Ecua Dóri legendája

Szépirodalom / Novellák (703 katt) Jávorszki András
  2020.02.22.

Faragó Balázs már ötévesen ismerte a betűket. Bár nem tudott még folyékonyan elolvasni hosszabb szövegeket, de arra már képes volt, hogy rövidebb szavakat, esetleg egyszerűbb tőmondatokat kibetűzzön. A szülei büszkék voltak rá ezért, és ő is magára; vele egykorú barátainak gyakran megmutatta tudományát. Az apja úgy vélte, jobb is, ha némi előtanulmánnyal kezdi majd el az iskolát.

Balázs egyszer, amikor az odahaza található újságokban és a különféle dolgok csomagolásán található szavakat betűzte, egy különös névre bukkant: nem kis meglepődésére azt olvasta, hogy valakit Ecua Dórinak hívnak. Balázs úgy találta, meglehetősen érdekes csengése van ennek a névnek, hiszen még csak hasonlóval sem találkozott soha. Dórit csak egyet ismert, az egyik óvodai csoporttársát, a Tolnai Dórit, de amikor megkérdezte őt, hogy hallott-e már ilyen furcsa vezetéknévről, a kislány is csak tanácstalanul rázta a fejét. Az édesanyjának pedig csak másnap említette meg a különös nevet, de akkor már nem emlékezett rá, hol olvasta pontosan, így megmutatni sem tudta neki. Az anyja azzal intézte el a dolgot, hogy sok érdekes és ritka név létezik, éppen ezért nem kell az ilyesmin csodálkozni.

Sok évvel később a huszonnyolc éves Faragó Balázs, aki egy évtizede elveszítette az édesanyját, és aki Tolnai Dórit is elfelejtette már régen, az íróasztalánál ült a munkahelyén, beletemetkezve a számtalan kimutatásba, ami ott vibrált előtte a számítógép monitorán. Az ablakon túl álmosító, október végi köd ülte meg a várost, így délelőtt tíz óra tájt a munkatársa azt javasolta neki, tartsanak pár perc szünetet és igyanak meg egy kávét, mielőtt elalszanak. Balázs rábólintott a dologra.

Az étkezőben csak ők ketten voltak. A várható év végi prémiumról beszélgettek, meg arról, hogy Balázs felesége már három hónapos terhes. Miközben belekortyolt a kávéba, elméjének leghátsó zugában, mint ködből a kósza árnyék, egy pillanatra bevillant Ecua Dóri neve. Nem először fordult már vele elő, így nem is nagyon foglalkozott vele. Tudta, hogy mindenkinek vannak halvány emlékei a régmúltból, amelyek néha minden különösebb ok nélkül a felszínre buknak, de el is tűnnek még azelőtt, hogy az ember egyáltalán foglalkozhatna velük.

Ki volt az az Ecua Dóri, kérdezte magától nemrég egy ugyanilyen alkalommal. Egy gyerekkori barát, vagy egy szomszéd? De nem találta rá a választ, ezért újból elintézte annyival, hogy ilyen név valószínűleg nincs is, és csak a fantáziája szülte.

Megitta a kávéját, elmosta az üres csészét, majd visszarakta a szekrénybe. A polcon, a fejre fordított kávéscsészék mellett félkilós kiszerelésű, félig üres, sötétzöld tasak állt, benne az illatos őrült kávéval. Régi márka volt, már talán a szülei, sőt, a nagyszülei is azt itták. Ízletes, dél-amerikai kávé volt. A csomagolás alján apró betűkkel, amit Balázs az életében csak egyelten egyszer olvasott el, számtalan információ állt, többek között az is, hogy: ecuadori pörkölésű.

Előző oldal Jávorszki András
Vélemények a műről (eddig 1 db)