küldtek a hajó ellen. Azonban a rakéták hatástalanul hullottak az óceánba, mielőtt még elérték volna a „vezérhajót”. Szinte rögtön érkezett is az újabb üzenet a vezértől, amelyben közölte, hogy éppen erre a reakcióra számított, s még ha a rakéták véletlenül el is érték volna a hajót, akkor sem tettek volna benne kárt. Mellesleg azt is közölte, hogy amíg az általa okozott felfordulással voltak elfoglalva, addig Sápsepesi Sámuelt kis zöld barátai kimenekítették börtönéből, valamint számtalan másik, arra érdemes embert is elhoztak, hogy új hazát alapítsanak.

Néhány óra múlva Sápsepesi Sámuelnek jutott a megtiszteltetés, hogy a vezér szóvivőjeként bejelentést tegyen a Földlakók számára. Ebben elmondta, hogy az armada az univerzum legerősebb, leggyorsabb és leghatékonyabb hadserege, senki és semmi nem állíthatja meg. Közölte azt is, hogy az eltelt évtizedek alatt új hazát találtak, amelyre csak ők és a kiválasztottak juthatnak el, hogy boldog, békés, fejlett és egészséges társadalomban éljenek. Sajnálatát fejezte ki továbbá az egész armada és a kiválasztottak nevében, hogy a Föld lakói, különösképpen az uralkodói nem képesek másra, csak a háborúskodásra, a kizsákmányolásra, önmaguk és a természetes élőhelyük tudatos elpusztítására. Reményét fejezte ki, hogy távozásuk után gyökeres változások következnek be a bolygón, s az itt maradtak mégis észhez térnek és rendet tesznek, ha még nem késő. Búcsúzóul felhangzott a vezér kedvenc indulója, amely közben az armada csöndesen és méltóságteljesen távozott.

Az emberek néhány napig még szédelegtek az élménytől, ám mivel minden csoda három napig tart, visszatértek a szürke hétköznapok megszokott ritmusához.

* * *

Sápsepesi Sámuel kipihenten ébredt új otthonában, kávé illata szállt felé. Kinyújtózkodott, felkelt, megmosakodott a fürdőszobában, majd kiment a konyhába. Megölelte szép és kedves feleségét, Sápsepesiné Juhász Máriát, s csókot lehelt orcájára. Mire közösen elkészítették a reggelit, gyermekeik, Andor, Gyula, Réka és Tímea is helyet foglaltak az étkezőasztal körül. A reggeli elfogyasztása után Sámuel a fiúkat, Mária pedig a lányokat vitte iskolába, majd Sámuel dolgozni ment a cipőfűzőszorító-pöcök gyárba, ahol üzemvezető pozíciót töltött be, Mária pedig elintézte a napi bevásárlást, hazament, gondozta a konyhakertet, megöntözte a virágokat, kimosott, kitakarított, elment a lányokért az iskolába, majd estebédet főzött. Sámuel a munkából hazafelé jövet elhozta a fiúkat az iskolából, elvitte őket lovasíjász edzésre, majd közösen hazatértek, ahol együtt elfogyasztották az estebédet. A nap további részét a gyermekek játékkal, kikapcsolódással töltötték, míg szüleik a szomszédokkal beszélgettek.

Sápsepesi Sámuel elégedett volt új életével, sőt, úgy tapasztalta, hogy mindenki más is boldog és elégedett volt. A vezér, bár szigorú volt, mégis igazságosan és tisztességesen irányította társadalmukat. Bár Sámuel a megpróbáltatásai során sokszor úgy érezte, nem kellett volna segíteni a Holdon lévő bázis lakóinak, ám az eltelt évek alatt szinte el is felejtette azt a néhány hónapot. Csak azt sajnálta időnként, hogy a hírek szerint a Földön maradt emberek lassan de biztosan tovább pusztították a bolygót, s önmagukat.

Előző oldal Jimmy Cartwright