Gyilkosok kora V/12.

Fantasy / Novellák (285 katt) anonim88
  2018.09.19.

Másnap korán reggel összegyűltek egy tágas asztalnál, hogy megvitassák az aznapi teendőket. Castiel azt javasolta, ő - Adam, Jennet, illetve Lívia társaságában - előbb a városi nyilvános fürdőt keresi fel, ami messze földön híres melegvizes forrásairól, aztán jöhet a ruhavásárlás.

- Mégsem állíthat be így lord Hawke-hoz – mutatott rá a lányra. Jennet végignézett magán. Való igaz, ruhája szakadt volt és piszkos, ráadásul azóta viselte, hogy elszökött Ostagarból. Ismét úrrá lett rajta a szégyenérzet. Lesütötte tekintetét.
- Öm.. nem úgy értem – mentegetőzött azonnal Castiel. – Mi sem vagyunk jobb állapotban, meg nem is zavar… Csak tudod, a nemesek milyenek… - egy nagy sóhajtással lehajtotta fejét. Minél többet mentegetőzik, annál rosszabb lesz. – Nem számít. Csak induljunk!
- Várj, és velünk mi lesz? – nézett rá Victor tanácstalanul.
- Rátok bízom. Négyen még el tudunk vegyülni, azonban, ha heten mászkálunk, az elég gyanús.

Victor helyeslőn bólogatott. „Ha meg lehet úszni egy kellemetlen fürdést, azt csak támogatni tudom” - értékelte magában a harc nélkül aratott győzelmet.

- Akkor mi megkeressük a városi kovácsot. Ráférne már egy kis gondoskodás a pengémre. – Danielre bökött. – Meg ennek is szerzünk valami felszerelést. Ha megint ki akarná tömni magát nyilakkal.
- We…he…he… - hunyorgott a mágus.

Castiel felállt, mire Jennet a karjáért nyúlt.

- Várj! Nem reggelizünk indulás előtt?
- Nem – hangzott a válasz minden szájból szinte egyszerre.
- Majd eszünk valahol útközben – nyugtatta meg Adam sietve. Aztán Castiellel gyors léptekkel megindultak az ajtó felé, mintha attól tartana, a fogadósné utánuk szalad valami kétes eredetű dologgal a tálcáján (esetleg az mászik a saját lábán).

Amint becsukódott az ajtó, Devera visszafordult társaihoz.

- Elmentek. Akkor - kezdte incselkedő hanglejtéssel – megyünk, és meglessük a női fürdőt?
Daniel arcát tenyerébe temette. Victor felnevetett.
- Höhöhöhö! Nem tudom, miket olvastál mostanság, de túlzásba vitted. Ami aszondja’, a fegyveremre tényleg ráfér a javítás. Vagy venni már egy rendes pallost. Aztán meg, nem tom, ti hogy vagytok vele, de istenigazából be is kőne rúgni.
- Ez sem hangzik olyan rossz tervnek – ismerte el Devera.

*

A fürdő után Castiel kissé csalódottnak tűnt. Amíg a lányokra vártak a bejárat előtt, Adam meg is kérdezte, miért vág olyan fanyarú képet. Castiel csak a fejét csóválta.

- Reménykedtem, koedukált lesz. Erre az a banya egy nyújtófával hajt el a mi oldalunkra…
Adam a homlokát ráncolta.
- Koedukált fürdő? Az milyen erkölcstelen lenne!?

Castiel válaszul csak legyintett. Adam nem ismeri úgy Denerimet, ahogyan ő. „S ez így van jól.”

Fürdés után megreggeliztek egy felkapott kocsmában. Jennet csak úgy habzsolta az ételt, elmondása szerint még sosem evett ilyen finomat, pedig csak mézes zabkását kért, meg egy fél barnacipót. Castiel egyre jobban szánta a lány ízlelőbimbóit.

Miután jóllaktak, egy felsővárosi ruhaboltba mentek, a legelőkelőbbe - legalábbis a helyiek elmondása szerint.

