Fémoroszlán II.

Szépirodalom / Novellák (824 katt) Norton
  2018.03.25.

A mindent látó szem


A mindent látó szem állandóan figyel téged. Egy kicsit sem alkuszik, csak jutalmaz vagy megbüntet. A megfelelő viselkedésre ösztönöz.

Finoman feszültséget generál. Általa ismerszik meg a menny és a pokol, de a végén mindenképpen szenvedés lesz a sorsod. És előle nincs hová bújni. Sosem menekülhetsz.

A mindent látó szem nem más, mint a kettéosztott öntudat.

***

Grak és Hörcs megrakta a tüzet. Minden teliholdkor találkoztak a kedvenc helyükön, ám a törzseik ezt nem tudták. Ezek a titkos összejövetelek eddig mindkettőjük számára meglehetősen gyümölcsözőnek bizonyultak.

Grak évődve nézett régi barátjára.
- Nem akartam ezt elmondani neked, de csak kikívánkozik belőlem: Te se fogytál, amióta utoljára láttalak!
- Ezt rólad is el lehet mondani - derült fel Hörcs ábrázata. - Sőt, mintha szépen kigömbölyödtél volna.
- A jólét az oka.
- Látszik is rajtad.
- Nos, barátom… - kezdte Grak kíváncsian. - Nálatok hogy vált be a terv?
- Mármint, milyen terv?
- Tudod te! - nevetett a másik. - Sikerült elhitetned a fiatalokkal, hogy a dicső harcosok az isten birodalmába kerülnek? Rá tudtad őket venni arra, hogy a parancsaidat kövessék, és harciasak legyenek?
Hörcs arcán titokzatos mosoly tündökölt.
- El kell mondjam, barátom, hogy sokkal jobban bevált a terved, mint ahogy hittem volna.
- Valóban?
- Valóban! Néhány fiatal talán már arra is kész lenne, hogy az életét áldozza értem. Ezek tényleg elhiszik a túlvilági meséket. Olyanok, akik eddig ki nem állhattak engem, mostanában szinte csodálva néznek rám, amikor mesélek nekik az isteni birodalomról.
Grak elnevette magát.
- Látod, nem hittél az ötletemben…
- Jól van, elismerem, hogy igazad volt! Az emberek a fantáziájuk által elképesztő módon befolyásolhatóak.
- Nekem mondod?
- Te vagy ennek a módszernek a kitalálója, de már én is egyre jobban ráérzek. Már nem csupán egy törzsfőnököt látnak bennem, hanem egy igazi sámánt is, aki az álmában beszélget az istennel.
- Nálunk is ez van. Ám ha majd egyesítjük az erőinket, vigyáznunk kell arra, hogy mindig egyfélét mondjunk.
- Azzal nem lesz baj, csak jó előre meg kell beszélnünk a dolgokat.
- Szerintem hamarosan megtámadhatjuk a Kő Népét, de előbb még kinyilvánítom odahaza, hogy azt akarja a teremtő, hogy a törzseink közösen rohanják le azt a bűnös társaságot. Még egy holdtöltényi idő, és az embereim tökéletesen engedelmeskedni fognak az akaratomnak.
- Ennek nagyon örülök, és hogy ne csak te legyél az okos, én is kitaláltam egy módszert.
- Miféle módszert? - lepődött meg Grak.
Hörcs titokzatos arcot vágott.
- Továbbfejlesztettem az istent.
- Hogy mit csináltál?
- Tudod, a fiataloknak azt mondtam, hogy a túlvilágon a legügyesebb halász kapja majd a legfinomabb ételeket a teremtőtől… feltéve, ha ezen a világon önzetlenül megosztják velem a zsákmányukat.
- Nagyon jó!
- Ám észrevettem, hogy néhányan halászat helyett csak a napot lopják, amikor azt hiszik, hogy nem látom őket.
- És?
- Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, hogy mit csinálnak, aztán másnap azt hazudtam nekik, hogy a jóisten ismét megjelent az álmomban, és elmondta nekem, hogy nagyon haragszik azokra, akik halászat helyett csak fekszenek egész nap, és csak akkor veszik kézbe a hálót, amikor én arra megyek. Meg is neveztem a bűnösöket, amin mindenki csodálkozott, hisz honnan tudnék erről, ha nem az istentől.
- Ha, ha! Néha még engem is meglepsz a ravaszságoddal!
- Megfenyegettem őket, hogy a teremtő lesújt rájuk, ha nem dolgoznak, mert ő állandóan figyel minket a túlvilágról.
- Isten szeme mindent lát! - nevetett Grak. - Ez nagyon jó! Ha ezt elhiszik, akkor önmagukat fogják fegyelmezni. Még ott se kell lennünk a közelükbe, mégis dolgozni fognak nekünk.
- Úgy van! Ha láttad volna, hogy mennyire elszégyellték magukat a bűnösök! Félnek az isteni büntetéstől, és önmagukat nevelik a kedvünk szerint. Nekünk szinte nem kell csinálnunk semmit, csak ki kell adnunk az utasítást, hogy mit tegyenek. Így ők a dolgozók, és ők a saját munkafigyelőjük is. Mintha ketten lennének.
- Elképesztő vagy, barátom! - hitetlenkedett Grak, aztán elmosolyodott. - Isten szeme mindent lát? Ezt a módszert én is kipróbálom.


