Gyönyörű kék

Szépirodalom / Novellák (715 katt) Jávorszki András
  2020.02.18.

- Jó, én értem, hogy miért tetted – mondta Lili –, de miért kék?
- Mert ez a legszebb szín a világon. – Ádám kényelmesen elnyúlt a kanapén, jobbjával a kutya fültövét vakargatva.
- Oké, szeretted ezt az állatot – nézett Lili a tacskóra –, de kék színű szőr? Ki látott már kék kutyát?
- Hát, eddig senki. De most már ilyen is van.

Lili rosszallóan csóválta a fejét. Még csak három hónapja járt Ádámmal, és azt hitte, már ismeri a fiút. Most azonban rá kellett jönnie, hogy vannak dolgok, amikkel még meg tudja lepni. Amikor az év elején találkoztak azon a tárlaton – Ádám első kiállítása volt –, a lány azonnal belehabarodott a fiatal festőfiúba. Ádám festményei lenyűgözők voltak; a formák sokszínűsége, a finom ecsetkezelés, a lágy kontúrok ugyanúgy rabul ejtették Lilit, akárcsak a fiú személyisége. A festmények tobzódtak a kékben, a világ összes kék színű árnyalatában. Ádám rajongott ezért a színért.

A kis tacskó, Ádám másik nagy szerelme a kék színű olajfestékek mellett, öt nappal ezelőtt pusztult el. Hirtelen történt az eset, és Lili nem is tudta pontosan a halál okát, mert éppen a városon kívül tartózkodott, Ádám pedig nem magyarázkodott neki, csupán szűkszavúan közölte a hírt, amikor a lány este hazaért. Most pedig itt van megint, és boldog farkcsóválással fogadja a simogatást.

- Nem félsz, hogy ebből bajod lesz? – kérdezte Lili. Nem részletezte, mire gondol, hiszen a fiú is jól tudta. A háziállatok otthoni klónozását már régóta nem tiltotta a törvény, de az előírások ragaszkodtak hozzá, hogy az állatnak ugyanolyannak kell lennie, mint életében volt. Bármiféle módosítás állatkínzásnak minősül.
- Ugyan – legyintett Ádám –, szinte ki sem jár a házból. Esetleg a hátsó udvarra megy ki néha a dolgát elvégezni. Oda pedig nem lát be senki. És különben is – hozta fel a végső érvet – neki mindegy. Nincsen sem öt lába, sem négy füle. Csak a szőre lett kék. Az pedig ugyan miért zavarná?
- Hát jó – vonta meg a vállát Lili –, tulajdonképpen nem zavar engem sem. Csak olyan… - a megfelelő szót kereste – olyan furcsa. – Nem pontosan ezt akarta mondani, de nem jutott eszébe jobb kifejezés.

Megebédeltek, majd délután sétáltak egyet a közeli parkban. Melegen sütött a tavaszi Nap, a fák már bontogatták a virágaikat. Amikor öt óra körül hazatértek, Ádám letusolt, majd aludni ment. Lili nem kérdezősködött, tudta, hogy sok művészhez hasonlóan ő is főleg éjszaka dolgozik. Napközben szinte rá sem tudott nézni az ecsetekre és a vászonra, de ha esténként munkához látott, sokszor hajnalig dolgozott megállás nélkül.

Késő este Lili a kanapén ült és tévét nézett. Nem igazán kötötte le az a régi film, ami a képernyőn vibrált, de nem talált magának jobb elfoglaltságot. Odakint hideg, áprilisi eső verte az ablakokat; a délutáni kellemes időnek nyoma sem maradt. A kis tacskó is a kanapén pihent, közvetlenül a lány mellett. Lili időnként gyengéden végigsimított a fején és a hátán. Az egyik ilyen mozdulatnál az ujjai valami érdes dolgot tapintottak ki a kutya nyakszirtjén. Felkattintotta a kanapé mellett álló olvasólámpát, hogy jobban szemügyre vegye, mit talált.

A kutya nyakán egy három centiméter hosszú, nyílegyenes seb húzódott. Először arra gondolt, hogy az állat csak kivakarta, de ezt az ötletet gyorsan elvetette. Az nem lenne ennyire szabályos. Minél tovább nézte, annál erősebbé vált benne az érzés, hogy a seb kísértetiesen hasonlít egy késszúrás nyomára.

Lilinek összeugrott a gyomra. Tudta, hogy a klónozott állatok magukon viselik az előző életükben szerzett sebeket is. Ez viszont nem egy régi sérülés volt. Még csak most kezdett varasodni. Nem lehetett egy hetesnél régebbi.

Vagy inkább öt napnál, hasított belé a felismerés, és eszébe jutott, amikor ő kedd este hazaért, Ádám pedig a kiskutya halálhírével fogadta. Lili már akkor sem értette, hogyan pusztulhatott el az állat olyan hirtelen, minden előzmény nélkül.

Istenem, csak nem azért tette, hogy kék formában hozhassa vissza, gondolta ijedten Lili, és végiggondolta Ádám rajongását mindenért, ami kék. Rajongás igen. Vagy már inkább már beteges vonzódás, állapította meg magában.

A háta mögött feltornyosuló árnyékot észre sem vette. Egyetlen hang nélkül csúszott le a padlóra, amikor az erős ütés lesújtott a feje tetejére.

Nem ájult el azonnal. A fájdalom és az ütés okozta bódulat ködén keresztül még érzékelte, hogy a saját vérében fekszik, és látta, ahogy Ádám letérdel mellé.

- Egy perc, és elég vért veszítesz, hogy vége legyen – mondta a fiú –, de ne aggódj, hiszen nem maradsz halott. Lesz egy gyönyörű, kék szobád, odalent a pincében. Ugye megérted, hogy onnan viszont soha többé nem engedhetlek ki? – megnyalta kicserepesedett ajkait. – Amikor újjászületsz, a bőröd már kék lesz. Gyönyörű kék.

Előző oldal Jávorszki András
Vélemények a műről (eddig 1 db)