Agyrém

Horror / Novellák (550 katt) kovacsgabor
  2020.03.19.

1.

Átlagos napnak indult ez is, mint a többi, de mikor a mérleg nyelve rossz irányba billen, bármi megtörténhet és akkor, mikor az ember már azt hinné, minden rendben van, hirtelen elromlik és tönkre megy minden.

– Most mit csináljak? Oh, Istenem!
– Semmi gond, csak nyugodj meg!
– Igen!
– Nincs miért aggódnod.
– De meghalt.
– Nem lesz semmi baj.
– De ha valaki megtalálja és rájön?
– Ki? Senki nem fogja keresni.
– De ha mégis?
– Ne aggódj!
– Oh!
– Emily rossz lány volt. Meg kellett büntetni őt.
– De ez gyilkosság.
– Igen? Most már késő bánkódni, megtörtént. Ne törődj vele!
– Ezt nem mondhatod komolyan?
– Bízz bennem!

Csúnya látvány volt, ahogy ott feküdt a kislány, élettelenül, összezúzott koponyával, minek darabjai az agyvelőbe fúródva folydogáltak a sebből, vérrel és szőke hajcsomós bőrdarabokkal keveredve. Öt perccel ezelőtt még egy lüktető, gondolkodó szerv volt, s most szétroncsolt húsdarabként csorgott, obszcén módon megcsúfolva egy szépséges, ártatlan arc elevenségét. Egy angyali arcét, mely egykor oly sok boldog mosolyt hintett ennek az elfajzott, boldogtalan világnak. Egy arc, mi most oly sok fejfájást okozott Marynek. „Mama, játssz velem! Gyere játsszunk!”

Mary csak állt, kezében a véres vasalót tartva, amivel pár perccel ezelőtt sújtott le, és a halott kislányt figyelte. Olyan békésen feküdt. – Bárcsak mindig ilyen lett volna! – gondolta. – Akkor nem kellett volna megbüntetnem. Soha nem értette meg, hogy a mamának dolga van.

A lány feje körül, a vörös tócsa egyre csak nőtt.

– Rossz kislány! Most megint takaríthatok utánad.
– El kell tüntetned!
– De mit mondjak Eddynek, ha hazajön?
– Mondd azt, hogy megszökött.
– Nem fogja elhinni.
– Dehogynem. Te csak tüntesd el a holtestet!
– Istenem! Mit tettem?
– Emily rossz volt. Meg kellett büntetni.
– De meghalt.
– Nem, elszökött.
– Elszökött?
– Igen. Nem szeretett már téged, sem Eddyt.
– De, de...
– Nem szeretett.

A nő, zokogva térdre rogyott a vasalóállvány mellett, majd, miután kisírta magát, elindult a felmosó vödörért és a felmosórongyért, hogy eltüntesse tettének nyomait, és tisztára mossa a padlót és a lelkiismeretét.

A rongy csobbanva kavarta fel a vörös vizet a vödörben.

– Mi legyen a testtel?
– Még van néhány óra addig, amíg Eddy haza nem ér. Ásd el!
– Ássam el?
– A rózsabokor mögé. Eddy észre sem fogja venni.
– Igen!

Mary a sufniban talált ásót, lapátot és talicskát a tetemnek.

A munka nem tartott tovább két óránál sem. Szerencséje volt. A talaj nem volt nagyon köves.

A nő, a fürdőszobában állt és a tükörképét bámulta, csurom mocskos volt az ásástól, majd hangosan beszélni kezdett.

– Mi történt? Istenem, mit tettem? Egy szörnyeteg vagyok. – A hajába túrt, majd ismét a tükörképét vizslatta. – Még ki kell vasalnom a maradék ruhát, és meg kell főznöm a vacsorát.

2.


A redőny hangosan zörrent.

– Itt a tavasz. Felkelni! Hasadra süt a nap.
– Hagyj aludni!
– Na, kelj fel, Eddy!
– Jól van, na!
– Szép időnk van. Menjünk ki a kertbe!
– Muszáj most?
– Hidd el, a friss levegő jót fog tenni!

