Karácsonyi ajándék

Szépirodalom / Novellák (82 katt) jukebox
  2019.12.26.

Mióta visszajött a repülőtérről, egy leendő kliensre várt, és úgy találta, hogy nem egy karácsonyhoz méltó az üzlet. A járda szélén várakoztak a taxik, és az ötödik helyen sokáig várhatott. Ha csak egy csoda...

Idén a karácsony kivételesen enyhe volt. Egy hete, hogy a hőmérő nem szállt tizenkét fok alá. Talán ez a magyarázata, hogy miért nem volt utas, pedig egy kellemetlen, szitáló köd takarta be a szélvédőt.

Kiskutyája, Saxo, mellette az ülésen összegömbölyödve alszik és álmodik. Mancsai mozognak és félénken ugat. Majd megnyugszik, és nagy szusszanással mély álomba merül.

Szokásuk ellenére a sofőrök a kocsiban maradnak – biztosan a szitáló köd miatt –, és olvasnak vagy hallgatják a rádiót.

Válása óta nincs kedve hazamenni este. A karácsony egyedül elveszti varázsát. Inkább a hűséges Saxoval marad a kocsiban.

Saxo morgása visszatéríti a valóságba. A kutya az ülésen áll, és hátán a szőr az égnek mered.

– Mi van? - dörmög a kutyát nézve.

A jobb hátsó ajtó nyílik, és meglepődve nézi az ülésre huppanó, kettégörnyedt férfit. Egy elképesztően vékony alakot lát a félhomályban, valószínűleg magasabb nála. Tojás formájú fejét előrehajtva, guvadt szemekkel nézi a kiskutyát. És mindezt betetőzve csak egy nadrágot visel, és egy kigombolt, esőtől nedves inget.

– Saxo nyugi! – parancsol, és a kiskutya engedelmesen leül, tekintetét a betolakodóra szegezve.
– Sajnálom, uram, de kocsit kell váltania. Csak ötödik helyen vagyok.

A férfi sipogva lélegzik, kapkodja a levegőt, mintha asztmás lenne. Válasza nehezen érthető rossz kiejtése és kifulladt lihegése miatt.

– Nem tesz semmit... Maradok... Olyan meleg van maguknál – panaszkodik, és ingujjával letöröli az arcát.
– Meleg van, itt? – a sofőr szemeit meresztve nézi a kutyáját, mintha az mindent értene.
– A neve… Mi a neve? – kérdezi a hang a fulladás határán.
– A nevem? – ismételi elképedve.
– Igen.
– Robert. És a magáé?
Egy érthetetlen zagyvalék a válasz. Valami olyasmit ért, mint Xlns.
– Rendben van, Robert.
Az utas tovább bámulja a kutyát, miközben lázasan keresgél nadrágja zsebében.
– Hova megyünk? – kérdezi a taxis, hidegvérét visszanyerve. Megszokta már a hóbortos klienseket, az erőszakos és piszkosok kivételével.
– Azonnal... meglátja.

A hullaszerű alak egy kis dobozkát nyújt, amit Robert ösztönösen átvesz. Egy cigarettás doboznál nem nagyobb. A felkattintott lámpa fényében kíváncsian vizsgálgatja. Egy gyerekkori játékra emlékezteti, egy türelemjátékra. Három kis mélyedést lát, egyet jobbra, egyet balra és a harmadik a középen. Három pirinyó acélgolyó gurul a dobozban. A mélyedések fölött valami olvashatatlan felírás látható.

– Indulni kell, Uram, és a taxióra bekapcsolva vár.
– Rendben, menjünk - válaszol az utas elhaló hangja.
Robert attól fél, hogy szívszélhűdés tanúja lesz.
– Kérem szépen... Tegye a golyókat egyenként a rekeszekbe...
– A lyukakba – ismételi Robert ostobán.
– Igen, egy golyót minden rekeszbe.
– És azután indulunk végre?
– Oh, igen. Indulunk!

Robertnek fogalma sincs, miért ideges és remegnek ujjai, miközben a lyukakba irányítja a golyókat. Saxo hipnotizálva nézi az ájulás szélén álló embert, aki rászegezi guvadt szemeit. Több hiábavaló próbálkozás után Robert sikeresen helyre tesz két golyócskát. Majd végtelen türelemmel, lélegzetét visszatartva a harmadik acélgolyó is a helyére gurul. Valami meghatározhatatlan érzése van, és olyan zajt hall, mintha nyitnának egy zárt.

A kocsi, Robert, Saxo, a kiskutya és az utas, mind a négyen egy erősen kivilágított teraszon találják magukat. Körülöttük zúzmara borította falak csillognak és a kocsi ablakán is jég virágzik.

– Köszönöm, Robert, megérkeztünk.

Az utas nem izzad többé, és nem fulladozik, mikor nyitja az ajtót és kiszáll, hagyva a hideg levegőt a kocsiba hatolni.

– Itt megfagyunk – Robert is kiszáll, Saxot a karjai közt tartva.

Az utas valóban magas. Jó fejjel nagyobb nála, sovány, mint egy csontváz, de láthatóan jól érzi magát a ropogó hidegben.

– Hol vagyunk?
– Bocsásson meg, Robert! Megérkeztünk hozzám. Isten hozta! - Normálisan beszélt, nem, mint egy asztmás beteg.
– Önnél?
– Igen. Egy kutatóhajón vagyunk. A Földet ellenőrizzük...

Olyan hideg van, hogy Robert ajkai elkékülnek és fogai vacognak. Érzi, hogy Saxo is remeg.

