Ügyelet

A jövő útjai / Novellák (75 katt) Nibela
  2019.02.09.

Az informatikán hajnali fél kettőkor landoló orvosi vényre nagyjából úgy néztünk, mint dísznövénykertész a villanyszerelési munkalapra: mit keres ez itt? Miért nálunk és miért így? Papír alapon egy digitális korban, kész szentségtörés, hát még ami a vényen állt.

Csoportvezetőnk egyetlen gyanakvó pillantást vetett a ropogós, nyomtatástól meleg lapra és a fejlécben szereplő, H+-szal induló poszthumán TAJ-számra. Undorral ellökte mondván, csinálja, akinek három anyja van. Ez nála afféle szófordulat, semmi személyes vagy sértő, a feladat mégis nálam, a három anyás technikusnál kötött ki.

A költséges anyák napi készülődést és a problémás fogantatást (az első adta a petét, a második a mitokondriumát, a harmadik a méhét) leszámítva jó dolog, ha valakinek három anyja van; három sokat látott ember, három különféle tapasztalás, három oldalról érkező szeretet és támogatás. Arra azonban se az anyáimtól kapott biztos, óvó háttér, sem a sokéves informatikai munka sem készíthetett fel, mihez kezdjek egy céges felhőbe felöltött ember pszichoterápiájával.

Cinkest – ezt a nevet mi ragasztottuk rá, neki is tetszett – ismertük, mint a rossz pénzt. Hatodik éve várta, kiutaljanak neki egy jóféle, helyváltoztatásra és érzelmek kifejezésére is alkalmas testpótló modellt. Ennek híján szegény jelenleg nem számított többnek egy elnémított szerverszekrénynél. A némítást magának köszönhette: minek hallgattatott velünk végtelenített Sas-kabarét? Mintha mi tehetnénk arról, egy atomdrága depón rohad és unatkozik.

Amit lehetett, megtettünk: mailben bármikor elérhette a terapeutáját, hozzáférhetett a tárolását biztosító szolgáltató partnerei által biztosított sorozatokhoz, filmekhez, e-könyvekhez, játékokhoz, ráadásul cseveghetett a többi depón rostokoló sorstársával. Őneki ez se volt elég, netezni vágyott. Ígért keményvalutától kezdve kriptovaluáig sok mindent, a kedvéért senki se kockáztatta, hogy zárt hálózatról tágas netmezőkre eressze. Múlt évben is volt egy ilyen szökéssel járó állománysérüléssel végződő botrány, fene se kívánta, hogy lecsukják.

Olyan régen jártam Cinkes szekrényénél, gondoltam, hagyom a távoli elérést, és lemegyek hozzá személyesen. Ezt neki is megírtam, általában örült, ha valamelyikünk odadugta az orrát, a személyesség nagy érték, most egy emojit se küldött.

Menet közben azon törtem a fejemet, mi lehet vele. A vényen szereplő és hamarjában kikeresett BNO-kód szerint kevert szorongásos és depressziós zavart állapítottak meg nála. Magas ez nekem, hogyan lehet egy digitalizált ember lelki beteg.

Ha depressziós – a helyében én az lennék –, nem adhatok neki egy pohár vizet meg egy tablettányi kedélyjavítót. A MentálŐrt Cinkes jól ismeri, cégünk ajándéka. Azon keresztül érte el a terapeutáját és jutott a vényhez is. Elmescriptet nem írhatok, ahhoz elégtelen a jogosultságom és rahedli dokumentációval, protokollbetartással jár. Az e-Xanax még béta fázisban tart, talán feltelepíthetnék egy VIDOR-bővítményt, esetleg kereshetnék és ráküldhetnék egy JóPassz frissítést, viszont azzal súrolnám az etikusság határait…

Sóhajtásomat visszaverte a folyosó, és mielőtt a szerverteremhez értem, szórakozottan a vény javaslat szekciójára esett a pillantásom. Jrndts.exe, olvastam és majdnem felbotlottam a saját lábamban.

Ezért passzolta le a csoportvezető a melót. Ezer meg egy kifogást támasztottam, mekkora rizikót rejt egy ilyen lépés. Erősen kételkedtem benne, hogy odafentieknek halvány segédfogalmuk is lenne arról, mit művelnek. Ez szabálytalan, annak kell lennie.

Nyeltem párat, „ti tudjátok”, mormogtam az orrom alatt, és nehéz szívvel, mintha valaki amputációjára indulnék, megkerestem a teremben Cinkest. Kijelzője üres, mint aki alszik, pedig utoljára hat éve álmodott. Talán sejti, mi következik, talán csak bitvisszafojtva várja, megteszem, vagy nem teszem.

Kikapcs-bekapcs, mint a régi szép időkben, hátha segít, csak az a „nesze semmi fogd meg jól” utóíz ne lenne.

Előző oldal Nibela