Az utolsó igazoltatás

Szépirodalom / Novellák (640 katt) Andrew_D1
  2019.10.20.

Az alak kezében megjelent a piros színű, megálljt jelző tábla. Fényvisszaverős overallja csillogott a lámpáim fényében. Na, már csak ez hiányzott! Gondoltam, és az irányjelzőt kirakva lehúzódtam a furgonnal az út szélére.

– Jó estét, uram, csak rutinellenőrzés! Fel tudná mutatni a kocsi iratait? A vezetői engedélyéről sem feledkezzen meg!

Rámosolyogtam. Nem mosolygott vissza, amin őszintén szólva nem is csodálkoztam. A kesztyűtartóból előkotortam a kért iratokat, és közben gondosan ügyeltem arra, hogy még véletlenül se vegye észre a nadrágomba dugott hangtompítós fegyvert.

– Tessék! – nyújtottam oda a rendőrnek. Elmélyedve nézte át, és csalódott arccal adta vissza, ezzel nyugtázva, hogy mindent rendben talált. Még szép! Az iratokat magam hamisítottam igen precízen. A legügyesebb szakértő sem jött volna rá, hogy nem igaziak.

Reménykedtem benne, hogy ezzel végeztünk is, ám ki tudja miért, de érdekelte, hogy mit fuvarozok a furgonommal. Szegény pára, ha tudta volna, hogy ez lopott furgon. Arról nem is szólva, a vezetője a világ legjobb bérgyilkosa, akit épp akkor állított meg, amikor a legfrissebb munkáját készült eltüntetni. Egy férfi holttestét!

Higgadtan szálltam ki a furgonból, és sietős léptekkel indultam a kocsi hátuljához. Én már ott álltam kinyújtott karral, amikor a rendőr túlment a furgon sarkán. Csak egy alig hallható pukkanás hallatszott a hangtompítósomból, és a férfi (bizonyára családapa) holtan esett össze halántékán egy apró golyó ütötte sebbel.

Unottan hajítottam be a furgon ajtaján a rendőr holttestét a másik fickóé mellé, majd sietve bepattantam a vezetőülésbe, hogy vége legyen már ennek a melónak is, legszívesebben ülnék a televízió előtt, és nézném a baseball meccset, amit ma adtak.

Egy elhagyatott raktárban leállítottam a furgont, a kesztyűtartóból kivettem a bombát, ami fél óra múlva levegőbe repíti ezt az Istenverte járművet. Végül, mint aki jól végezte dolgát, fütyörészve távoztam.

Előző oldal Andrew_D1
Vélemények a műről (eddig 2 db)