- Rajta, próbálj fel bármit, ami tetszik – bíztatta Castiel.
- Szabad? – nézett rá bizonytalanul Jennet.
- Természetesen – felelte a fiú mosolyogva. A derekán lógó tömött erszényre csapott. – A Végzet Prófétái finanszírozzák.

Lívia csillogó szemekkel állt neki válogatni. Felkapott egy felsőt, a lányhoz mérte, majd a kezébe nyomta.

- Ez egészen biztosan jól fog állni neked – mondta, s rögvest a következő ruháért nyúlt. Majd még egyért. – Meg ezt, ezt, és ezt is – aztán a függöny mögé tuszkolta Jennetet. – Gyere, segítek felpróbálni.

Castiel a bejárati ajtó mellett állt Adam társaságában.

- Lívia nagyon lelkes – jegyezte meg mosolyogva.
- Bizony. Ilyenkor csak úgy ragyog – felelte lágyan Adam. Aztán gyorsan megköszörülte torkát. – Úgy értem…
- Nekem felesleges magyarázkodnod - válaszolta Castiel. – Csak azt nem értem, miért nem lépsz már valamit?
- Lépni? Én… én… ö, nem értem...
- Adam, a napnál is világosabb – nézett rá Castiel. – Tetszik neked. Te is tetszel neki.
Adam zavarba jött. Idegesen rugózott egyik lábáról a másikra.
- G-gondolod? Úgy értem, nem tehetem – mondta fájó szívvel. – Ő mágus, nem szabad.
- Ugyan már, csak míg az utunk tart. Mi rossz van abban? – széttárta kezeit. – Főleg, ha sosem derül ki – tette hozzá egy sejtelmes mosollyal. – A hiedelmekkel ellentétben a Káptalan árgus szemei sem látnak mindent.
Adam csak a fejét csóválta.
- Nem. Nem lenne helyes. Ő tiszta, akár a friss hó. Nem kísérthetem meg, akár valami démon.

Castiel most örült csak igazán, amiért nem Daniel és Victor társaságában hozta fel a témát. Nekik bizonyosan sokkal találóbb hasonlatuk lett volna a friss hó bepiszkítására, ám az sehogy sem illene egy ilyen előkelő hely színvonalához.

*

A függöny mögött mocorgás indult, mire kiáradó nyögdécselések és egyéb furcsa, fantáziálásra okot adó hangok szűrődtek ki. Minden bizonnyal Lívia most húzott egyet Jennet fűzőjén. A hang megmagyarázása természetesen nem gátolta meg Castielt képzelgésében. „Ha csak egy kicsi rés lenne…”

Kisvártatva fel is bukkant Jennet egy gyönyörű, smaragdzöld rövid ujjú, V alakban kivágott ruhában, ami keblei formáját is kiemelte. Csodálatosan festett még annak ellenére is, hogy a galád szövet elfedte a lány vállait, ami Castiel szerint már-már a bűnnel határos. Ezt finoman a lányok tudtára is adta. Jennet szerényen mosolyogva fogadta a kritikával megfűszerezett bókot.

Lívia izgatottan lökdöste vissza, próbálják fel a következőt. Castiel Adamre pillantott, s gonosz mosollyal a lányok után szólt.

- Lívia, próbálj fel te is valamit nyugodtan! Csak a móka kedvéért.
A máguslánynak több se kellett, lelkesen rohant ruhát válogatni magának. Adam haragosan barátjára pillantott.
- Meg fogod még köszönni – vigyorgott galádul Castiel.

*

A következő ruha, amiben Jennet mutatkozott, egy vörös öltözék, hangsúlyos dekoltázzsal és alig térdig érő, bő szoknyával. Látszott a lány arcán, rendkívül kellemetlenül érzi magát, amiért egy ilyen kihívó viseletben mutatkozik. Ha rajtuk kívül bárki tartózkodott volna a boltban, egészen biztosan fel se próbálná. Castiel hálát adott a Teremtőnek, amiért maguk vannak.

Lívia maga számára egy sokkal szerényebb viseletet választott. Egy hosszú ujjú, zöld és tejszín nemeshölgyi öltözéket próbált fel, mely derékban kicsit keskenyedik ugyan, ám sehol sem mutat túl sokat. Ennek ellenére mégis valósággal elbűvölte Adamet a látvány.