Eddy lassan, komótosan kelt fel. Nem volt semmi kedve felkelni még. Fáradt volt és megtört. Amióta Emily megszökött, nem ugyanaz az ember volt, aki régen. Az idő nem enyhítette a fájdalmát, sőt rögeszméssé vált. Még most sem értette, hogy mehetett el. Biztos volt benne, hogy ez nem igaz. Valami baja eshetett. Nem telt el nap, hogy ne gondolt volna az ő hercegnőjére.

Ellenben Mary, semmit nem változott. Ugyanolyan rendmániás volt, mint Emily eltűnése előtt. A házban mindenhol tökéletes rendet tartott, semmi jelét nem mutatta annak, hogy egy kicsit is hiányozna neki a lánya, sőt ellenkezőleg, boldog volt, felszabadult.

A kertben a hó nagy része már elolvadt. Mindent fehér, zöld és barna foltok borítottak.

– Hát nem szép az idő?
– De nagyon.
– Mi a baj?
– Neked nem hiányzik Emily?
A nő arcáról lefagyott a mosoly.
– Ezt miért kérded?
– Mert... Nem is tudom...
– Nekem is hiányzik.

A férfi ennyi év együttélés és házasság után, tudta, mikor hazudik a felesége. Némán sétáltak tovább. A rózsabokorhoz érve Mary megszólalt:

– Nem is tudod, mennyire hiányzik.
Eddy a nőt figyelte. Most őszinte volt.
– Szerintem nem szökött meg.
A férfi érezte, ahogy a felesége valahogy megint más lett.
– Mire gondolsz?
– Mi van akkor, ha elrabolták, vagy még rosszabb?
– Mire gondolsz? – A nő meredten bámult maga elé, miközben a kérdést ismételte.
– Nem tudom. Nem tudom pontosan, de szerintem valami nincs rendjén ezzel a sztorival.
– Uram Isten, tudja!
– Hallgattasd el!
– Nem. Nem. NEM!
Eddy a felsége arcát figyelte. A tekintete elhomályosult, az arcizmai rángtak.
– Drágám, jól vagy? – A nő nem válaszolt.

A rózsabokrot figyelte és magában motyogott. A férfi követte neje tekintetét.

A csupasz rózsaszárak mögötti nedves, sáros földből egy eltorzult, de ismerős arc nézett vissza rájuk.

– Édes Istenem! Emily.
– Rossz kislány volt. Meg kellett büntetni.
– Te tetted ezt?
– Rossz kislány volt. Meg kellett büntetni.
Te rohadt KURVA! ROHADT KURVA!

A férfi obszcén, vulgáris jelzőket ordítozva, mint ki eszét vesztette, nekiugrott a nőnek és addig fojtogatta, míg ki nem lehelte a lelkét.

***

A sárban térdepelt és a földet túrta, kaparta, akár egy kutya, de végül kiásta a kicsi Emilyt. Úgy érezte, egy örökkévalóság telt el. Csurom sár és mocsok volt a holttest, szöveteit a rothadás és a férgek már kikezdték. Szemei helyén sötét foltok voltak.

Szorosan magához ölelte a kislány tetemét, s akár egy megtébolyodott holdkóros, hangosan énekelni kezdett. Körmei beszakadtak és véreztek, de mégsem az volt, ami a legjobban fájt neki.

Később bevitte a hullát a házba, letisztogatta és felöltöztette. Eddy nem egy bomló, rothadó testet látott, hanem az ő hercegnőjét, Emilyt. Hangosan beszélt hozzá, mintha még mindig élne. Elmesélte, hogy előléptették a munkahelyén, meg azt, hogy milyen babát látott a játékbolt kirakatában, és ha jó kislány lesz, akkor karácsonyra megveszi neki, de csak akkor, ha soha többé nem csinál olyan butaságot, hogy elszökik. – „Soha többet ne csinálj ilyet! Soha, soha!”

Miután elfogyott a mondandója, felment az emeletre, és megágyazott Emilynek. A szobája ugyanolyan volt, mint mikor „eltűnt”. Anyja naponta takarította azt is. Aztán lement a testért.

Átöltöztette pizsamába, majd lefektette, még esti mesét is mondott, majd megcsókolta a szétroncsolt koponya homlokát és elment lefeküdni.

Előző oldal kovacsgabor
Vélemények a műről (eddig 4 db)