Illedelmes Halál

Horror / Novellák (84 katt) Anonymus R. Chynewa
  2019.02.15.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/2 számában.

Egy ideje figyeltem őket. A joviális arcú, pirospozsgás férfit, a haját divatosan lófarokban hordó asszonykát, meg a szótlan, csendes kislányt. Kívülről úgy tűnt, minden rendben. A férj valami irodában dolgozhatott, naponta elment hazulról az aktatáskájával, középosztálybéli családi autójával és derűs mosolyával, az asszony pedig egész napját azzal töltötte, amivel szerinte egy háziasszonynak kell; takarított, mosott, olykor megivott egy pohárka bort, szigorúan fehér, száraz és 3 deci, és vacsorával várta a férjét.

A gyermek viszont... nos, ő vele valami baj volt, éreztem. Reggelente szótlanul ült az asztalnál, csendesen majszolta palacsintát, nyelte a gyümölcslevet, melyet édesanyja frissen facsart az elektromos facsaróval; az iskolában is szótlanul ült, egykori barátai is összesúgtak a háta mögött, mikor szótlanul, lehajtott fejjel, sötét haja mögé rejtett tekintettel elsietett mellettük a folyosón, még az olykor felhangzó csúfolódó-kérdő hangokra sem reagált. És otthon is csendes volt, mikor délután hazaért, és becsukta maga mögött a szobája ajtaját.

Nem tudtam, mit keresek itt. Átlagos család, szótlan gyermek... de sehol semmi számomra.

A harmadik éjszaka tudtam csak meg. Mikor a csendes gyermek már az ágyában feküdt, csendben sírdogálva, és a ház többi része is elcsendesedett. Az ablakok elsötétedtek, az édesanyának sikerült annyit innia, hogy elaludjon, és ne vegye észre...

Igen. A harmadik nap láttam meg, amint az apa benyit a kislány szobájába. Nem avatkozhattam közbe. Nem azért voltam ott. Szótlanul kellett végignéznem azt is, ami azután történt, hogy a férfi önutálattól bűzölögve elhagyta a szobát. A könnyeket. A pengéket. A halkan elfolyó életerőt...

- Rosszat tettem? - kérdezte.
- Nem, kedvesem, nem. Csupán döntöttél.
- De... akkor én most a Pokolra kerülök?
- Nem tudhatom. Nem az én feladatom tudni, hogy mi lesz ezután veled. Csak azt tudom, hogy Ő... ő biztosan oda fog kerülni. Ha nincs máris ott.
Elmosolyodik; talán nyugodtabban, mint életében már rég.
- Igazán köszönöm, hogy nem hazudsz.
- Nem tesz semmit, kedvesem. Azért vagyok itt, hogy segítsek.
- Te... egy angyal vagy?
- Természetesen nem. Mondjuk úgy, hogy én vagyok az, aki segít neked továbblépni.
- A Halál vagy?
- Ne tekints rám úgy, mint az öreg kaszásra! Legyek inkább... buszsofőr. Vagy a 666-os út. Vagy még jobb; buszsofőr a 666-os úton!
- Buszsofőr? - néz rám bizonytalanul. A 666-os út nem mond semmit neki.
- Igen! - A gondolat egyre inkább tetszik. - Én vagyok az a buszsofőr, aki elvisz létezésed következő állomására. - Próbálom eltorzítani a hangom, hogy még egy kis vidámságot csaljak az arca éteri árnyékára. – „Kérem, foglaljanak helyet, az ajtók záródnak! A következő megálló a Túlvilág kapuja!”

Sikerül; elmosolyodik.

- Ez inkább a metró kocsi bemondójára hasonlít...

Na, igen. A metró valóban jobb hasonlat lett volna.

Előző oldal Anonymus R. Chynewa