Rommel észak-afrikai hadjárata az el-alameini csata kezdetéig

Külvilág / Történelem (1882 katt) Ida
  2010.08.17.

Bevezetés

Írásom témája Erwin Rommel észak-afrikai hadjárata az el-alameini csata kezdetéig, helynek tárgyalásához elengedhetetlen megvizsgálni Észak-Afrika hadszíntérré vált tájait, hiszen barátságtalan jellegével alaposan befolyásolta a hadviselő felek tevékenységét. Emellett pár szóban áttekintem az olaszok sikertelen hódítási kísérletét Észak- Afrikában és katasztrofális vereségüket, mely szükségessé tette a német katonai beavatkozást. Ezután fogok rátérni Rommel hadjáratának bemutatására az el-alameini csata kezdetéig, mely döntő fordulópontnak bizonyult e hadszíntér eseményeiben.

A hadszíntér

Afrika északi részén mindössze egy néhány kilométeres tengerparti sáv alkalmas hadműveletek végzésére, melytől délre a szinte járhatatlan Szahara terül el. Az éghajlat rendkívül szélsőséges. Áprilistól júniusig sivatagi szélviharok, októbertől áprilisig a hirtelen, heves esőzések jellemzik az időjárást, nyáron pedig 55°C körüli a nappali hőmérséklet. A talaj kemény és kavicsos, de mélyedések, hasadékok és vízmosások tagolják, melyek felhőszakadáskor vízzel telnek meg. Ezek miatt rendkívül nehéz a közlekedés a különböző járművekkel. A katonáknak komoly gondot okozott a jellegzetes tereptárgyak hiánya is, így gyakran kénytelenek voltak a csillagászati helyzet-meghatározásra hagyatkozni. Ez a környezet önmagában is számos problémát jelentett a hadviselő feleknek.

Előzmények

Miután Olaszország csúfosan leszerepelt a németek "árnyékában" Franciaország ellen indított hadjáratában, Mussolini Etiópiában és Észak-Afrikában igyekezett katonai babérokat gyűjteni, és az olasz flottának szabad kijárást biztosítani az óceánokra Szuezen és Gibraltáron keresztül. E törekvésével viszont sértette a brit birodalom érdekeit. Etiópiai hadjárata teljes vereséggel végződött. Líbiában Rodolfo Graziani vezetésével kétszázezer olasz katona állomásozott, de ezek nem a legkorszerűbben felszerelt csapatok voltak. L-3-as könnyű, és a szegecselt közepes harckocsik ekkor már elavultak voltak. Emellett komoly problémák voltak a tisztikar felkészültségével és a katonák kiképzésével. Legfőbb támaszpontjuk Tripoli kikötője volt, ahová az utánpótlás érkezett az anyaországból. Vele szemben a brit Wavellnek hatvanháromezer katonája volt, akik felkészültebbek és jobban felszereltek voltak az olaszoknál. Az ő legfőbb támaszpontja Alexandria volt. Továbbá nagy előnye volt az olaszokkal szemben, hogy a Földközi-tengeren a brit flotta volt fölényben, ami biztosította a szükséges utánpótlást, és gátolta az olasz csapatok ellátását. 1940 szeptemberében az olasz csapatok megfelelő előkészítés nélkül megtámadták a brit fennhatóság alatt álló Egyiptomot. A britek 1940. decemberében indított ellenoffenzívája teljesen szétzilálta az olasz védelmet Szidi-Barráninál. Az olaszok egészen Beida Fummig szorultak vissza, ahol 1941. február 7.-én a brit haderő bekerítette és megadásra kényszerítette őket.

A német beavatkozás

A britek fényes győzelme nem hozott tartós eredményeket az észak-afrikai hadszíntéren. Ennek két alapvető oka volt. Az egyik, hogy Churchill Wavell csapatainak jelentős részét átcsoportosította a görögországi hadszíntérre, még mielőtt Tripoliig előrenyomulva végképp kiszoríthatta volna az olaszokat Észak-Afrikából. A másik ok, hogy Hitler tartott attól, hogy Tripoli eleste után az olaszok nem folytatják a háborút, sőt talán a katonai kudarc Mussolini és a fasizmus bukásához vezethet Olaszországban. Ezért határozta el, hogy kisebb katonai támogatást nyújt az olaszoknak. E haderő feladata az volt, hogy feltartóztassák a britek seregét ezen a hadszíntéren, amíg a németek kivívják az egész háború sorsát eldöntő győzelmet az orosz fronton.