***

A középkorban

Lucan még a saját gondolatát is alig hallotta a paták dübörgésétől. Az őrült vágtázás mintha véget sem akart volna érni. Aztán az angol páncélos lovagok valósággal belerobbantak a francia harcosok csatasorába. Fémek csendülése, csatakiáltások és halálsikolyok hasították szét a csendet.

Lucan nekiugratta a lovát az ellenségnek, miközben úgy vagdalkozott a kardjával, mintha az ördög szállta volna meg. Felegyenesedett a nyeregben, és súlyos ütést mért egy szikár alakra, akinek egyszerűen széthasadt a páncélsisakja a koponyájával együtt. A zömök férfi lefordult a lóról. Az ifjú ekkor maga elé rántotta a pajzsát, amin a következő pillanatban egy szöges buzogány csattant olyan erővel, hogy majd eltörte a karját, de most nem érezte a fájdalmat. Igyekezett nyeregben maradni. Nyakon döfte ellenfelét, majd ismét lesújtott, ezúttal a másik oldalon, aztán a csataménjével elsodort egy paripát, ami felbukott és maga alá temette a lovasát.

Lucan és a bajtársai eleinte úgy vágtak át a franciák sorfalán, mint kés a vajon, ám azok is nehéz fegyverzettel voltak ellátva, és keményen ellenálltak.

Az ifjú angolnak még meglepődni sem volt ideje, amikor egy gyalogos alak került elé, aki belevágta lándzsáját a lovába, miközben továbbsodorta őket a lendület. A nagyszerű harci paripa fájdalmasan felnyerített, majd két lábra állt, és mellső lábaival megrúgott egy harcost és átgázolt rajta, ám a lándzsa még mindig a testében volt.

Újabb ellenfél érkezett jobbról, hatalmas bárdot forgatva. Az ifjúnak alig maradt ideje arra, hogy elforduljon a nyeregben, és a pajzsával védje a csapását.

A ló ekkor megrogyott alatta, és a bárdos francia, mintha megérezte volna az esélyt, szétloccsantotta az állat fejét, hogy Lucannak szélsebesen le kellett ugrania róla. A pajzsát ekkor elejtette, ám a nehéz kardját teljes erejéből belevágta a francia combjába, majd oldalra vetődött, mielőtt az megüthette volna. A hosszú hajú férfi üvöltött a fájdalomtól, miközben védenie kellett magát a rátámadó angol lovasokkal szemben.

Az ifjúra közben egy termetes alak rontott rá, aki menetközben szintén lekerült a lóról, ám rendkívül harcias volt. A francia széles mozdulattal vágott Lucan felé, és nagyon meglepődött, amikor az alkarja találkozott az angol acéljával. Tátott szájjal, rémülettől kigúvadó szemekkel bámulta a karjának a csonkját, amiből sugárban spriccelt a vér, ám a következő pillanatban már pörögve repült le a feje egy újabb vágást követően.

