Csirkepörkölt ebédre – Karcsika története

Szépirodalom / Novellák (1142 katt) Jimmy Cartwright
  2011.02.15.

Karcsika szipogva, maszatos képpel bújt el a csűrben. A szomszéd Józsi már megint őt szúrta ki sárpálcázása céltáblájául. Persze ilyenkor az idősebb testvérei sehol sincsenek. Miközben kezével igyekezett fehér ingét megtisztítani a sárfoltoktól, ismét eleredtek a könnyei, mert eszébe jutott, hogy édesanyja milyen boldogan adta rá reggel a frissen mosott ruhákat. Még külön meg is kérte, hogy ne menjen benne olyan helyekre, ahol piszkos lesz, legalább egy napot bírjon ki. Most meg tessék, alig múlt el a fél délelőtt, aztán hogy néz ki. Arra gondolt, biztosan nagyon le fogják szidni, sőt jól meg is verik. Ráadásul a birkákat is magukra hagyta, bár Bodri nem tágított mellőlük.

Józsi kárörvendő vigyorral az arcán lépett elő a bokor mögül. Megint jól elintézte a kis nyamvadt szomszéd Karcsikát, aki sírva rohant haza. Sáros kezét beletörölte nem kevésbé sáros nadrágjába, majd egy kavicsot rugdosva elindult a falu melletti erdőbe. Út közben alig találkozott valakivel, hisz ősz lévén az emberek többsége a szántóföldeken dolgozott, mivel megjött az ideje a búza, a rozs, az árpa és a zab vetésének. Az asszonyok meg a házimunkát végezték. Úgy döntött, lemegy az erdei tóhoz horgászni egyet, ha már Karcsika megint vinnyogva futott hazáig.

Julcsi kifejezetten szerette, ha édesanyja mellett sertepertélhet a konyhában. Most is segített az ebéd elkészítésében, zöldséget pucolt, megkavarta és megkóstolta a levest, vizet húzott fel a kútból, vagy épp őrölt erőspaprikát szórt a pörköltre. Mindeközben figyelmesen hallgatta édesanyját, aki részletesen elmondta, mit hogyan kell elkészíteni.

– Az anyátok úristenit büdös kölkök! – kiáltott Jani a szántóföld kellős közepén rosszalkodó fiúkra. – Hányszó' mondtuk mán, hogy ide nem játszani gyöttök ki? Rögvest keresse meg mindenki a maga idösapját, oszt végezze rendesen a rá osztott munkát! Legközelibb nem szólok, hanem nyomban a nádpálcával vágok rajtatok szíjjel!

A gyerekek megszeppenve engedelmeskedtek, s Jani látta, hogy egynémelyik apja nem elégszik meg azzal, hogy ő rájuk pirított, így elcsattant jó pár kemény pofon, s egyeseknek az anyaföld adta a másikat. Majd a néhány lépéssel előtte haladó Jancsikára, legidősebb gyermekére nézett, aki nagy kedvvel, s annál nagyobb gondossággal szórta a földbe a búzacsírákat, amikből jövőre minden bizonnyal szép termést arathatnak, ha az idő, meg a Jóisten is úgy akarja.

– Jó' van fiam, jó' csinálod! – biztatta, ám Jancsika se látott, se hallott. Jani elmosolyodott, ostorával kissé megösztökélte a lovat, hiszen megszomjúhozott, s messzi volt még a sor végén álló lajtoskocsi.

Jóska irdatlan pofont kent le kisebbik fiának, Petinek, amiért már megint csak a rosszalkodáson járt az esze. Határozottan helyeselte, hogy Jani szomszédja leteremtette a kölköket, ám úgy vélte – jól hallhatóan több más felnőttel együtt –, hogy az atyai szigort is ki kell mutatni. Had tanulja meg a gyerek, hogy a földből nem magától nő ki a termény, hanem bizony azért keményen meg kell küzdeni.