Hitler az 5. könnyű és a 15. páncélos hadosztályt küldte az olaszok megsegítésére, amik az Afrika Korps néven váltak ismertté. A 15. páncéloshadosztály viszont csak 1941 májusában érkezett meg Afrikába. Ezek ütőerejét a Pz III-as és Pz IV-es harckocsik alkották, de rendelkeztek kevésbé hatékony Pz I-es és Pz II-es harckocsikkal is. A tüzérség legjelentősebb fegyvere a 88 mm-es ágyú volt. Az olaszok is kaptak erősítést. Az olasz hadsereg elit egységei közé tartozó Ariete harckocsihadosztályt és a Trento gépesített hadosztályt küldték Észak-Afrikába, emellett megerősítették a már itt lévő öt gyalogoshadosztályt is.

Az Afrikába vezényelt német erők parancsnokául Hitler Erwin Rommelt nevezte ki, aki ez által elvileg az olasz parancsnokságnak lett alárendelve. Rommel 1891-ben született. 1910-ben vonult be a német hadseregbe, és már az I. világháborúban komoly katonai érdemeket szerzett. 1940-ben részt vett Franciaország lerohanásában. Afrikai hadjáratai során vált híressé, és ezt elsősorban ellenségeinek köszönhette. Ekkor kapta a Sivatagi Róka nevet is. Sikerei után a britekben róla kialakult képet jól tükrözi Auchinleck tábornok különleges parancsa: Valós a veszélye, hogy "barátunkat", Rommelt valamiféle varázslónak vagy gonosz szellemnek képzelik katonáink, akik túlságosan sokat beszélnek róla. Habár nagyon tetterős és kiváló képességű parancsnok, nem lehet szuperembernek tekinteni. De még, ha az volna, akkor is igen káros, ha embereink emberfölötti hatalommal ruházzák fel. Rommel valóban kiváló tábornok volt, aki remekül alkalmazta a páncélos hadviselést kihasználva a sivatagi terep adottságait, de állandó problémája volt, hogy nem kapta meg a megfelelő utánpótlást. Csatában teljesen összehangolta a harckocsik, a tüzérség és a gyalogság tevékenységét. A brit légi fölény ellenére a német repülőgépek komoly támogatást tudtak nyújtani a szárazföldi csapatoknak. Hadmozdulatait, melyeket általában zárt alakzatok alkalmazásával hajtott végre, a gyorsaság jellemezte.

Rommel támadása 1941 tavaszán

1941. márciusában viszonylag kevés brit erő állomásozott Líbiában, miután a csapatok jelentős részét átcsoportosították Görögországba. Tudtak a német csapatok érkezéséről, de nem számítottak gyors támadásra. Maga a líbiai olasz főparancsnok, Gariboldi tábornok sem akart május vége előtt támadást indítani. Rommel teljesen figyelmen kívül hagyta felettese, Gariboldi szándékait, és megérkezése után szinte azonnal támadást indított 1941 március 24-én El-Ageila ellen, és a brit egységek visszavonultak harc nélkül egészen Mersza-el-Bregáig. Rommel villámgyorsan előretörve április 2-án elfoglalta Agedábiát. A britek El-Mecseli irányába vonultak vissza, de a sivatagi terep ezen a hosszú távon megsemmisítette a 2. harckocsihadosztályukat. Rommel négy oszlopban tört El-Mecseli felé, és az egy oszloppal sikerült elzárnia a Via Balbiát Dernánál. A britek kénytelenek voltak kiüríteni Bengázit is és Tobrukba visszavonulni.