- A feleséged is valahogyan így képzelted el, nem? – incselkedett Castiel.
- Fogd be! – súgta elvörösödve Adam.
Lívia felfigyelt a motyogó fiúkra, különösképpen Adam ábrázatára.
- Nem tetszik? – kérdezte lebiggyesztett ajkakkal.
- E-ellenkezőleg! – mentegetőzőn maga elé emelte kezeit. – Gyönyörű vagy! Pont úgy nézel ki, mint egy igazi főnemes.
Lívia könnyedén megpördült, szoknyája csak úgy libegett.
- Ugye? – kérdezett vissza vidáman. – Csodásan érzem magam ebben!

Hosszas próbálgatás után Jennet végül egy aranyszálakkal varrt, lila bársonyruha mellett döntött – Castiel hathatós támogatásával -, melyben mindkét válla fedetlen maradt, kellően kiemelte dekoltázsát, mégsem tűnt túl hivalkodónak. „A tökéletes viselet” – Castiel csak így jellemezte.

Ezt követően még kalapokat próbálgattak pusztán a móka kedvéért. Bejárták a felsővárost, végig kóstolták a híres borászatok díjnyertes borait, az utcai ételárusokat, megcsodálták a hegybe épült látványosságokat, s közben végig beszélgettek, nevetgéltek.

*

Jennet ezen napja teljes egészében úgy alakult, ahogyan hátralévő életét megálmodta. Míg nem elérkezett a naplemente, s azon kapta magát, a fogadó előtt állnak. Annyira elmerült a boldogságban, észre sem vette, mikor kerültek ide.

- M-mit keresünk itt, Cass? – nézett zavartan a fiúra. – Azt hittem, Hawke bácsihoz megyünk.
- Sajnálom, Jen – felelte a fiú lesütött szemekkel. Nem nézett a lányra, ahhoz túlságosan gyötörte a bűntudat.
- Átvertél… – értette meg. – Soha nem is akartál elvinni a bácsikámhoz!
- Ez nem igaz. Én őszintén… de aztán tegnap…
Lívia a döbbenettől nem jutott szóhoz. Szíve elszorult, ahogy átjárták Jennet érzelmei.
- Te tudtál erről? – fordult Adam felé.
A fiú félre kapta tekintetét. „Igen, tudott.” – ettől valamiért mélyen megbántva érezte magát.
- Fáklyaként világítasz, Jen – magyarázta Castiel. – A templárisok könnyedén rád találnak. Carota már tegnap este magával akart vinni. Én azonban kértem tőle egy napot és egy éjszakát – keze ökölbeszorult. Mélységesen szégyellte magát, amiért becsapta, átkozta magát, amiért nem segíthet neki – egy napot és egy éjszakát – ismételte -, hogy még egyszer utoljára úgy élj, mint egy átlagos lány. Megígértem, hogy elviszlek a bácsikádhoz. Egy újabb ígéret, amit képtelen vagyok betartani…

Jennet nem felelt. Könnyes szemekkel előre rontott, majdnem fellökte Castielt, ahogy beviharzott a fogadóba, fel a szobájába. Még lent is hallani vélték a csapódást, mikor bevágta maga mögött az ajtót.

- Azt… Azt hiszem, beszélnem kellene vele – tűnődött Castiel.
- Igen. Kellene – felelte Lívia összefont karokkal. Rendkívül dühösnek tűnt. Castiel még sohasem látta ilyennek. Nem is hitte, hogy a lány képes ilyen arcot vágni. Még ő is megijedt azoktól a mélykék szemektől. Mint a háborgó tenger a legsötétebb vihar idején…

- De előbb hagyj neki egy kis időt! – tette hozzá a lány kioktatón. – Csak néhány órácskát. Míg összeszedi a gondolatait.
A fiatal lovag bólintott.
- Addig bátorságot gyűjtök – azzal bement és rendelt egy kupa bort.