Peti sajgó pofával és zúgó füllel vette vállára a magvakkal teli tarisznyát, majd beállt az apja melletti sorba, s ott folytatta a vetést, ahol abbahagyta. Közben arra gondolt, hogy bezzeg a bátyja, Józsi megteheti, hogy kivonja magát a munka alól, s egész nap csak szórakozik. Biztosan megint Karcsikával „játszik”. Peti félhangosan felnevetett, ám fájdalmas jajgatásba váltott, amint megérezte tomporán apja ostorát. Könnybe lábadt szemekkel lépkedett tovább, s szórta az ökrök által vágott barázdába a búzát.

Karcsika végül csak visszament a birkákhoz. Legalább miattuk nem kellett tovább aggodalmaskodnia, hiszen Bodri rendet tartott közöttük. Úgy tűnt, Józsi is odébb állt, s az elemózsiás tarisznyája is megvolt. Neki is fogott a tízórainak, hiszen már igencsak éhes volt. Szerencsére a nap is erőre kapott már, így a legelő szélén magasodó kunhalom aljába telepedve egy jóízűt szalonnázott.

Julcsi, és édesanyja, Mari, miután készen lettek az ebéddel, gyorsan megették a maguk részét, majd a többit három felé osztották. Mari a szántóföldre vitte urának, Janinak és nagyobbik fiának, Jancsikának az ebédet, Julcsi pedig a legelőre ment, kisebbik testvéréhez, Karcsikához. Már messziről látta, hogy baj van, hisz kisöccse ingén sárfoltok éktelenkedtek. Meg aztán, amikor észrevette, hogy érkezik az ebéd, láthatólag el is pityeredett.

– Mi történt édes testvérem? – kérdezte Julcsi, mihelyst odaért Karcsikához, ám az csak szipogott, meg hüppögött, nem jött szó a szájára. – Nekem elmondhatod, nem bántalak, csak előbb edd meg az ebédet, míg ki nem hűl. Meg aztán attól jobb kedvre is derülsz, oszt' teli hassal a beszéd is jobban megy. Nem igaz?

Karcsika csak bólogatott, aztán nekilátott az ebédnek. Édesanyja és Julcsi igazán finom tyúkhúslevest főztek, gyorsan el is fogyott. Ám igazán a második fogás láttán szaladt össze a nyál a szájában. Csirkepörkölt volt galuskával, meg hozzá egy kis savanyú uborka. Maradt még kenyere is a tarisznyában, azt is elfogyasztotta a pörkölt mellé. Végül csillogó szemekkel, jóllakottan mosolygott nővérére.

– Most már elmondod, mi történt? – kérdezte tőle Julcsi.
– A szomszéd Takács Józsi csinálta. Megint sárpálcázott. Valamiért mindig engem szúr ki, mintha nem lenne más gyerek a környéken – mondta Karcsika, s a végére már megint könnybe lábadt a szeme. – Én tényleg vigyázni akartam a ruhámra... – zokogott fel. – Édesapa biztosan megver ezért.

– Ugyan már kisöcsém! – ölelte át Julcsi, hogy megnyugtassa. – Csak meg kell mondani őszintén az igazat. Tudod, hogy az igazságért még sose' kaptunk ki. Segítek én is, a pártodat fogom! Sötétedésig úgy is itt kell maradjak veled, aztán ha betereltük a birkákat, elmondjuk édesanyának, mi történt. Mire édesapa, meg Jancsika hazaér, már ő is kiáll majd érted.

A délután gyorsan elszaladt, ám Karcsika mégis remegő lábakkal lépett be a házba. Mari, az édesanyja majd kiejtette kezéből a kemencéből imént kivett kenyeret, amikor meglátta, ám Julcsi megelőzte a beszédben.

– Ne haragudjon rá édesanya, nem tehet róla! A szomszéd Takács Józsi dobálta meg sárpálcával már megint. Látja, hogy meg van rémülve szegény! – sorolta gyors egymásutánban, miközben jobbjával átkarolta Karcsika vállát.

