Felégetett hidak
A kín indít útnak - mindig,
meg-megállva.
Pokol tűz égette
vérem kiégett
sebei mutatnak utat.
Szívverésem perdít ki
álmos valóságból.
Őszi hideg belefészkel
napjaim romjaiba -
letűnt emlékek
rőt parazsaiba,
gyermekkorok árnyaiba.
Meddig visz az út?
Ki lesz parttalan
medrek mélyén rakott
tüzem útitársa?
Meddig mehetek még
bűntelen a távolba?
Hol lesz a fal, melyet
már nem
kerülhetek meg?
Hol lesz a sötét víz,
mely magával sodor?
Elhagyott szavak
sóhajai kihűlnek
arcomon majd.
Távolabb, egyre
messzebb
lépdelek fakó
sors kövein.
Mit magam mögött
hagyok - csak hamu,
izzó parázs.
Elbontok minden követ.
Felégetek - minden hidat.
De nem tudom -
végül… az árnyak:
„Az leszek, aki öl,
vagy akit ölnek?