*

Lánglovag vidáman sétált a birodalmi úton, már látta maga előtt a hatalmas várfalakat, mire megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Ideje volt már, a kurva életbe. Lejártam a lábam ezeken a rohadt utakon. Hegyről le, hegyre fel… áh… kibírhatatlan…
- Há’ kend meg hová-hová? – szólította meg egy hang.
- Hö? – Lánglovag oldalra fordult, egy hatfős őrjáratot pillantott meg. – A városi őr nem a városon belül teszi a dolgát?
- Tán a kutya, mi a házat őrzi, nem az udvaron van-e? – hangzott a válasz.
- Keh-keh-keh-keh! Nem is vagy te olyan hülye, mint aminek az alapján látszol, hogy egy prófétának állod útját.
- Próféta? – ráncolta a homlokát a katona. – A rohadt életbe! Fiúk! Fegyverbe, de tüstént!
- Keh-keh-keh-keh!

Lánglovag előkapta kardját, egy nagyobb sziklának ütötte, mire a felpattanó szikra lángba borította a pengét. Erre mind a hat őr megtorpant épp annyi időre, hogy a prófétának elég ideje legyen flaskája tartalmát - egy keresztcsapással – rájuk fröcskölni. Aztán egy suhintás előttük a pengével a levegőben, s a lángok úgy ugráltak át a fegyveresekre, hogy azok lángra gyúltak, mielőtt megérthették volna, mi is történt. Halálhörgésük visszhangja felverte az alvó erdőt.

- Keh-keh-keh! Ez a beszéd! Imádkozzatok az istennőhöz! Utolsó kiáltásaitokkal dicsérjétek hatalmasságát!

*

Órák teltek el, mire végre elegendő bátorságot gyűjtött. Magára hagyta Adamet és Líviát, felment, finoman bekopogott a lány ajtaján.

- Jennet. Én vagyok az, Castiel – mondta halkan.
Nem érkezett válasz.

Finoman benyitott, de nem talált senkit a szobában. A tetőtéri ablak tárva nyitva állt, a beáramló holdfény bevilágította a szobát.

Kinézett az ablakon, a lányt a tetőn találta, térdét átölelve a teliholdat csodálta.

*

„Mérgesnek kéne lennem, amiért Cass becsapott. Sírnom, dühöngenem kéne. Kéne… mégsem megy” – Jennet értette. Nagyon is jól értette… Tisztán emlékezett a riadt, gyűlölettől túlcsorduló tekintetre, amit egykori kedvese adott neki, mint egy búcsúajándékként, hogy élete végéig kísértse.

- Veszélyes vagyok - jelentette ki elcsukló hangon. – Magamra és a környezetemre is.

Megértette, még ha bácsikája be is fogadja, hatalmas terhet akasztana a nyakába. Ha az egyház tudomására jutna, Hawke egy mágust rejteget, nem csak a fejét veszítheti el, de a családi címét is elvennék utódaitól a vagyonával együtt. „Nem kérhetem, hogy tegyen kockára mindent… értem.”

- Nem vagy veszélyes – lépett fel a tetőre Castiel. – Legalábbis semmivel sem veszélyesebb, mint egy fegyverrel hadonászó kisgyerek. Ha megtanulod irányítani az erődet, még annyira se leszel veszélyes, mint én.
- Cass… - fordult felé a lány. – Én… én bocsánatkéréssel tartozom.
A fiú finoman megrázta a fejét. Leült mellé.
- Nem. Ellenkezőleg. Én tartozom bocsánatkéréssel. Hazudtam neked. Megvezettelek és hamis reményekkel tápláltalak.
Ezúttal Jenneten volt a fejrázás sora.
- Nem. Ellenkezőleg – közelebb húzódott a fiúhoz, fejét a vállára hajtotta. - Te megtettél mindent, hogy még egyszer utoljára átlagos lányként élhessek. Hogy legyen egy napon, amikor minden vágyam teljesül. A mai nap volt életem legszebb napja. Minden kívánságomat teljesítetted. Vagyis, majdnem mindet. Egy valami még hiányzik.
- Mi lenne az?

Jennet felemelte a fejét, egyik kezével végigsimított Castiel borostás orcáját, ajkuk lassan összeért, előbb lágyan, majd egyre szenvedélyesebben, míg a telihold alatt végül eggyé nem váltak.

Előző oldal anonim88