Tobruk

Tobruk egy jól kiépített erődítmény volt a tengerparton, és kulcsfontosságú szerepet játszott a britek védelmében 1941. áprilisában. Lezárta a Via Balbiát, ami az egyetlen jól járható út volt a körzetben. Jelentőségét tovább növelte tengeri kikötője, ami nagy szerepet játszott az anyaországból érkező utánpótlás fogadásában. Ezért volt létfontosságú az elfoglalása a tengelyhatalmak észak-afrikai haderejének is.

Észak-Afrika barátságtalan terepviszonyai különösen fontossá tették az utánpótlás kérdését. A modern hadviseléshez szükséges dolgok közül szinte semmi sem lehetett helyben biztosítani. A csapatok ellátását teljes egészében az anyaországokból kellett biztosítani. Ezért különösen fontos volt a kikötők birtoklása. Az észak-afrikai hadműveleteket jelentősen befolyásolta a Földközi-tengeren folyó háború, mely során mindkét fél igyekezett minél nagyobb arányban megsemmisíteni az ellenség hajón szállított utánpótlását. Tobruk ostromakor Rommelnek már komoly gondot okozott, hogy messze került Tripolitól és Bengázitól, vagyis az utánpótlás fogadására alkalmas kikötőktől, és így utánpótlási vonalai túlságosan hosszúra nyúltak. Arról, hogy ez pontosan mit jelentett Észak-Afrikában, Almásy László emlékiratai szemléletes leírást adnak. A kikötőben partra tett utánpótlást teherautókra rakták, majd ezek szállították el mindezt a harcoló csapatokhoz a sivatagos terepen előre gondosan kijelölt útvonalon, miközben maguk is rengeteget elhasználtak az értékes üzemanyagból. Út közben pedig ki voltak az ellenség légierejének és támadásainak, bár rendelkeztek némi kísérettel. Természetesen, amikor a britek törtek előre, nekik is hasonló problémákkal kellett megküzdeniük.

Tobrukot négy ausztrál és egy indiai lovassági dandár védte. Ennek az erődnek sikerült megállítani 1941-ben a tengelyhatalmak erőinek viharos előretörését, és állóháborúra kényszeríteni Rommel seregét, mely a mozgó hadviselésben volt hatékonyabb. Folyamatosan visszaverték Rommel sikertelen támadásait. Az ostrommal párhuzamosan viszont Rommelnek sikerült elfoglalni Fort Capuzzot és a Halfaja-hágót 1941 április 25-26-án, és itt védelmi állást kiépíteni. Az ULTRA segítségével, melynek feladata a rádiólehallgatás és dekódolás volt, a britek tudomást szereztek róla, hogy a 15. páncéloshadosztály is hamarosan megérkezik Észak-Afrikába. Wavell még ez előtt cselekedni akart. Fő célja Tobruk felmentése volt, és a tengelyhatalmi erők visszaszorítása Dernáig. 1941 május 15-én Wavell megindította a Brevity hadműveletet, és elfoglalta Fort Capuzzot és a Halfaja- hágót, de Rommel ellentámadása május 27-re kiszorította innen a brit csapatokat. A Brevity tehát kudarcot vallott. A következő brit hadműveletre 1941 június 15-én került sor, mely a Battleaxe nevet kapta. A terv szerint elfoglalták volna a Halfaja-hágót, miközben a 7. harckocsihadosztály délről megkerüli a tengelyhatalmi erők vonalait, és bekerítve őket kikényszeríti a csatát. A Halfaja-hágót viszont sikerült megtartani, miközben komoly veszteségeket szenvedtek a brit támadók. Wavell június 17-én este kénytelen volt visszavonulni. Így a Battleaxe is kudarcba fulladt. Ezek után mindkét oldalon személycserékre került sor. Július 12-én Gariboldi helyére Ettore Basticot nevezték ki, és az olasz vezetés remélte, hogy ő majd képes lesz Rommelre kényszeríteni az akaratát szemben elődjével. Ebből látszik, hogy az olasz és a német vezetők között nem volt felhőtlen a viszony ezen a hadszíntéren. Július 5-én Wavell helyett Claude Auchinleck került a brit sereg élére. Ő nem támadott egyelőre, hanem csapatai megerősítésére fordított gondot. Rommel pedig kihasználva a viszonylagos nyugalmat Szollumnál épített ki védelmi állásokat. Nyáron a britek jelentős mennyiségű utánpótlást kaptak, főleg amerikai Stuart és Crusader harckocsikat. A tengelyhatalmi erőkhöz lényegesen kevesebb erősítés jutott el. Ennek részben az orosz front megnyitása volt az oka, részben a brit flotta földközi-tengeri tevékenysége. Ezért kénytelenek voltak nagy gondot fordítani a járművek javítására és a zsákmányolt eszközök felhasználására.