Lucan elrúgta magától a torzót, aztán ismét lesújtott valakire, hogy az illetőnek széttört a páncélja és üvöltve rogyott a földre.

A fiatal lovag oroszlánnak érezte magát. Fülrepesztően bömbölt, miközben mindenkit miszlikbe vágott, aki csak a közelébe került. Az összes félelem és gyűlölet összesűrűsödött a mellkasában, és valami tűzforró energiává alakult, ami szétáradt a testében, és elképesztő energiát adott neki. Ám az ellenség is fanatikusan elszánt volt.

Nekiugrott valaki, és hatalmas erővel kiverte a kezéből a nehéz kardját, ám ő megrúgta a férfit, elkaszálva a lábát, majd lehajolt hozzá és megragadta, mint egy kölyökmacskát, majd magasan a feje felett hátrahajította. Aztán leütött egy másikat és széttaposta az arcát. Valóságos berserkerré változott.

Újra felvette a kardját a földről, és harci lázban égve őrült mészárlásba kezdett. Már nem volt gondolata, nem voltak emlékei, csak a lelkében tomboló vulkán és a fémek csendülése létezett a számára.

Itt egy kart tört szilánkosra, ott egy arcot vágott szét, és úgy szúrt át néhány láncinget, mintha csak vászonból lettek volna.

Nem tudta felmérni, hogy mennyi ideig tartott a vérontás, csupán annyit érzékelt, hogy egyszer csak elfogyott az ellenség, és mindenfelé halottak hevertek.

Csak lassan oszlott szét az elméjére telepedő vörös köd, de elképesztő diadalt érzett. Ez volt az első komolyabb csatája, amin kiválóan szerepelt. Kár, hogy az édesanyja ezt nem láthatta.

Mosolyogva biccentett egy loboncos hajú, szakállas bajtársának, aki a magasba emelte a kardját, és örömittasan felordított.

- Győztünk, fiú! Áldasson az úr neve!
Aztán odament Lucanhoz, és valósággal áradozni kezdett.
- Örülök, hogy megismerhetlek, bajnok! Végig mögötted küzdöttem, és nem bántam meg! Nem sok ellent hagytál nekem. Alig kellett vágnom párat. Úgy mentél át rajtuk, mint a nyíl!
- Nem kell eltúlozni!
- Egyáltalán nem túlzok - közölte a szakállas harcos. - Igazi oroszlánként harcoltál! Ahogy áttörted a páncéljaikat a pengéddel… mintha csak tojáshéjból lettek volna. Hidd el nekem, hogy az öreg Degore nem mai lovag, de ilyet már nagyon régen látott. Ez történik akkor, ha valakit megszáll az úr hatalma.
- Ugyan már…
- Ne szerénykedj, fiú, inkább mondd el nekem, hogy mi a titkod!
Lucan nehezen tudta palástolni, hogy kedvére van a hízelgés.
- Elárulom a titkomat - közölte aztán átszellemült tekintettel. - Tudom, hogy az isten fentről figyel bennünket, és amikor bátran harcolok, akkor a kedvére valót cselekszek.
- Így igaz, barátom! - kiáltott a másik.
- Ha kiállom a próbát, akkor az enyém lesz a mennyek birodalma és az örök üdvözülés. Ezért harcolok elsősorban.
- Ámen, fiú! Én biztos vagyok benne, hogy a mennyországba kerülsz.
- Te is, barátom - mosolygott Lucan. - Hiszen mi győztünk az úr akarata szerint.
Ekkor Degore tekintetébe is boldogság költözött.
- Köszönjük a győzelmet, uram! - kiáltotta az eget nézve. - A te dicsőségedre küzdöttünk!
- Ezt a harcot sokáig emlegetni fogják a mennyekben - nevetett Lucan. - Hisz isten szeme mindent lát!


Vége

Előző oldal Norton