Philip G. Harryson - Fordított hősök (Transformed heroes)

A jövő útjai / Novellák (28 katt) Jimmy Cartwright
  2018.07.29.

Kitalált könyvismertető

„A nevem Ally Barren, és én vagyok a leglassabb ember a Földön” – kezdi kötetét Philip G. Harryson, aki olyan történeteket igyekezett írni, amelyek a hősöktől túltengő világunkat színesítik azok negatívnak szánt változataival. Úgy tűnik azonban, hogy az író maga sem tudta eldönteni, milyen stílus is illene leginkább mindehhez. A paródiának nehezen nevezhető, inkább társadalomkritikaként felfogható novellák ráadásul csak úgy értelmezhetők, ha az olvasó tisztában van azzal, éppen kinek az ellentétéről szól a történet. Így sajnos az sem egészen világos, kikhez is szól a kötet: a szuperhősrajongó fiatalabb és idősebb korosztálynak, vagy éppen azoknak, akik zsigerből gyűlölik a zsánert. Az előbbiek számára azért nem lehet jó szívvel ajánlani a könyvet, mert szeretett karaktereik bugyuta inverzei nem úgy sikerültek, hogy ne fanyalogna az ember a novellák elolvasása után. A karikatúráknak szánt szereplők esetlenek, ellenszuperhősségük inkább ellenszenvessé, mint szánalomra méltóvá teszi őket. A szuperhősöket utáló olvasók számára pedig már önmagában is érdektelen a téma, hiszen ki olvasna szívesen olyanról, amit nem ismer és nem is szeret?

Az Ordinarygirl (szabad fordításban hétköznapi lány) fejezete így indul: „Még gyermek voltam, amikor a házunk leégett. Intézetbe küldtek, hogy ott felneveljenek. De szerencsére a felnőtt unokatestvérem megszöktetett. Bűnös viszonyt folytattunk. Titkoltam a kilétemet, míg egy nap mégis utolért a törvény vaskeze. De ma sem ismernek az emberek. A helyi kis hetilapnál dolgozom titkárnőként. Az Interneten azonban minden más. Ott ki tudom bontakoztatni azt, aki vagyok. A nickneven: Ordinarygirl.” A róla szóló történetek hétköznapiak (bár, ez lehet szándékos is), az unalmas hétköznapjairól szólnak. A hét vége sem indítja be kellőképpen a dolgokat. Se egy drogos technoparty, se egy vad gruppenszex. Csak otthon böködi a laptopját és buta hozzászólásokat írogat érdektelen cikkekhez. A személyes blogjába is betekintést nyerhetünk, de minek? Lényegében elolvashatjuk még egyszer ugyanazt – némileg más szavakkal, kicsit több személyes érzéssel és véleménnyel –, mint amiről az adott novella szól, vagyis a nagy semmiről. Ráadásul a sorok között olvasva kiderülhet, hogy az író egy nőgyűlölő antifeminista.

A The Bowman című fejezet is számos kívánnivalót hagy maga után. Az egyedül élő, mélyszegénységben tengődő nincstelen senki keveredik folyton bajba a városban, ahol él. Ezért úgy dönt, a messzi vadonban sokkal jobb lesz neki. Így hát elindul, és a közeli hegyekbe költözik. Primitív eszközökkel készít magának egy íjat, és néhány próbalövés után felveszi a „The Bowman” nevet. Végigkövethetjük az unalmas várakozással teli vadászatait, amelyek közben még unalmasabb gondolataiba nyerhetünk betekintést. Többek között ilyen mondatok kerültek a lapokra:

„A nevem nem számít. Ötven pokoli év után egyetlen céllal érkeztem a vadonba: hogy mindenki hagyjon békén. Azzá kell válnom, aki lenni akarok. A Magányos Íjásszá.”

