Gyilkosok kora V/17.

Fantasy / Novellák (29 katt) anonim88
  2019.05.18.

- Kerüld ki! Kerüld ki, baszd meg, vagy mind itt döglünk meg! – kiáltotta Daniel, nos, valójában minden élesebb kanyarnál, amint Devera a házak között szalonozva igyekezett lerázni a nyomukban suhanó tollatlan madarat. Egyelőre bármiféle eredmény nélkül, ugyanis a vörös köpenyt viselő mágus nem ment bele a házak közti fogócskába. A magasba emelkedett éppen annyira, hogy szemmel tudja tartani a menekülőket. Nem is törődött azzal, ki láthatja meg, a következmények meg végképp hidegen hagyták. Kivárásra játszott.

Aztán végre a következő kanyar után elérkezett az esély, amire mindkét mágus várt. A madár fentről csapott le, Devera visszafordította repülő kövét, s egy csellel Rodrick mögé kerültek. Victor azonnal át is ugrott.

- Vége a játéknak! – vigyorgott a vöröslő szakállas. Összeütötte ökleit. Terve egyszerű volt: semlegesíti a varázslatot, aztán péppé veri a vörösköpenyes képét.

Rodrick azonban észrevette a veszélyt, a madár 45 fokos szögben oldalra dőlt, Victor lába alól kicsúszott a talaj, állát beverte a szárnyas hátába, majd pörögve belezuhant az alattuk fekvő háztetőbe.

- Oké. Akkor B-terv – sóhajtott Devera.
- Tartsd egyenesben, mert nincs C-tervünk! – figyelmeztette Daniel felegyenesedve.
- Mit aggódsz? A lábadat rögzítettem, nem tudsz leesni. Különben is, láttad, milyet manővereztem?
- Aha. Annak meg külön örülök, hogy most tanulod az irányítást, de máris ilyenekre vállalkozol.
- Nem muszáj velem utazni. Felőlem hagyhatod magad elkapatni.
- Ch – horkantott Daniel, s mormolni kezdett. Tetoválásai felizzottak, fényesebben, mint valaha. Két csuklóját összeérintette, kezéből olyan tűzcsóva tört elő, amihez hasonlót korábban Devera még csak nem is látott.

*

Az ég felől egy ismeretlen lény vérfagyasztó ordítása hallatszódott, amire már a kikötőben összegyűltek is felfigyeltek. Az égen egy furcsa, lángoló madarat pillantottak meg. Úgy tűnt, zuhan.

- Mi a fene az ott? – kiáltotta valaki felé bökve. Többen felkapták a fejüket.
- Wehehehe! A csupasz csirke sülve az igazi – kiáltotta Daniel, mielőtt magatehetetlenül összeesett. A harc számára véget ért.

A madár átsuhant a nézősereg felett, s belecsapódott az egyik közeli házba, mire egy fiatalember a tömegből felkiáltott.

- Baszd meg, az az én házam volt!

- Hová nézel, kölyök? – vigyorgott bajsza alatt Frederick, aki kis híján lekapta Halb fülét, pedig az csupán egyetlen pillanatra nézett a madárra. – A te ellenfeled én vagyok!

*

A romok közül mocorgás hallatszott.

- Az őssárkányokra! Ez nem sokon múla vala – mászott elő Rodrick. Noha ruhája megégett, ő könnyebb sérülésekkel megúszta. Azonban igencsak felbosszantották. – Nos, akkor kezdődjön a móka.

Két tenyerét összecsapva mormolásba kezdett, minek hatására hat farkas alakja rajzolódott ki előtte. Castiel az oldalához kapott.

- Mi a baj, Cass? – figyelt fel a mozdulatra Adam. – Felszakadt a sebed?
- Egy régi seb fájdalma rémlett fel előttem.

Rodrick elégedetlennek látszott idézett lényeivel, legalábbis arckifejezése erre engedett következtetni.

- Még egy kis fűszer az íze kedvéért – egy tőrt döfött tenyerébe, kifröcskölő vérét a farkasokra csapta. A farkasok alakja a vér hatására teljesen eltorzult. Testük megizmosodott, végtagjaik megnyúltak, szemfogaik valóságos agyarakká nőttek, szemük vérben forgott, szőrük égnek állt.
- Sokkal jobb – nyugtázta egy vigyorral.
- Vérmágus – Carota arcára sötét undor ült. – A legundorítóbb állatfaj.
Numéral felsóhajtott.
- A problémák csak fokozódnak.

A farkasok olyan gyorsan manővereztek, Devera képtelen volt eltalálni őket. Adam védőn Lívia elé állt, hosszúkardját erősen maga előtt tartva.

- Az életem árán is megvédelek, csak maradj mögöttem!

A lány reszketése alábbhagyott. Csillogó szemekkel bólintott.

Egy farkas Carotát vette célba, mire Zeon előrelépett, tenyerét a farkas felé tartva elkiáltotta magát.

- Eloszlatás! – a bestia válaszul rávetette magát a templárisra, földre teperte, éles fogait a vállába mélyesztette, hatalmas agyaraival könnyedén harapva át a nehéz fémpáncélt. Lívia csak alig látta el a fiatal templáris bal válla menti sérüléseit, most a farkas a jobboldalt a sérült baloldalhoz szabta.
- Idióta! – kiáltotta Carota. - A vérével idekötötte őket. Ezek már nem egyszerű idézett lények!

Rodrick észrevette, néhány farkasa a bámészkodókra támadt. Letépett végtagok, habzsoló, morgó fenevadak, és fröcsögő vér. „Óh, micsoda költemény lesz ebből!”

Aztán megpillantotta Jennetet, ahogy az események közepén állt teljesen tanácstalanul. Teljesen védtelenül. „Ijedten, mint egy kicsi nyuszi” – megvillantotta ragadozó vigyorát, ismét megidézte bizarr szárnyas lényét. – „A sas lecsap!”

A madár a magasba emelkedett, onnan csapott le. A lány a tömeg felé rohant, a lény becsapódása éppen csak elkerülte, sok menekülő azonban szörnyet halt. Ettől még nagyobb lett a pánik. Mindenki rohant, amerre látott, egymást lökték fel az emberek, az elesettek hiába kiabáltak, valamennyiüket halálra taposták. A rakodómunkások a hajókra menekültek, azok mentek, vitorlát bontottak és kihajóztak, mit sem törődve a parton hagyott rakománnyal.

A homokos por ellepte a teret, Jennet nem látott semmit. Nem értette, mi történt, csak a zajra, aztán a fájdalomra lett figyelmes. Szájából vér folyt, minden bizonnyal elharapta nyelvét, de ezt, meg pár horzsolást leszámítva nem esett baja.

Lassan, remegve állt fel. Felemelte fejét, mire egy kéz ragadta torkon. Riadt szemei a vörös köpenyesre szegeződtek. A férfi tekintete dühöt sugárzott.

- Három jó emberünket küldte halálba a négyszemű. Mindezt csakis miattad. Valamiért nagyon fontos vagy neki. Pedig nem érsz annyit. Semmit sem érsz – erősített szorításán. – Vajon mit fog szólni, mikor megtudja, a kedvenc kísérleti nyula halott?

Előző oldal anonim88