1941. november 17.-én befejeződött a brit erők összevonása, és Auchinleck megindította november 18-án a Crusader hadműveletet. Rommel főerőit ekkor még mindig Tobruk ostroma kötötte le. A britek egészen Szídi-Rezegig nyomultak előre. Rommel kénytelen volt lemondani a Tobruk ellen tervezett támadásról és erőit a támadó britek ellen fordítani. A napokig tartó, mindkét félnek nagy veszteségeket okozó harcok alaposan kimerítették a szembenálló seregeket, de a németeknek sikerült megőrizni állásaikat ebben a körzetben. Ekkor Rommel megpróbált újra támadni az egyiptomi határ felé, hogy a visszavonulásra kényszerített britektől utánpótlást zsákmányoljon, és felszabadítsa az ellenséges vonalak mögé került helyőrségeket. Mindezt viszont akadályozta a csapatok elszenvedett vesztesége és kimerültsége, ráadásul az ULTRA tevékenysége révén Auchinleck tudomást szerzett a tervről, és felkészült a tengelyhatalmi erők támadására. Rommelnek sikerült felszabadítani Bardiát, de közben november 27-én az új-zélandiak Szídi-Rezegtől északra áttörték a tobruki ostromgyűrűt egy éjszakai támadás során. Ez Rommelt visszavonulásra kényszerítette. Mindkét fél veszteségei nagyon jelentősek voltak, de a tengelyhatalmi haderő nem volt képes ezeket megfelelően pótolni, szemben a britekkel. December 6-án a briteknek sikerült áttörni Bír-el-Gubinál, ezért Rommelnek vissza kellett vonulni Gazáláig, ahol már júniusban megkezdték egy védelmi vonal kiépítését. Így december 10-én befejeződött Tobruk nyolc hónapig tartó ostroma. A tengelyhatalmi erők végül a gazálai védelmi vonalat is elhagyták december 17-én és utóvédharcok közepette visszavonultak egészen Mersza-el-Bregáig, ahonnan elindultak 1941 februárjában. Azonban mielőtt Bengázi elesett decemberben, nagyobb mennyiségű utánpótlás érkezett ide a tengelyhatalmi erőknek, ami főleg német páncélosokból állt. A britek viszont kénytelenek voltak a csapatok egy részét egyéb hadszínterekre átcsoportosítani a sikerek után, akárcsak az elmúlt évben. Így december 26-27-én Rommel képes volt egy zsákmányszerző támadást indítani Agedábia ellen, és komoly károkat okozni az itt lévő ellenséges 22. harckocsidandárnak. Ezután ismét visszavonult a Mersze-el-Bregánál lévő védelmi vonalaihoz.

Rommel támadása 1942 elején

Rommel számított rá, hogy a britek hamarosan megtámadják, és a hosszú, keskeny vonalban elhúzódó erődtámpontokra épülő védelem nem lesz képes sokáig feltartóztatni őket. Ezért ő indított támadást 1942 január 21-én. A Bengázinál állomásozó brit erőket nem sikerült teljesen átkarolni, de január 29-én a tengelyhatalmi erők visszafoglalták Bengázi kikötőjét. A britek visszavonultak, így február 3-án Derna is a tengelyhatalmiak kezére került.

Ekkor a legfőbb cél Tobruk elfoglalása volt. Emellett kidolgozták a Herkules hadművelet tervét, melynek célja Málta elfoglalása lett volna, ami a britek legfontosabb erődje volt a Földközi-tengeren. Később ez a terv nem valósult meg, ugyanis az erőddé "átalakított" sziget bevételéhez nagy haderőre, elsősorban légierőre és ejtőernyősökre lett volna szükség, ezért Hitler meggyőzte Mussolinit, hogy inkább Egyiptom elfoglalására koncentráljanak.

