A fekete Les Paul

Szépirodalom / Novellák (781 katt) n13
  2020.03.20.

Emlékszem önmagamra, amint ott állok a hideg, őszi szélben a hangszerbolt kirakata előtt és nézem. Az érzésre is emlékszem, meg a vágyra és a vívódásra. Akartam, de nem lehetett. Nagyon tetszett, de megmagyaráztam magamnak, se a hely, se anyagi helyzetem nem teszi lehetővé, hogy megvegyem.

Ő egy fekete Les Paul típusú elektromos gitár volt egy szürke kisváros egyetlen hangszerboltjában. A gazdája beadta bizományos értékesítésre. Én huszonévesen katonai szolgálatomat töltöttem. A heti pár kimenő alatt, ha tehettem, mindig elmentem megnézni. Egyszer még minden bátorságomat összeszedve be is mentem, hogy kipróbáljam. Drágának találtam, de foglakoztatott a dolog. Esténként a laktanyában vad terveket szövögettem, hogy lehetne kideríteni, ki a tulaj. Talán tudok vele alkudni.

Aztán félév után áthelyeztek abba a városba, ahol eredetileg laktam. A fekete gitárt meg elfelejtettem. Közben javában zajlott az élet, és eltelt vagy harmincegynéhány év. Nem lettem profi zenész, más dolgokat csináltam. A zenélés mindig megmaradt, de ma már sincs akkora jelentősége az életemben. Ötven felé már más a fontossági sorrend. Azóta sok hangszerem volt, jöttek mentek, adtam és vettem őket, de egyik se volt az igazi. Az egyik kényelmes volt. de nem volt jó a hangja, vagy ha jó hangja volt. akkor kényelmetlen volt a nyaka, esetleg csúnya volt, vagy csak egyenetlen a súlyelosztása. Aztán történt valami.

Egyik nap éppen kedvenc hangszer hirdető oldalamat böngészve a neten észrevettem egy szemrevaló, fekete Les Pault kópiát. Csak egy testet hirdettek, elektronika nélkül nevetséges áron. Arra gondoltam, hogy ha ebből még kicsit alkudni tudok, megveszem, megcsinálom, aztán eladom, talán még egy kis nyereségem is lesz rajta. Ki tudja? Márkája nem volt ismerős, és a neten se találtam túl sok infót róla. Egy-két hasonló példány azért felbukkant külföldi oldalakon, nem is rossz áron, és meglepően jókat írtak róla. Valami kis koreai gyár volt anno, ami elég jó minőségben másolta a Gibsonokat, talán ezért is szűntek meg a kilencvenes években. Nem készítettek sok gitárt.

Kis levelezés a tulajjal a gitár állapotáról, aztán szó mi szó, megvettem. Pont azon a napon találtam hozzá ugyanazon az oldalon egy pár Ibanez kerámia hangszedőt (kettőt egy áráért), így aztán azt is megvettem. Hangerő és hangszín gombokat is rendeltem hozzá a megfelelő stílusban. Az elektronikáját én újítottam fel, a bundjait egy nagyon ügyes hangszerész ismerősöm síkolta. Volt vele munka, de aztán elkészült. Amikor először játszottam rajta, az maga a döbbenet volt. Egy csoda. Ez a régi, nevenincs, öreg hangszer újra életre kelt, és énekelt, nem is akárhogy! Ez a gitár úgy szólt, ahogy mindig is szerettem volna.

Igen, ez az! Mindig ezt a kerestem! – gondoltam magamban.

Azóta ez az egyetlen elektromos gitárom, a többit eladtam. Ma azon töprengtem, az élet néha furcsa dolgokat produkál. Végül mégis enyém lett a fekete Les Paul.

Előző oldal n13
Vélemények a műről (eddig 2 db)