Találka

Fantasy / Novellák (30 katt) JohhnySilver
  2019.09.25.

– Jó estét, csatlakozhatok?
– Nem.
– Hogy mondja, kérem?

Makacs alakok járnak ide, de hogy ennyire. Kényszeredetten felnéztem a sörömből.

– Szótagoljam?

A zöld köpenybe burkolózó alaknak vagy a hallásával, vagy a neveltetésével volt gond, mindenesetre lehuppant az asztal túloldalára. A szag alapján ember volt, azoktól meg nem lehetett sok jót várni.

– Egy sört? – kérdezte. – Kárpótlásul.

Belepislantottam a korsóba. A felét már elkortyolgattam várakozás közben - a kuncsaft persze sehol -, és mivel még törzsvendégként is elég feltűnő ebben a csehóba hosszan üldögélni egy üres pohár társaságában, ezért rábólintottam.

– Legyen.

A karcsú ujjak megragadták a korsómat, elhúzták előlem, és mire szólni tudtam volna, a hívatlan vendég egyetlen hosszú korttyal eltüntette az italomat.

– Hé! – csaptam az asztalra. – Ezt hogy gondolod?

A nyomaték kedvéért elővillantottam a karmokat, és kocogtatni kezdtem a sörfoltos deszkákat.

– Ilyen nekem is van – mondta az idegen, és elém hajított egy csomagot.

A véres rongyot látva megdermedtem egy pillanatra. A gerincem mentén hideg borzongás futott végig. Felhúztam az ínyemet és megvillantottam a szemfogaim. Becsületére legyen mondva, a hangja sem remegett, amikor letette a korsót.

– Bontsd csak ki nyugodtan! Téged illet.

Megismertem a szagot, így nem kellett ellenőriznem a tartalmát.

– Thork jó vadász volt – toltam vissza elé a rongyot.

Bólintott. Nem volt éppen egy bőbeszédű alak, azt meg kellett hagyni. Tudom, hogy rendszerint felesleges kimondani a nyilvánvalót, de tudnom kellett az igazat, ezért alaposan végigmértem, mielőtt újból megszólaltam volna.

– Ezek szerint te is az vagy.
Gúnyos horkantás előzte meg a választ.
– Vadász, préda, mit számít ez?

Megemelkedtem a helyemen, de még a vaskos kocsmazajban is meghallottam a pattanást, ahogy kilazította a tokjában a tőrét. Az asztalra tettem mindkét tenyerem, hátha ezzel elterelem a figyelmét, közben kiléptem a városban rám kényszerített mokaszinból, és magam alá húztam a lábam.

– A Falka tudni akarja majd – kerestem a tekintetét a sötét csuklya alatt.
A kacagása ezúttal kissé hisztérikusra sikerült.
– Ebben nem lehetsz biztos. Mindenkinek vannak titkai.

Hátradobta a csuklyát, és lehúzta a szemét takaró maszkot. Ria volt az, a csenevész emberlány, aki mindig Thork után koslatott. Korábban gyerekesnek tűntek a vonásai, de most kemény tekintettel bámult rám, a szája pedig vértelen, akaratos vonallá feszült össze. Mikor megszólalt, végre felismertem a rekedt hangban a korábbi csilingelő felhangokat.

– Azt hiszed, én tettem, mi? Szerinted képes vagyok erre?
Vállat vontam.
– Akár le is döfhetted álmában. A mérgekről ne is beszéljek.
Ria szeme szikrát hányt.
– Minek nézel engem?
Megfeszültek az izmaim.
– Valakinek, aki elhozta a testvérem levágott kezét.

A lány szeme megrebbent, egy röpke pillanatig elnézett a vállam felett. Talán félt, talán segítséget remélt valakitől. Az is lehet, hogy csak felmérte az utat a kocsmaajtóig. Bármit tervezett, még azelőtt halott lesz, mielőtt kilép az asztal mögül.

– Mi van, ha kényszerítettek? – kérdezte rövid habozás után.
Most rajtam volt a horkantás sora.
– Tudjuk jól, hogy gyengék vagytok.
Lassan biccentett.
– Valóban – mondta. – Ezért inkább az eszünkkel küzdünk.

Mire meghallottam a zajt, már késő volt. A huroktól elakadt a lélegzetem, a gerincem pedig megfeszült rántástól. A paddal együtt hátra zuhantam. A karmommal megpróbáltam elvágni a hurkot, de acélsodronyból készült. Valaki a lábamra döntötte az asztalt, azután mielőtt kiszabadultam volna, ránehézkedett. Felhördültem a fájdalomtól.

Az ütés hátulról ért. Az utóbbi események után már nem mondanám váratlannak, mégis elég keményen csattant ahhoz, hogy meglepetten felhördüljek. A világ elsötétült egy pillanatra, a tagjaim elgyengültek, aztán felforrt a vérem. Megragadtam az első szilárd tárgyat, ami egy láb volt, és azzal ütöttem le azt, aki rám tehénkedett. Talpra küzdöttem magam, kieresztettem a karmaim, és vártam, ki lesz az a bátor, aki először támadni mer.

– Meglepetés! – harsant a kiáltás, én pedig hülyén néztem körbe.

A csehó közönsége egy emberként állt körbe, köztük pedig ott sorakozott fel a Falka. Ria a Vezér mellett vihogott, Thorkkal az oldalán.

– Boldog születésnapot! – emelt a magasba egy teli korsót a testvérem, mire a többiek követték a példáját.

Ennyit a hosszú évek képzéséről, a vadászösztönökről, meg a Falka humorérzékéről.

Előző oldal JohhnySilver