Aisa - 3. rész

Fantasy / Novellák (10 katt) B.C. Angyal
  2019.11.26.

A telihold fényében a szent kőkör sziklái vaskos, ezüstös ujjakként nyújtózkodtak a csillagokkal teleszórt éjszakai égbolt felé. A könyörtelenül múló idő már legömbölyítette éleiket és itt-ott a moha is kiütközött a felszínükön. Olyanok voltak, mintha tucatnyi, néma óriás őrizte volna a tíz láb átmérőjű, kicsinyke tisztást.

A Bölcsek tanácsának tizenkét tagja a szikláknak háttal, a tisztás közepe felé fordulva sorakozott fel. Egymás kezét megfogva kört formáltak és imájukkal igyekeztek megzabolázni, majd testüket egyfajta csatornaként használva felerősíteni a planéták kozmikus energiáit. A Mindenség Anyjának segítségét is igénybe vették, hogy testük elbírja viselni az erős megterhelést.

Aisa és Merrion a körön kívül várakozott. Egymásba kapaszkodtak és lenyűgözve figyelték, ahogy a kövek lassan energiával telítődtek. Nem sokkal később már a belőlük áradó, egyre fokozódó vibrációt is tisztán érzékelték. A kör közepén lassan sűrűsödni kezdett a levegő. Először olyan volt, mintha áttetsző, hullámzó vízéként fodrozódna, majd szemkápráztató, fehér fénnyel ragyogott fel.

Az izzás egyre intenzívebbé vált, ezzel egy időben pedig a mérete is növekedni kezdett. Nem sokkal később már egy embernyi méretű, tojás formájú dimenziókapu feszült a tisztás közepén.

A tanácstagok elengedték egymás kezét, Glenda anyó pedig egy intéssel a körön belülre invitálta a fiatal párt. Az izgatott Ainara is ott állt mellette, ő pedig kedves mosollyal az ajkán belekezdett mondandójába:

- A kapu néhány percig marad csak nyitva, épp addig, amíg a bolygók együttállása tart.
- Hogyan juthatunk majd haza? – vetette közbe Merrion, ám rögtön meg is bánta a meggondolatlan kérdést. Az idő sürgette őket és nem az ő feladata volt ezen töprengeni.

- Az atlantiszi energiák sokkal erőteljesebbek, így a visszatérés sem okozhat majd gondot számotokra.

Ezután Aisához fordult, az pedig kérdés helyett szó nélkül a keblére ölelte az öreget. Mikor kibontakozott az ölelésből, a lány szeme párás volt és Glenda anyó is csak nehezen bírta palástolni meghatottságát.

- Mindig a szívedre hallgass és ne feledd el, hogy a helyes út veszélyesnek és kiszámíthatatlannak tűnhet időnként, de a Teremtő gondviselése mindig elkísér minket. Légy ügyes és maradj a fényben, gyermekem!

Ezután lassan hátrébb lépett és csatlakozott a körben várakozó tanácstagokhoz, magára hagyva a három fiatalt.

Ainara nem sokat teketóriázott, és rögtön átlépett a dimenziókapun. Aisa már majdnem követte őt, amikor nagyon rossz előérzete támadt. Futó pillantást vetett a tanács odébb várakozó tagjaira és tudatalattijából elemi erővel tört fel egy baljós gondolat:

„Valaki hiányzik közülük!”

Arra azonban már nem maradt ideje, hogy felismerését szavakba öntse. Merrion sürgetően elkapta a karját és magával rántotta őt a kapun túlra.

***

A hely, ahová megérkeztek, éppoly szörnyű volt, mint amilyennek Aisa az álmaiban megtapasztalta.

Az égbolt vérszínben ragyogott és egy hatalmas, horizontális repedés éktelenkedett rajta. A hasadás fekete szívként lüktetett és minden egyes dobbanással füstszerű, fél-anyagi testű entitásokat okádott ki magából. Az energia, mely a szakadást táplálta, egy monumentális kristály piramis csúcsából áramlott az ég felé, mely a város legmagasabb pontján terpeszkedett.

Felocsúdni sem volt idejük a megdöbbentő látvány okozta sokkból, amikor a hely gonosz, sötét aurája lesújtott rájuk. Nyomasztó volt és reményvesztettséggel valamint félelemmel igyekezett átitatni testük minden sejtjét. Erősen kellett összpontosítaniuk, hogy érzelmeik és gondolataik tiszták maradjanak.

- Érzitek a talaj remegését? – lehelte Merrick, miközben ujjaival finoman megérintette a földet.
- Hamarosan minden az enyészet martalékává válik majd – sóhajtott fel fájdalmasan Ainara.
- Eggyel több ok arra, hogy siessünk! – húzta ki magát jelentőségteljesen Aisa. Most nem kevés erőfeszítésébe került, hogy képes legyen logikusan gondolkodni, ezt pedig isteni önvalójának lelkében izzó szikrájára összpontosítva sikerült csak megtennie. – Le kell állítanunk a Piramist ahhoz, hogy a negatív merkaba-mező összeomoljon. Így talán megmenthetjük a szigetet a pusztulástól…
- Segítség nélkül ez nehezen fog menni – aggodalmaskodott egy sort fiatal rendtársa.
- Ezért fontos, hogy megtaláljuk Atlantisz főpapnőjét – zárta rövidre a vitát Merrion, miközben jelentőségteljes pillantást vetett Aisára. A lány fáradtan bólintott és a piramis mellett magasodó szentély irányába intett.

