Lulu kutyus kalandjai

Szépirodalom / Novellák (140 katt) Krisz
  2019.10.20.

Lulu kutyus egy szép labrador, csoki barna színű, akinek az volt a feladata, hogy kis gazdáját, Eriket, aki nem látott, elvezesse a mindennapokban. Lulu volt a kisfiú szeme fénye, mindenhova vitte magával a kutyát, még az iskolába is, ahol Lulu különösen szeretett lenni, hisz a gyerekek, Erik osztálytársai mindig szívesen látták, és sok simogatást is kapott, meg közben egy-egy jutalomfalatot is, bár az osztályfőnökük, Erika néni figyelmeztette őket sokszor, hogy nem szabad a kutyust mindig etetni. Erik nagyon vigyázott társára, hisz Lulu nem mindennapi módon került hozzá.

Tulajdonképpen a kutyus sem volt teljesen egészséges, hisz a bal hátsó lábát eltörte kiskorában, és bár az orvosok rendbe tették neki, sosem fog tudni rendesen járni, ezért volt gazdája lemondott róla. Beadta menhelyre Lulut, így a kutyus majdnem fél évet töltött a rácsok mögött, amit nagyon nehezen viselt. Minden nap abban bízott, hogy majd jön egy jóakaró, és megszánja, elviszi őt magával. Egyszer, mikor eljött a napi séta ideje, Lulunak sikerült megszöknie és a közeli erdőben bújt el keresői elől. Eszébe sem volt visszamenni a rácsok mögé, hisz tudta, ő ennél többre hivatott. Elindult hát és a város felé vette az irányt. Gondolta, ott talán talál ennivalót és valakit, aki befogadja őt, bár az emberekben nem bízott, mióta volt gazdája ilyen csúnyán elbánt vele.

Ahogy ment az erdőből kifelé, látott az úton egy kismadarat, aki valószínűleg leesett a fán lévő fészkéből és keservesen csipogott. Mivel nem volt magasan az egyik faág, Lulu óvatosan a szájába fogta a kicsi madarat és felrakta az ágra. Olyan óvatosan fogta meg a szárnyát, hogy a madárnak semmi baja nem esett és kissé nyugodtabban nézett a kutyára, aki fejét oldalra billentve jelezte neki, hogy most már biztonságban van. Lulu tovább indult és egyszer csak észrevette, hogy a kismadár követi őt. Rászállt a kutyus hátára, és így mentek tovább ketten. Mikor azonban kiértek az erdőből, a madár felröppent és néhány kört megtéve Lulu körül eltűnt, jelezve, hogy ő most inkább visszamegy az erdőbe, mert hogy ott a helye. Lulu utána nézett és tovább indult, bízott benne, hogy talál valakit, aki segít neki eligazodni ebben a forgatagban.

Beérve a városba a sok ember között sétálgatott, akik nem bántották, sőt egyesek még meg is simogatták. Megállt egy bolt előtt, ahol az eladó kedvesen szólt neki és megkínálta étellel meg itallal. Lulu elfogadta és tovább ment. Az egyik sarkon befordulva észrevett egy lányt, aki látszólag keresett valamit. Lulu már azt is látta, hogy mit. A földön egy pénztárca volt a lány háta mögött, a bokor tövénél. A kutya odament, szájába vette a bőr tárcát és odavitte a lánynak.

– Köszönöm, de szép kutyus vagy, nincs rajtad nyakörv, de azt látom, hogy barátságos vagy, ha gondolod, gyere velem. Jól elleszünk mi ketten, és talán tanulhatnál is.

Lulu nem igazán értette, hogy mit is kell egy kutyának tanulni, persze az alapvető dolgokat ő is tudta. Ül, áll, fekszik, ilyenekre régi gazdája is megtanította. De mint kiderült, a lány másra gondolt a tanulással kapcsolatban. Hamarosan Lulu egy telepen találta magát, ahol ugyan szintén be voltak zárva a kutyák, de ez egészen más volt, mint a menhely. A fákkal körülvett udvaron a kennelekben hasonló fajtájú kutyák voltak, mint Lulu. Aki nem győzött szaglászni, hisz sok ismeretlen, de izgalmas illat vette körül. Kapott finomat enni és a lány, aki elhozta magával, valami olyasmit mondott, hogy megtanítja őt, hogy is lehet belőle segítő kutya. Annak ellenére, hogy a lába nem tökéletes.

Lulu persze örült a helynek és a szabadságnak, meg a játékos tanulásnak is. Csak annak nem örült, hogy elvitték állatorvoshoz, és túlesett néhány kötelező vizsgálaton. Minden nap kivitték az utcára, hogy tanuljon közlekedést. Autók, villamosok és buszok közt járkált a vezetőjével, de nem félt ő, hisz edzett kutya volt, tudta, mi a feladata, és azt is, hogyha mindent jól csinál, egy nap segíthet valakinek a közlekedésben vagy a mindennapi életben. És ez örömmel töltötte el Lulut.