– Jól van, jól van! – mondta Mária nagyot sóhajtva. – Szólunk apátoknak, hogy most már igazán menjen át Takácsékhoz, hogy tanítsák rendre a kölkeiket. Mi itten gürcölünk látástól vakulásig, hogy rendesen etessünk, ruházzunk meg taníttassunk benneteket, azok meg semmibe veszik! Ne félj egyet se Karcsikám, apád egyszer s mindenkorra rendet tesz. Most menjetek, mosakodjatok le, oszt ha Jani meg Jancsika megjöttek, gyorsan neki is látunk a vacsorának, hogy mihamarább elrendezhessük ezt a dolgot. Az ingedet meg add ide gyorsan, úgy látom, ezt már be kell áztatni, hogy megint szép tisztára lehessen mosni.

A mosakodás után alig érkeztek megteríteni a vacsorához, amikor megérkezett Jani és Jancsika. Étkezés előtt ők is megmosakodtak, hisz mindkettő csupa por és sár volt az egész napos munka után. A vacsoránál egy szót sem szóltak, hanem aztán Mari elmeséltette Karcsikával az apjának, mi is történt már megint. A legifjabb gyerek könnyekkel küszködve mondta el a dolgot az apjának, meg legidősebb fiútestvérének.

– Holnap a mise után elkapom ezt a nagypofájú Józsit, oszt úgy rendre okítom, hogy sose feledi el! – csattant fel Jancsika. – Hiába idősb nálam egy évvel, én mégis magasabb meg erősebb vagyok nála. Úgy taknyán tenyerelem azt az alattomos cingár képit...

– Megálljon a menet fiatalember! – nevetett fel Jani. – Szép dolog, hogy így kiállanál a testvéred mellett, de aztán mehetnél vissza gyónni a templomba amit tettél. El lehet ezt másképpen is intézni. Holnap, mise után behívatom Takácsékat az atyához. Rá mégiscsak hallgatnak, aztán elrendezzük ezt a dolgot. Ma már késő van, fáradt is vagyok, Takácsék is biztos lefekvéshez készülődnek mán. Azt mondom, tegyük el magunkat holnapra.

A következő hét nyugodtan telt a Kovács család számára. A gyermekek idejét délelőtt az iskola kötötte le, délután meg az állatok és a ház körüli munkák. Szombaton még jó idő volt, így Karcsika ismét kihajtotta a birkákat a legelőre, bár tartott kicsit attól, hogy Józsi megint arra ólálkodik. Ám a reggeli órák nyugodtan teltek. Mégis ért valamit, hogy az atya beszélt a Takácsék fejével – gondolta Karcsika. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy azzal érvelt az atya, hogy Józsit is, meg Petit is bentlakásos egyházi iskolába teteti. Ez hat, legalábbis egy darabig. Utána meg a szülői szigor téríti majd őket vissza a józan eszükre. Legalábbis Karcsika ezt remélte. Ezekkel a gondolatokkal gyorsan elszaladt a délelőtt. Julcsi ismét időben hozta az ebédet. Karcsika már messziről integetett neki.

– Látod Julcsi! Most szép tiszta a ruhám! Józsi se járt erre, és én is vigyáztam!
– Jól van kedves kisöcsém, jól van! Itten az ebéd, láss neki, ki ne hűljék! Megint a kedvenced főztük édesanyával, csirkepörköltet.

Julcsi ismét ott maradt Karcsikával, s együtt terelték be sötétedéskor a birkákat. A legifjabb Kovács örömmel szaladt a konyhába, s büszkén mutatta édesanyjának a tiszta ruhát. Mari megsimogatta Karcsika kócos, barna haját, majd magához ölelte.

– Édesanya! – szólalt meg boldogságtól csillogó szemekkel Karcsika. – Maga főzi a legfinomabb csirkepörköltet a világon!

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 3 db)