- Ha életben van még, akkor egészen biztosan ott találjuk meg őt!

***

Magukba roskadó épületek között törtek előre céljuk felé. A föld remegése időnként abbamaradt, hogy azután újrakezdődjön – mindig egy fokkal intenzívebben.

Már közel jártak a szentélyhez, amikor három, kormos füsthöz hasonlatos testű entitás megrohanta őket.

Aisa azonnal felvonta mentális védőpajzsát, ám legnagyobb megdöbbenésére a rátámadó lidérc nem foszlott semmivé, ahogy megérintette azt. Undorító, pókhálószerű szálakat növesztve megkapaszkodott a felületén, majd szörcsögve habzsolni kezdte annak energiáját. Aisa kétségbeesetten tapasztalta, hogy folyamatosan veszít az erejéből, varázslata pedig már majdnem összeomlott, amikor Ainara mágiája lesújtott a lényre. Az élősködő kreatúra sötét teste hirtelen fehéren felizzott, majd egy szempillantás alatt kifakult a létezés ezen dimenziójából.

Aisa most hálás pillantást vetett rendtársára, ám aggodalomtól terhes tekintete már Merriont kereste. A férfit nem kellett félteni. Arcán nemtörődöm vigyorral lépett elő egy törmelék halom takarásából, majd halványkék színben izzó pengéjét egy könnyed mozdulattal a tokjába csúsztatta.

- Az ezüstfegyverek a szentség erejével vannak felvértezve, amit a beléjük vésett, mágikus szimbólumok csak megsokszoroznak.
- Nem értem – tipródott Aisa. – Miért nem működött az erőterem?
- Mert a védőpajzsot mindig a félelem hívja életre – magyarázta Ainara. – Valahogy gyanítottam, hogy az itt tobzódó negatív energiákkal szemben csak szent erők használatával van esélyünk dacolni.
- Azért remélem, hogy az út hátralévő részében már nem akadunk össze több ilyen izével – szusszant nagyot a férfi.
- Ha áldást kérünk magunkra, akkor bizonyosan nem! – derült fel Aisa arca és Ainara egyetértően elmosolyodott.

***

Óvatosan haladtak tovább, ám az út hátralévő részében már elkerülték őket a fantomok. Időnként belebotlottak ugyan néhány élőhalottként támolygó emberbe és egy földön fetrengő, habzó szájú férfi is az útjukba akadt, mégis meglepően kevés holttest hevert az utcákon. Az emberek valószínűleg bezárkóztak a házaikba, vagy igyekeztek elmenekülni a közelgő katasztrófa elől.

– Mégis kik a felelősek ezért a borzalomért? – kérdezte keserű hangon a férfi és hitetlenkedve megrázta a fejét.
- Annyit tudunk csupán, hogy Atlantisz aranykorában olyan lelkek is engedélyt kaptak az égi vezetéstől az ide történő leszületésre, akiknek a mentalitása élesen elütött az itt élő emberekétől. Amolyan tüzes, folyton harcolni áhítozó szellemek voltak ők és az Atlantiszon való letelepedésük, később pedig térnyerésük végleg megpecsételte a hely sorsát.
- A Marsról származó lelkekről beszélsz? – kíváncsiskodott a férfi.
- Nos, lényegében igen. Az anyabolygójukon folyamatos harcban edződtek, így nem esett nehezükre az itt őshonos, naivabb faj fölé kerekedniük. Később magukhoz ragadták a hatalmat, azután pedig megépítették a kristálypiramist.
- Mi volt vele a céljuk?
- Még több hatalom, mi más? – suttogta keserűen Aisa. – A tudásuk hiányos volt és a teremtéssel való egység állapotából is kiestek már, így a piramis beindításával csak egy hibásan működő, negatív erőteret sikerült létrehozniuk. A túlcsorduló energiák végül szétszaggatták a téridő fátylát, az így keletkezett repedésen át pedig idegen dimenziók negatív entitásai áramoltak át ebbe a világba. Az embereken kezdtek élősködni, ez pedig rájuk nézve végzetesnek bizonyult. Sokan megbetegedtek, megzavarodtak, végül pedig szörnyű kínok között meg is haltak. Közülük láthattunk néhányat az imént…
- A régi uralkodóval mi történt?
- A krónikák szerint Nergal király a messzi északon talált menedéket, később pedig a hozzá hű emberekkel együtt megpróbálta újjáépíteni a birodalmát.
- Figyeljetek, már közel a cél! – szakította félbe őket Ainara, és amint kiléptek egy összedőlt ház romjainak a takarásából, végre megpillantották a templom bejáratáig felvezető, hosszú lépcsősor alját.

Előző oldal B.C. Angyal