Ramina II.
A sziklába vágott terem nagyjából száz láb hosszúságú és majdnem ugyanilyen szélességű lehetett. Olybá tűnt, hogy mennyezetének finom faragványokkal gazdagon díszített, karcsú boltívei hiábavalóan nyújtózkodnak a kupolák alatt megsűrűsödő sötétség irányába. Csupán néhány, vérrel megerősített, sárgán parázsló, mágikus rúnának sikerült birokra kelnie a különös árnyakkal.
A terem falát szürke márványlapok borították, melyek közül minden másodiknak a felületébe egy diónyi méretű, fehéren izzó kvarckristályt ágyaztak. Fényük nem volt túl erős, ám a föld méhében született lények sötétséghez szokott szemei számára épp elegendőnek bizonyult.
A padlót súlyos, durván megmunkált gránittömbökből rótták össze, majd - enyhítendő az elnagyolt felület kidolgozatlanságát - finom szövésű, tarka szőnyegekkel borították be.
A terem közepén egy tíz láb magasságú és még ettől is szélesebb relief terpeszkedett. Fekete kőből faragták és a pokol legkülső körébe száműzött lelkek kínlódását jelenítette meg.
Ramina elgyönyörködött az alkotás felületéből kitüremkedő, szenvedéssel teli emberarcok látványában, majd hirtelen ötlettől hajtva, kíváncsian megérintette az egyiket.
Elméje felszínét fájdalmas sikolyok ekhója borzolta, ő pedig élvezettel itta magába a domborműből feléje áradó, félelem energiát. Csak apja hangjának sikerült visszarángatnia őt a valóságba.
- Mégis mi az ördög folyik odafent, az emberek világában? Hogyan tudtak szert tenni akkora hatalomra, amely által válogatás nélkül magukhoz szólíthatják a magasabb rangú hűbéreseinket is?
A lány sóhajtva huppant le egy fekete fémből kovácsolt, elegáns karosszékbe. Lassan hátradőlt, formás lábait keresztbe vetette egymáson, majd karjait a finom, vörös bársonnyal húzott karfákon pihentetve belekezdett mondandójába.
- Szerintem, a leginkább kézenfekvőnek tűnő magyarázat a legvalószínűbb...
- Sikerült volna megkaparintaniuk Alea Mithra fekete könyvét?
A lány karcsú ujjai hegyével tűnődve simogatta meg formás állát, majd hirtelen előrehajolt és a vérvörös színben izzó asztal lapjára támaszkodva, hangját lehalkítva folytatta tovább a megkezdett gondolatmenetet:
- Te is tudod, hogy csak ez lehet a megoldás! Persze, valószínűleg olyasvalaki birtokába került, aki nincs tisztában a sorok közt rejtőző, valódi tudással. A legnagyobb baj az, hogy a könyv intelligens és megpróbálja majd sugallatokkal befolyásolni őt. Ha ez sikerül neki, bármikor rádöbbentheti őt az igazságra…
Unagh Yr most némaságba burkolózott, majd felállt trónusáról és magára hagyva lányát, a széles, kristályból öntött ablaktáblákhoz sétált.
Aranyszínű hajával és fakó, narancsos árnyalatú bőrével elütött kissé fajtársaitól, bár ő ezt előszeretettel írta nemesi származása számlájára.
Ramina gyanította, hogy talán ember is lehetett a távoli ősei között, ám óvakodott attól, hogy ezt bármikor szóvá tegye előtte. Bár apja nem volt hirtelen természetű, mégis egy ilyesfajta merész feltételezésnek talán sikerült volna kihoznia őt a sodrából.
Az öreg kifürkészhetetlen tekintete elidőzött a bordóba hajló horizonton terpeszkedő, monumentális épületet-együttesen. Az erődítmény alvadt vérszínű tornyai csak hajszálnyival voltak magasabbak az övéinél, reprezentálva a két család között meglévő különbséget a pokol hierarchiájában.
Lánya finoman mellé lopakodott, majd követve az öreg tekintetét, elértette annak ki nem mondott szavait. Úgy döntött, hogy tovább puhítja őt, ezért hangját meglágyítva, halkan suttogott a fülébe.
- Tudom, hogy Beliár hatalmára áhítozol. Ha szabad kezet adsz, akkor, de csakis akkor, segíthetek neked!
- Úgy gondolod, hogy vissza kellene tartanunk az információkat? Talán hagyjuk ki a rivális családokat a vizsgálódásból és kezdjünk önálló nyomozásba?
- Tudod, hogy hasonló helyzetben ők is pontosan ezt tennék.
Apja nagyot sóhajtott, majd a két sárga tüzű szempárnak végre sikerült megtalálnia egymást. Látta a lánya tekintetében tükröződő elszántságot és - hosszú idő óta először - úgy érezte, hogy talán érdemes megfontolnia annak ajánlatát.
Igen, miért is ne? Ha az ifjú elbukik az öngyilkos küldetés során, akkor nem veszélyezteti majd a hatalmát, viszont ha sikerrel jár, akkor önnön diadala - no meg, a vérségi kötelék által - közelebb viszi őt régóta vágyott álmához. Családjuk ázsiója megnő, az ezzel együtt járó hatalom pedig fizikai formában is megnyilvánul majd. Bizony, akkor már a "Sötét Tizenhármak" sem vehetik őket félvállról!
- Ugye tudod, hogy odaát önmagadra leszel majd utalva? Részben elvágva a minket tápláló hatalom forrásától egy idegen, ellenséges közegben...
- Érzem magamban az erőt, emellett az új fegyverem is elkészült végre. Már csak arra vár, hogy próbára tegyem őt.
Unagh Yr rebbenő ujjai futólag végigsimítottak legkisebb gyermeke arcán, és amikor megszólalt, igyekezett a tőle telhető legtöbb őszinteséget csempészni a hangjába:
- Leányom, végtelen hálával tartozom neked önzetlen áldozatodért! Nemesi szavamra esküszöm, hogy ha sikerrel jársz, úgy fivéreid fölé emellek, halálom után pedig reád száll majd dicső házunk minden előjoga!
Ramina szemének sárga tüze lobot vetett, jobb kezének ujjai pedig megszorultak vadonatúj fegyverének karcsú markolatán. Lelkében vihar tombolt és csak nehezen bírt megszólalni az elfogódottságtól:
- Azt akarod mondani, hogy...
- Azt bizony, kedvesem - mondta az öreg kedélyesen, majd látva a lány döbbent tekintetét, sietve hozzátette még: - Hamarosan első számú örökösömmé lépsz majd elő!