– De maguk fáznak! Elfelejtettem! Kövessenek! Az utas az egyik fal felé siet. Robert mögötte vánszorog, lábai és kezei érzéketlenek a hidegtől.

A teraszhoz hasonlóan fagyos helyiségben találják magukat. Egy kézmozdulat és a levegő felmelegszik. Néhány perc múlva földi hőmérsékletben vannak.

Miközben Robert és Saxo felmelegednek, az utas verejtékezni kezd.

– Számunkra ez a hőmérséklet épp olyan elviselhetetlen, mint maguknak a miénk – magyarázza házigazdájuk.
– Miért tolakodik be az életünkbe? Miért jöttünk magával? Robert megtalálja a bátrabb hangját, mert már nem fázik.
– Megmagyarázom – s miközben beszél, hozzá hasonló magas férfiak, furcsa formájú bútorokat hoznak be.
– A végemre jártam. De foglaljanak helyet, kérem.

Robert egy kockához megy, és meglepődik, mikor a súlya alatt a kocka lassan süppedő és testét átfogó, melegítő fotellé válik.
– Túlhaladtam a megengedett időt. Számunkra nem jó az éghajlatuk. Ezt már megértette, gondolom.
– És egyedül nem tudott visszajönni?
– Nem. A metabolizmusom annyira elromlott, hogy így képtelen vagyok az átjárót kinyitni.
– A játék...
– Igen. A doboz a golyókkal.
– A Földtől messze vagyunk? – Robert hangja alig észrevehetően megremeg.
– Nagyon messze - válaszol az idegen. - A holdtól messze keringünk. Kénytelenek vagyunk, ha nem akarjuk, hogy az űrfigyelő szolgálatuk észrevegyen minket. Gondolom, megért engem.
– Nálunk ma karácsony van... – Robert elfelejti, hogy otthon senki nem várja, meggondolás nélkül beszél, az idegen létezése megzavarja.
– Tudom, ismerem szokásaikat. Gondoltam... Ha kárpótlásként elfogadna egy ajándékot...
– Kárpótlás? – Robert nem érti, meglepődik és zavarba jön. A lábfején ülő kutyát nézi.
– Gondolom, hogy a kutyája éltes, nem?
– Tíz éves már.
– Észrevettem, mikor beszélgettünk a kocsiban.
– Beszélgettek? – Robert meglepődik, és láthatóan semmit nem ért.
– Természetesen. Most, ha megengedi! – Egy mozdulatára a tető kinyílik, és leszáll egy kupolaszerűség. A belsejében kék fényt lát Robert. Külsőleg csillogó acél. Fel akar állni, de vendéglátójuk egy mozdulata megállítja.
– Ne mozduljon! – bár, már mindketten mozdulatlanok. – Néhány perc türelmet kérek – az idegen figyelmesen nézi a kabalisztikus jeleket a kupola csillogó felszínén.
– Minden rendben már.
A süveg lassan felemelkedik és Robert változatlanul semmit sem ért.
– Kiskutyája beteg volt, nagyon beteg – magyaráz a vendéglátó.
– Saxo?
– Igen. Még nem szenvedett, s most már végleg elmúlt a veszély. Meggyógyult és megfiatalodott. Genetikusan megjavítottuk, az ADN sort kicseréltük, és ha semmi baleset nem éri, legalább tíz éve van még. Ez magára is vonatkozik. A különböző szervek jó állapotban vannak. Nem gondolom, hogy megbetegszik a következő harminc évben, és megtartja mai külsejét. Nem öregszik majd a haláláig. Ez a mi karácsonyi ajándékunk.
– Ajándék?
– Igen. Mi ismerjük a szokásaikat – magyaráz, guvadt szemei figyelmesen nézik az embert és kiskutyáját.
– Karácsonyi ajándék mindkettőnknek – ismételi Robert hitetlenül. – Olyan régóta nem kaptam karácsonyi ajándékot.
– Ez a mi ajándékunk, amit senki nem lophat el - és a halálsápadt ember lehajol, gyengéden simogatja a mozdulatlan kiskutya fejét, aki nem morog többé. Robert látja kis farka mozgásából, hogy elégedett.
– Elmehetünk?
– Természetesen. Itt az ideje, hogy visszatérjen a kocsijába.

A félig nyitott ablakokon beárad a hideg levegő, és az üveget zúzmara borítja. Vendéglátójuk egy másik kis türelemjátékot nyújt.

– A módszert már ismeri. Maga nagyon ügyes a játékhoz. Néhány perc múlva a kiindulási ponthoz érkezik.
– Újból tudom majd használni? – kérdezi erőlködve, hogy ne vacogjanak a fogai.
– Nem. Érkezése után működésképtelen lesz. De megtarthatja találkozásunk látható emlékeként. Kellemes karácsonyt!

Az ablakok bezárva, perceken keresztül zsibbadt ujjakkal próbálja a helyükre tenni a kis golyókat. Hallja a becsukódó ajtó csattanását és a taxiállomás első helyén találja magát. Nem csak ő, a többi taxi is talált utast.

A fűtés teljes gőzzel működik, miközben jár a motor.

Nyílik a hátsó ajtó és egy nevető fiatal pár ül be. Csókolóznak.

– Zúzmara van az ablakokon, pedig nagyon meleg van a kocsiban – jegyzi meg a fiatal nő.
Robert nem válaszol.
– Nézd, kedves, a kiskutya milyen édes! Ugye fiatal még?
– Igen, ez a kiskutyám, asszonyom – válaszol. – Nem régen született. Hová megyünk, uram?
– A mennyországba barátom! – válaszol a férfi. – Hozzám, a mennyországba – és megadja címét.

Előző oldal jukebox