Hó és vér XX.

Fantasy / Novellák (84 katt) B.C. Angyal
  2017.12.24.

A Mágus érzékelte, ahogy az ereklyéből kiáradó energiahullámok felveszik szívdobbanásának a ritmusát, ám arra már nem maradt ideje, hogy használja a csodás holmit. A dimenzió kifordult sarkaiból, ő pedig újra abban a furcsa, szürkén hullámzó közegben találta magát, amelybe Aleysia menekítette őt a Maldoci mészárlás kellős közepéből.

Ahogy erőltette egy kicsit a szemét, sikerült is észrevennie az ismerős sziluettet a füstszerűen hullámzó energiák közepette. Az égi hamarosan már ott is állt mellette, kurta intésére pedig a környezet is kezdett megváltozni. A sötét színek feltisztultak, a formák szilárd alakzatokká – oszlopokká, mennyezetté, kapukká – álltak össze, a lassan kialakuló csarnokot pedig áttetsző, kristályos fény ragyogta be. A Mágus nem tudta és nem is akarta elfojtani az ajkára toluló, epés megjegyzést:

- Olyan, akár egy puccos Panteon!
- Kérlek, ne gúnyolódj! Különben is, nem te akartál szert tenni egy mélyebb tudásra a világ működését illetően?
- Tudásra? Én semmi érdekeset nem látok itt, a társaim viszont bajban vannak…

Az angyal újabb intésére az egész terem kristályosan áttetszővé vált, a férfi pedig megpillantotta a lábuk alatt hullámzó felületen túl a többieket. Mindannyian mozdulatlanságra voltak kárhoztatva, mintha csak beledermedtek volna abba a pillanatba, amikor a kezébe kaparintotta Ariarnhood kerekét. A férfi tűnődve nézte az eleven szoborcsoportot. Ariel szemében most is a rá jellemző, féktelen tűz izzott, Evalue inkább tűnt kétségbeesettnek mintsem harciasnak, Shaemus arca pedig eltorzult az indulattól.

Ebben a pillanatban életre kelt a Panteon öt kristálykapuja és mindegyik felületén egy jövőbeli, fiktív valóság képei kezdtek el peregni. A varázstudó most élethalál harcuk jeleneteit látta, melynek kimenetele minden esetben más befejezéssel kecsegtetett.

Az első történet szerint Shaemus utolsó erejével mindenkit porrá hamvaszt majd sötét, szentségtelen tüzével, mielőtt a mágusnak sikerült megsemmisítenie őt a kerék segítségével.

Aleysia keserű mosollyal biccentett a férfi felé, majd szó nélkül a következő kapuhoz sétáltak.

A helyzet itt sem volt sokkal jobb, bár Ursuel ösztönösen hallgatott megérzésére és még Arielt is sikerült megmentenie oly módon, hogy megragadta a karját, mielőtt fekete füstté válva elillantak volna az egyik szellőzőjáraton keresztül.

- Shaemus ereje jócskán megcsappanhatott, ha ezt nem tudja majd megakadályozni!
- Ez egy esély lesz számodra, hogy megváltoztasd az elkerülhetetlent, persze csak akkor, ha elég gyors vagy és ügyesen rögtönzöl majd... Nézd a következőt!

A harmadik alternatív idősíkon Ragnor és Evalue épp egymás mellett állnak majd a kritikus pillanatban és a lány - érzékelve a férfi manifesztálódó, oltalmazó gyémántkupoláját - ösztönösen támogatja őt minden erejével.

- Ügyes lány, nagyon ügyes! - suttogta a Mágus és szája önkéntelen mosolyra húzódott.
- A többiek viszont már nem lesznek ilyen szerencsések! - figyelmeztette őt az angyal ridegen.
- Tehát, Fortuna istenasszony mindig másnak kedvez majd, de sohasem mindenkinek... - sóhajtott a férfi lemondóan, majd a negyedik kapura emelte tekintetét.

Itt már fordulni látszott a kocka, mert Ursuel és Ariel összehangolt támadását követően az ősanyának majdnem sikerült megbabonáznia Shaemust, akinek csak nagy erőfeszítések árán sikerült visszanyernie az irányítást a teste fölött. A varázstudó éles szeme észrevette, hogy a nyakában lógó, apró, fekete koponya vörösen felizzott, mielőtt az inkvizítor gyáván kereket oldott volna egy rejtekajtón keresztül.

- Ez már egy fokkal jobban tetszik, de az lenne igazán kedvemre való, ha végleg leszámolnánk ezzel a gerinctelen féreggel!
- Nos, talán erre is lehetőségetek lesz majd... Nézd az ötödik kaput!

Az utolsó alternatív befejezés tetszett a legjobban a Mágusnak. Eszerint Ragnor és Evalue gyors támadásba lendül, a varázslatuk nyomán elfolyósodó, majd hirtelen megszilárduló járólapok pedig súlyos bilincsbe zárják az inkvizítor mindkét bokáját. Eközben Ursuel és Ariel sem tétlenkedik majd, míg végül a féktelen lánynak sikerül kitörnie gyűlölt ellenségük nyakát.

A férfi most már tudatosan figyelte a torz koponyát formázó amulettet és látta, hogy Shaemus halálának pillanatában újra felizzott, majd legnagyobb megdöbbenésére, egy villanás kíséretében végleg semmivé foszlott!

- Ez lehet a végső mentsvára - morogta gondterhelt hangon. - Ha nem sikerül megsemmisítenünk vele együtt, akkor minden szenvedésünk hiábavaló volt!
- Te csak a megérzésedre hallgass, és azzal összhangban, gondolkodás nélkül cselekedj majd.
- De ha a lehetséges jövők között nem szerepel Shaemus teljes elpusztításának a lehetősége, akkor hogyan vihetnénk azt véghez?
- Nálad van a kerék, nem emlékszel? Ne légy kishitű, inkább engedd szabadjára a fantáziádat! Készen állsz rá, hogy megmentsd a szeretteidet?
- Arra célzol, hogy az időkígyó mindjárt a saját farkába harap majd? – nyögte a Mágus tettetett könnyedséggel, de érezte, hogy jókora gombóc van a gyomra helyén.
- Inkább azt mondanám, hogy az időhurok, amit létrehoztam, mindjárt visszakanyarodik önmagába. Most már ideje indulnod...

Hangja most lágy volt, szinte emberi és szája sarkában is megjelent egy finom mosoly.

- Találkozunk még a jövőben? – kérdezte a varázstudó, ám hangját már a fájó bizonyosság zöngéi tompították el.
- Ha minden jól megy, akkor csak egyszer... utoljára eljövök még hozzád - suttogta az angyal elhaló hangon, ő pedig érzékelte, ahogy az illúzióból álmodott világ lassan darabjaira hullik körülötte. Teste hirtelen könnyűvé vált, majd zuhanni kezdett és egy erőteljes rántást követően újra a teremben találta magát...

Előző oldal B.C. Angyal