Rommel Gazála ellen indított támadást. Haditerve arra épült, hogy egy déli irányú kerülővel bekerítheti az ellenséget és beszoríthatja a tengerbe, miközben a Luftwaffe legyőzve a RAF repülőgépeit kivívja a légi fölényt. Ez alatt egy kisebb haderő partra szállt volna Tobruk és Gazála között elzárva a britek visszavonulási útját. A főerők pedig elfoglalják a térségben lévő erődtámpontokat is. Május 26-án éjszaka indítottak támadást Bír-Hacheim erődje ellen, de egyelőre nem sikerült bevenni, így folyamatosan veszélyt jelentett az utánpótlási vonalakra. A britek május 29-én és 30-án ellentámadást indítottak, de nagy veszteségeket szenvedtek és nem sikerült áttörniük a tengelyhatalmiak vonalait. Június 4-5-én az olasz védelem ellen indított Aberdeen hadművelet sem járt sikerrel. Rommelnek sikerült visszaverni a britek támadásait és közben elfoglalni az erődtámpontokat, amiben fontos szerepet játszott a Stukák tevékenysége is. Június 10-11-én Bír-Hacheim is elesett. Rommel ezután Tobruk ellen fordult. Június 11-én komoly csapást mért a brit erőkre, akik elhagyták a gazálai védelmi vonalat, hogy elkerüljék a bekerítést. Június 12-én sikerült megsemmisíteni a brit harckocsidandárok jelentős részét. Június 16-án britek visszavonultak és magára hagyták Tobruk helyőrségét. Június 20-án a Stukákkal együttműködve indult meg a támadás Tobruk ellen bombázás és tüzérségi előkészítés után. Június 21-re Tobruk védelme teljesen összeomlott. A tengelyhatalmiak fogságba ejtették a teljes helyőrséget, sok járművet, nagy mennyiségű üzemanyagot és élelmiszert zsákmányoltak.

A tengelyhatalmi erők támadása lelassult. Veszteségeiket nem tudták megfelelő mértékben pótolni, járműveik megviseltek, katonáik kimerültek voltak, utánpótlási vonalaik hosszúra nyúltak. Közben pedig ki voltak téve a légi fölényt birtokló RAF támadásainak. Ezzel szemben a britek folyamatosan kapták az utánpótlást. Tobruk elestével veszélybe került Egyiptom és további tengelyhatalmi sikerek esetén a közel-keleti, olajban gazdag gyarmatok. Rommelnek mégis sikerült június 27-28-án elérni Fukát elzárva a britek visszavonulási útját. Mersza-Matrúh védelmi vonalát viszont június 28-án nem sikerült áttörni, és csak a védők részleges sikerű kitörése után tudták bevenni. A brit erőket nem sikerült bekeríteni és a zsákmányolt hadianyag is csekély mennyiségű volt. Rommel, annak ellenére, hogy csapatai erősen megfogyatkoztak a harcokban, bízott benne, hogy eléri az el-alameini vonalakat, mielőtt a britek komolyabban megerősítenék azokat. A hírszerzés nem tájékoztatta, hogy az 1. dél-afrikai hadosztály már elfoglalta az állásokat El-Alameinnél.

Befejezés

Remélem, sikerült átfogó képet festenem az 1941-1942-ben Észak-Afrikában folytatott német-olasz hadjáratokról, melyek látványos részsikerek ellenére nem tudtak tartós eredményeket felmutatni, bár a kellő mennyiségű utánpótlás biztosítása nélkül aligha lettek volna erre képesek.

Felhasznált irodalom:

Green-Massignani: Rommel észak-afrikai hadjárata Hajja és Fiai Könyvkiadó Debrecen 2001.
G. Forty: Az Afrika Korps I. Hajja és Fiai Könyvkiadó Debrecen 2000.
Keegan: A második világháború Európa Bp. 2003.
Almásy László: Rommel seregénél Líbiában Dénes Natur Műhely 1999.
Ránki György: A második világháború története Gondolat Bp. 1976.

Előző oldal Ida