Myria

Fantasy / Versek (14 katt) Ann Heart
  2019.03.13.

Egyszer volt, hol nem volt,
Még az Óperenciás Tengeren is túl
Kezdődne a mese, de ez nem az volt,
Hanem igaz történet, mi a szeretetről szól.
Hunyd le szemed, s tárd ki szíved kapuját,
Képzelet Földe csak reád vár, bizony ám!
Mikor még nem volt technika, sem gépfegyverek,
A faluban szabadon játszhattak a gyermekek,
Az aggodalom azért ott volt mindenkiben,
Időnként vad hordák portyáztak Myrekiben,
Egy sárkány élt a közeli barlangban,
Kinek létét egy kislány tudta, s titokban tartotta,
Ő volt az egyetlen, ki túlélte a mészárlást,
Melyet az emberek szítottak, hogy kiirtsák fajtáját,
A titok azonban napvilágra került,
A barlanghoz mentek, de Ő elmenekült,
Myriának hiányzott a kis barátja,
Nem értette, miért mindenki Őt bántja?
Hiszen oly nemes volt, s lelke tiszta,
Myria az életét is rá bízta,
Szomorúság s magány mardosta lelkét,
Hangját hallani sem lehetett azon az estén,
Szótlanságot fogadott szárnyas barátjáért,
Titokban mindig remélte visszatértét.
Telt az idő, az évek mentek,
A gyerekek felnőttek, s nagyok lettek,
Volt, ki elhagyta a szülőhazát,
Új kalandokat keresve tovább állt,
Myria maradt, s idő közben megbékélt,
Oly sokszor csalódott, hogy feladta reményét,
Ám egyszer egy napon egy árnyat látott,
Miközben az erdőben őzre vadászott,
Már éppen felajzani készült íját,
Hogy vacsorára elejtse a kiszemelt prédát,
De a vad, miközben szomját oltotta,
Neszt hallott, s eliszkolt nyomban.
- Ki vagy Te, hogy elűzöd zsákmányom?
Vagy tán az én bőrömre pályázol?
Bújj elő nyomban, te gaz haramia,
Dühöm fojtogat, s kedvem harcra bíztat! -
Kiáltott Myria, kinek türelme fogytán volt,
Szeme vörösen izzott, arca szinte lángolt,
Mikor előlépett rejtekéből a leselkedő,
A lánynak hihetetlen volt, s megdöbbentő,
Ki előtte állt, a sárkány volt maga,
Gondold, kinek nevét még Ő adta,
Myria arcát könnyei áztatták,
Azt hitte ,soha többé nem látja már,
Íja a földre hullt, s megindult felé,
Hisz erre az alkalomra várt réges-rég,
Mikor átölelte barátját, az felmordult nyomban,
De nem a szájából jött, hanem maga volt a gyomra,
Így hát a két barát egyre, s ugyanarra gondolt,
Myria hátára ült, majd szárnyra kapott Gondold,
Együtt repültek hegyen-völgyön át,
Láthatták magasból az alant terülő csodát,
Erdőt, mezőt, mit szem beláthatott,
A horizonton alábukó ragyogó Napot.
Azonban visszaúton Myreki felé
Megdöbbentő látvány tárult szemük elé,
Tüzes, fekete méneken egy horda lovagolt,
Hogy a faluba érjenek, nem sok híja volt,
Élükön Karan, a rettegett vezér,
Kinek ártatlanok vére mocskolta be kezét,
Kardjukat húzták hüvelyükből elő,
S lecsapni készült a portyázó erő,
Sikoly hasított a falu csendjébe,
Fémesen csillant a kard pengéje,
Myria szíve hatalmasat dobbant,
S benne a szunnyadó gyűlölet újra lángra lobbant,
Gondold, ki megérezte barátja hevét,
Benne csak feltüzelte harci kedvét,
A sárkány megkezdte zuhanórepülését
S mindeközben a lány elővette pengéjét,
Ordítás közepette rontott a hordának,
Jaj volt egy pár zsoldos torkának,
Karan, a vezér nem rémült meg ettől,
Sőt inkább felbuzdult ezen tettől,
Lova horpaszába vágta a sarkát,
Szorosan kardjára fonta hatalmas markát,
Viharsebesen törtetett előre,
Égő fáklyákat hajigált a tetőkre,
Mindenki futott, ki merre látott,
De lova szárán egy nagyot rántott,
Mert Myria és Gondold ott állt előtte,
A falu népe nem tudta, mi sül ki belőle,
A mészárlásból végre most már legyen elég,
Ezen falu népe jót s rosszat megélt,
Rettegünk tőled, te ádáz vezér,
Kinek mindenki félve ejti ki nevét,
Öltél már meg erőst s gyengét,
Megkínoztad minden ember lelkét,
A sárkány felbőszülve fújtatott,
Aztán pedig ordított egy nagyot,
Karannak a szeme sem rebbent,
Azonban körülöttük mindenki megrettent.
Myria a vezér lova elé lépett,
S merészen a férfi fekete szemébe nézett,
Karan kajánul elnevette magát,
Biztos volt abban, Ő nyeri a csatát,
Kard a karddal járta a táncot
Ilyet a környéken senki sem látott,
A harc heve szította mindkettejük vérét,
A szenvedély eluralta az egyikük lényét,
Myria küzdött, bár egyre jobban fáradt,
De erőt adott a düh, ami a lelkéből áradt,
Órák óta harcoltak, küzdöttek egymással,
Myria is jobban szeretett volna lenni mással,
Hiszen Gondold mégis visszatért hozzá,
Végre teljes lényében megnyugodhat most már.
Karan közben elbotlott egy kőben, s elesett,
Myria gyorsan ki is használta a helyzetet,
Mellkasára térdelt, s kardját a vezérnek szegezte.
- Öld meg a gyilkost, most végre megteheted! -
kiáltotta a falu népe szinte egyszerre.
De a fiatal lány habozni látszott eme tettre,
Ám ekkor egy nyíl a hátába fúródott.
Ki volt a tettes? Az soha ki nem tudódott.
Hogy mi történt ezek után, senki nem értette,
Karan fölkapta a lányt, hisz mélyen legbelül féltette,
Teltek a napok, a lány gyorsan gyógyult,
Így ebben a történetben senki nem járt pórul.


2019. 03. 01.

Előző oldal Ann Heart