Merengés

Szépirodalom / Versek (477 katt) csabi6669
  2019.07.29.

Az önámítás büszke díványán
fekszem gondtalan,
S redőzött párnámra
sárgán hull az éji villany.
Verőfény és kávé között henyélek,
Mivel dolgom csak annyi, hogy éljek.
Csak annyit érünk mi magunkba’,
mit nékem a kegyes hazugság glóriája: a munka.
Mit hamis próféták csaló csacsogása,
Sem a Vatikán, bánja kánya!
Kikkel nem alkuszom én, akkor se, ha szép, ha rút,
S nem kell az isteneket magasztaló út.
Felőlem locsoghat szent igéket
dögunalmas pátosszal az ész,
Nem az én kezemet ékesíti a század rongy bábja,
Se a felhők felett zümmögő bamba gépész.
Elém a hatalmas bizony tárcáját ne tárja.
Én azt hirdetem, barátom, hogy túl sok a kettő,
De hidd el nekem, több az egy.
Fülemben a múlt recseg,
s a semmit nem ígérő jövő.
Tudom, milliónyi kincsemet végül elszórom,
Uralkodom akár tűzhányó kráterén
Hiú képmásom, Mint bukott királyoké,
ott van mindegyikén.
A peremén egy gőgös írás:
Tisztellek Téged, Te munkás!

Előző oldal csabi6669