Egyik nap séta közben elengedték a parkban, épp a helyben maradást gyakorolta, mikor egy másik kutya ment hozzá, és szaglászni kezdte Lulut, aki mit sem törődött vele, hisz tudta, hogy ő most fontos feladatot lát el, és még ez a jó kiállású bulldog se térítheti őt el a feladattól. A bulldog azonban nem hagyta békén, követte Lulut, aki miután játékot mondott neki a kísérője, megkergette a bulldogot persze szórakozásból. Nagyot futott az ismeretlen kutyával, és mikor kísérője hívta, odament a bulldoghoz, és fejét a másikéhoz érintve elköszönt tőle. Búcsúzóul azért még egy faágat odavitt neki, mintha csak jelezte volna, hogy legközelebb ha találkoznak, azzal játszanak.

Mire visszatértek a telepre, Lulu alaposan megéhezett, evés után pedig szunyókált egyet. Szép álma volt. Azt álmodta, hogy egy tengerparton van, és a homokban futkározik egy gyerekkel, aki frízbit dobál neki, és nagyokat nevet, mikor Lulu visszahozza neki a játékát. Aztán pedig megunva a szaladgálást együtt úsztak a kék tengerben. A kisfiú belekapaszkodott a kutyába és hagyta, hogy ússzanak előre. Mikor Lulu elfáradt, hátára vette a gyereket és kiúszott vele a partra. Óvatosan letette a homokba, lefeküdtek egymás mellé és pihentek. Lulu is élvezte, hogy a gyerek simogatja őt. Eddig tartott az álom. Lulu felébredt nyújtózott, majd kisétált a kennelből. Nyitva hagyták neki az ajtót, ő pedig kihasználta az alkalmat és körbenézett a telepen. A kerítés mellett sétált el, mikor hirtelen észrevett valakit, aki őt figyelte. Ismerős volt a tekintet, Lulu hirtelen megborzongott, felállt a szőre, de nem azért, mert mérges lett volna, hanem mert ismerős érzés kerítette hatalmába. Maga sem tudta, mi ez az érzés, csak azt, hogy nagyon kellemes. A kerítésnél megállt kidugta orrát a dróton és hagyta, hogy a kis kéz megsimogassa a nóziját, meg a fejét, amennyire a drót engedte.

– Nekem ő kell, mami, őt szeretném, ha segítene – mondta a kicsi, mire Lulu megnyalta a kezét. De egyelőre ennyi is volt, mert a kutyának bizony még sokat kellett tanulnia ahhoz, hogy vakvezető lehessen belőle.

Teltek a hónapok és Lulu egyre ügyesebb és okosabb lett. Dicsérték őt jó munkája miatt, de a kutya néha bizony szomorkásan sétált a kerítésnél, várta a gyereket, akit már régen látott. Egyszer aztán nagy öröm érte, hisz eljött a nap, hogy hivatalosan is kinevezték segítő kutyának. Ilyenkor ki szokták adni a leendő gazdihoz, hogy szokják egymást és gyakoroljanak. Lulu bízott benne, hogy a gyerek érte jön és vele lehet, hiányzott neki a kisfiú, minden nap arra várt, mikor látja őt meg. Aztán eljött ez is.

Egy reggelen ott állt a gyerek a kennel előtt a szüleivel és őt nézte. Lulu felállt, kisétált, és a gyerek mellé állt fejét a kezéhez simította jelezvén, hogy ő most már bizony hozzá szeretne tartozni. Erik, mert hát ő volt a kisfiú, megsimogatta a kutyát, és ráadta a vakvezető hámot, amit Lulu békésen tűrt. Tudta, hogy ezután jó sora lesz kis gazdája mellett, aki nagyon fogja őt szeretni.

– Gyere, Lulu, menjünk haza! – hívta a kutyát a gyerek és elindult kifelé. Lulu pedig mellette sétált és mutatta neki az utat óvatosan, lassan, vigyázva, hogy neki ne vezesse valaminek kis gazdáját. A szülők pedig örültek, hogy gyermekük okos és hűséges segítőt kapott.

Lulu ezután jól élt kis gazdájával, aki még a szobájába is beengedte. Ott aludt Erik mellett. Napközben pedig sokat játszottak együtt, ha épp nem iskolában voltak. Egyre jobban megszerették egymást, és Lulunak bizony sokszor eszébe jutott régebbi álma, amiben a tengerparton játszott egy gyerekkel. Volt úgy, hogy néha visszaálmodta ezt és rájött, hogy nem volt véletlen az Erikkel való találkozása. Az első pillanatban, ahogy a kerítésnél meglátta a gyereket, tudta, hogy ismeri őt. Ismeri és szereti. Hisz ő volt az a kisfiú, akivel Lulu az álmában olyan jót játszott és úszkált a tengerben. Lulu és Erik az álom után a valóságban is találkoztak és tudták, hogy ezután most már ők ketten egy párt alkotnak. A kutya, aki igaz sántít, merthogy az egyik lába sérült, és a gyerek, aki nem lát, de feltétel nélkül tud szeretni egy olyan kutyát is, akire az életét bízná bármikor. És Lulu ezt jól tudja, hisz bár kutya, de ő is nagyon jól érzi, hogy mi az a szeretet. Megtanította rá az élet, és az az álombéli kisfiú, aki aztán a valóságban a gazdája lett. Mert a feltétel nélküli szeretetet a gyerekek és a kutyák érzik igazán. Mint Lulu és Erik…

Előző oldal Krisz
Vélemények a műről (eddig 1 db)