Ha igazán kritikus akarnék lenni, megkérdezném, hogy komolyan volt olyan szerkesztő, kiadó, aki ebben látott fantáziát? De a kérdésnek még költőiként sem szabad felmerülnie, hiszen itt van, itt fogom a kötetet a kezemben.

Amire talán az olvasók közül a legtöbben érzékenyek lehetnek, az a The Insignificantman fejezet. Egy kiégett, a szakmából kiöregedett pankrátorról szól, akit már fénykorában sem értékeltek. A számára fontos múltjára, az életére már csak sötétkék, testhez simuló overallja, piros csizmája, „bugyogója” és köpenye emlékezteti. Öregségére úgy próbál egy kis dicsőséget szerezni, hogy fényes nappal a jelmezében sétálgat a nagyváros utcáin, azt figyelve, hol és hogyan segíthet az embereknek. Idős nénik megpakolt szatyrait cipeli egészen addig, amíg elviseli, hogy az idős néni a retiküljével, esernyőjével, járóbotjával, egyéb arra alkalmatos eszközzel ütlegeli. Mondjuk, bárki más is ezt tenné, ha akarata ellenére kicsavarnánk a kezéből az élelmiszerekkel megrakott szatyrát. Vak embereket segít át az úttest túloldalára, akkor is, ha nem oda készültek. Macskákat ment meg fákról, csak kár, hogy a láncfűrészes akciók után a fák sem díszelegnek már tovább, nem adnak árnyékot, otthont az énekesmadarak számára. Táskákat, kisebb értékeket eltulajdonító tolvajok nyomába ered, hogy visszaszerezze az ellopott holmikat, de rendre elpáholják, meglógnak előle futva, motoron, autóval, vagy épp megkéselik, meglövik. A végén igen súlyos sérülésekkel kerül kórházba, s az élete hátralévő részét kerekesszékben kell töltenie. Még azt mondhatni, hogy ez a legizgalmasabb fejezet, és szegény szerencsétlen főszereplővel kissé együttérzünk.

Talán a legelvadultabb ötlet mindközül, amely még említésre lehet érdemes. A Catman fejezet főszereplője egy dúsgazdag fiatal nő, aki emberi kanmacskává szeretne válni. Ennek érdekében bármire hajlandó. Elsőként egy nemátalakító műtétsorozat viszontagságaiba tekinthetünk be. Ezt követi számos plasztikai műtét, melyek során az arcát, orrát, szemeit, füleit és fogsorát „varázsolják” macskaszerűvé. Sőt, még egy valódi cicafarok boldog tulajdonosa is lesz. Miután mindezeket néhány teljesen lényegtelen történet közbeiktatásával kiheveri a főszereplő, és az olvasó is (képregényfesztiválok, cosplay találkozók), következik az újabb hidegzuhany. Az orvosok megkapják az engedélyt, hogy hajbeültetést végezzenek a cicafiú szinte teljes testfelületén. Így a történetek végére beteljesedik a főszereplő álma, és egy önimádó emberi kanmacska néz rá vissza a tükörből. Tulajdonképpen itt nyer értelmet igazán az eredeti angol cím.

Mit is lehetne összességében mondani erről a vaskos könyvről? Az író kifordított világa sokszor nem csak megbotránkoztató, de időnként mérhetetlenül bántó is. Több esetben vérig sérti a szuperhősrajongók táborát, mélyen belegázol a női lélekbe, tiszteletlenül áll az idősekhez. Kifordított „hősei” nem keltik fel az olvasó érdeklődését, történetei laposak, valódi izgalmaktól, kalandoktól mentesek. A legőszintébben talán pszichológushallgatók részére tudnám ajánlani, akik jól elcsámcsoghatnak az író novellákból tükröződő személyiségén.

Utólagos megjegyzés. Közben sikerült kiderítenem, mit jelent az író nevében a G. Ez az angol gay szó rövidítése, amely meleget jelent.

Jimmy H. mint hetero Cartwright

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)